The Bright Side

Dylan Special #22

- Meg aztán... tegyük fel, ha leszerelnék. Nem annyira gondolkodtam még rajta, de miért is ne? Mi lesz utána? Persze fiatal vagyok még, de semmi máshoz nem értek tesó. Mihez fogok kezdeni? Még csak lövésem sincs mi legyen az első lépés, pedig még el sem indultam. Lynnt nem merem faggatni a terveiről, mert félek, hogy azokban én már nem szerepelek. – A mondat végén messzire hajított, egy a földről felszedett kavicsot, aminek pár pillanat múlva hallottuk a hangját, ahogy a csendben bokroknak ütközött, végül leesett a földre.

- Félsz, hogy nem vagy elég jó neki. – jelentettem ki, amikor úgy éreztem, befejezte a monológot. Tyler felpillantott rám, furcsa, meglepett csillogással a szemében, aztán némán bólintott egyet. Nem mertem kimondani azt, ami az először eszembe jutott. Hogy fogalma sincs mennyire pontosan tudom, hogy miről beszél. Én is ezt érzem már épp elég ideje ahhoz, hogy áttudjam érezni, amit Tyler. Ha nem lenne nagy gyakorlatom az érzelmeim elrejtésében, több, mint valószínű, hogy most pontosan úgy festenék, ahogyan ő. Megköszörültem a torkom, aztán újra megszólaltam.

- Te vagy a legjobb barátom. Ha azt kérdezed, őrültség-e elvenned Lynnt, én őszintén megmondom neked, hogy őrültség a javából. Ember, azt a pörgést elviselni egy életen át... energia italon fogsz élni. – csóváltam meg a fejem, aztán komolyabban folytattam. – De ha azt kérdezed tedd-e meg, bármi is fog történni, én azt mondom, hogy a pokolba ne? – vigyorogtam rá. Tyler összevont szemöldökkel nézett rám, a szájában pedig mosoly bujkált.

- És amúgy meg fölösleges tartanod attól, hogy ő nem úgy gondolkodik, ahogy te. Az a lány oda van érted meg vissza. Egészen elképesztő egyébként, hogy sikerült magad megtalálnod csajba. Minden elismerésem. – bólintottam elismerően. Tyler szívből felnevetett, mire én is halkan nevetni kezdtem. Aztán Tyler megköszörülte a torkát, és belenézett a szemembe.

- Kösz, Dylan.

- Nincs mit, öregem. Tudod, hogy fedezlek. Bármikor.

- Jaja. – bólogatott Tyler, majd felállt, és elindult vissza, a sátrak felé. De út közben kissé megfordult és még azt mondta, mielőtt eltűnt volna a sötétben.

- Tudod, nem hittem volna, hogy ezt mondom, de megfogadhatnád a saját tanácsaidat.

Mindig is Tyler volt az, aki ha kellett, fejbe kólintott, vagy belém vert egy kis józanészt, ha hülye voltam. Ő volt, aki tanácsokkal látott el, amikor szükségem volt rá, még úgy is, hogy sosem mondtam ki, de ő tudta. Talán életemben először adok neki én tanácsot komoly ügyben, és akkor azt mondja, hallgassak magamra. Ami vagy azt jelenti, hogy Tyler a szerelemtől mindent rózsaszínben lát, vagy azt, hogy kívülről ugyanúgy lát engem, mint én őt és ez alapján rájött, hogy kurvára igazam van.

***

Péntek este értünk haza. Fülig sáros voltam, meg hihetetlenül fáradt is, ezért nem bántam annyira, hogy már este van és nem tudok találkozni Sollal. Egy forró zuhany után bedőltem az ágyba, amikor pedig másnap reggel fölébredtem, eszembe jutott, hogy szombat van. A szabadnapunk. Pont jókor. Sosem tudtam teljesen számom tartani Sol napirendjét, így nem tudtam, hogy most dolgozik, vagy nem, inkább csak reménykedtem benne, hogy van pár szabad perce. Az ebédlő felé akartam venni az irányt, amikor is megláttam Lynnt, aki heves léptekkel közelesett felém.

- Dylan, figyu, Tylert láttad?

- Téged keres. – mondtam, merthogy körülbelül öt perce még bent volt a szobában, aztán lelépett azzal a szöveggel, hogy „ő akkor most megyés megkeresi Lynnt".

- Ajj. – sóhajtott egyet a lány, és aprót rázott a fején. – Esküszöm folyamat elkerüljük egymást. Na jó, köszi. – intett oda, aztán már ment is volna, amikor utánaszóltam.