Dylan Special #22

8.2K 310 11
                                    


A bakancsom a sáros talaj miatt minden egyes lépésnél olyan hangot adott ki, mintha egy varangyos békát taposnék agyon. És nagyjából úgy is érződött. Négy nap rutingyakorlat volt. Semmi extra nem történt, igazság szerint az egészet úgy érzékeltem, mintha egy nagyon hosszú iskolai nap lenne, aminek mielőbb a végére akarok érni. Utolsó este én őrködtem. Leültem a földre, és nekidőltem egy fa törzsének. Az egyik térdemet felhúztam, arra támasztottam a könyökömet, és egy – a földről felszedett – kéregdarabbal cseszekedtem, amikor valaki kijött az egyik sátorból, és egyenesen felém tartott. Tyler megállt előttem, majd a velem szemközti fának dőlt. A hold megvilágította a fél arcát, de semmit nem tudtam kiolvasni belőle.

- Nem tudsz aludni, vagy csak hiányoztam? – kérdeztem tőle, amikor nem szólalt meg. Tyler megvonta a vállát, és a mellkasa előtt összefonta a karját.

- Csak gondoltam idejövök kicsit. Rég dumáltunk.

- Állandóan dumálunk. – néztem rá.

- Úgy értem lényeges dolgokról. – pillantott rám.

- Lelkizni akarsz? Nem tudom Ty, tudod, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán ezen a téren.

- Nem lelkizni akarok te barom, csak beszélgetni. – mondta, és bár tudtam, a haragja nem igazi, azért éreztem a hangjában a komolyságot.

- Jól van. Hallgatlak. – Tyler összevonta a szemöldökét, és elnézett az éjszakába, mintha keresne valamit. Majd lepillantott a földre, mintha valami rohadt érdekeset látott volna meg.

- Gondoltál már a házasságra?

- Azért ennyire nem vagyunk jóban. – válaszoltam. Tyler felnézett rám egy olyan tekintettel, ami azt üzeni, „komolyan beszélek, te seggfej"

- Eszedbe jutott már valaha, hogy megnősülsz?

- Nem. – Csak épp most. Hirtelen beugrott képileg. Van oltár, meg torta, meg minden.

- Csak mert... - folytatta Tyler. – Én igen. Nem viccelek tesó, azt hiszem Lynn az.

- Akit elakarsz venni? – tértem vissza újra a jelenbe a képzelgéseimből. Pedig már pont ott tartottam, hogy nyílik a templom ajtaja. Tyler határozottan bólintott egyet.

- Akármilyen messze gondolok a jövőben, akárhogy kalkulálok, akárhogy nézem, ő ott van. Ha pedig elképzelem, hogy nincs ott, olyan mintha nem lenne értelme már semminek. – ránéztem, az arcát tanulmányoztam. Teljességgel nem passzolt össze az, amit mondott, azzal, amit láttam rajta.

- Akkor mi a baj? – kérdeztem pár másodpercnyi csönd után.

- Nem tudom. – vonta meg a vállát. – Baromság az egész.

- Mármint mi? – ráncoltam a homlokom, mert ezt már tényleg nem értettem.

- Hogy, én ezt érzem, de lehet, hogy Lynn kimenekülne a világból, ha meghallaná.

- Miért gondolod ezt? – ráztam meg a fejem. Tyler kis elmélete cseszett nagy hülyeség volt, úgy ahogy van. Ahogy Lynnt megismertem, olyan mintha gyárilag teremtették volna Tylernek.

- Nézz rám, Dylan! Katona vagyok.

- Ahogy én is. – szóltam közbe értetlenül, mert nem tudtam rájönni, hogy ez hogyan is jön ide. – Ez eddig sosem jelentett problémát a csajozás terén, ha még emlékszek.

- Persze, a csajozás terén. Nem csajozni akarok Dylan. De szerinted a mi foglalkozásunk mennyire népszerű a rendes kapcsolatot és családot kereső lányok körében? Anyám is folyamat retteg, hogy hazamegyek-e még. Így nem lehet egy családot elkezdeni. Vagy lehet, de mindenesetre én nem szeretnék. Így nem. – Csóválta meg a fejét. Sóhajtott, aztán fojtatta.

The Bright SideWhere stories live. Discover now