Angyalom[határozatlan időre szünetre vonul]

13.rész

-Nem megmondtam ifjú úrfi,hogy ha lehet mellőzze az efféle illetlen,gyerekes megnyilvánulásait?-kezdte el ledorgálni Maxet.

-De igen Grace néni.-hajtotta le Max a fejét bűnbánóan. Egyszerűen annyira abszurd és hihetetlen látvány volt,ahogy a széksorok közt egymással szemben áll egy alig 150cm-es idős hölgy és egy jól megtermett,csaknem 190cm-es huszonéves fiú,aki félve hunyászkodik meg ezelőtt a törpe méretű nénike előtt.

-Mit tanítottam neked,hogy kell illendően üdvözölni egy hölgyet?-hadonászott vaskos újságjával Grace néni Max felé,aki ezt látva azonnal hátrálni kezdett.

-Jó napot Grace néni.-nyújtotta kezét Grace néni kezéért,aki kimérten odanyújtotta azt,Max pedig kezet csókolt neki-Hogy van mindig?

-Látod,sokkal jobban áll ez a modor.-biccentett egy aprót az idős nő,majd visszaereszkedett a székébe és szemüvegét feltéve ismét az újságjába merült. Maxnek se kellett több,elköszönt,majd sietősen elindult a helyünkre,ami szerencsére elég messze esett Grace néni ülőhelyétől.

-Jézusom.-fújta ki az eddig bent tartott levegőt,mikor végre leültünk,majd az övvel kezdett babrálni,amit természetesen nem tudott becsatolni,így én intéztem azt el neki-Kösz.-nézett rám hálásan.

-Úgy látom Grace néni igazán megkedvelt téged.-kuncogtam az említett nő felé biccentve.

-Még mindig sajog a fejem.-simogatta fájdalmas ábrázattal a feje tetejét,mire a rosszkedvem ellenére is hangosan nevetni kezdtem. Ezek után az út csendben telt. Max még a New Yorkba tartó úton lopott regényének az olvasását fejezte be,miközben én a felhőket figyeltem és igyekeztem minél hangosabbra állítani a zenelejátszóm,de így sem volt elég ahhoz,hogy elnyomja a folyton rám törő gondolatokat. Úgy fél útnál járhattunk,mikor pár stewardess kijött csekkolni az embereket és kajával meg mindenféle reptéri hulladékkal kínálta az utasokat.

-Nane! Max! Max!-kezdtem el rángatni Max vállát,aki annyira belemélyült a regényébe,hogy fel sem tűnt neki mi történik körülötte.

-Mi az?!-nézett fel ijedten az olvasásból és szinte azonnal harci készültségbe helyezte magát az esetleges támadásokkal szemben.

-Odanézz!-mutattam a mosolyogva felém lépkedő stewardess felé.

-Hohóó!-váltott stílust azonnal,ahogy ő is észrevette.

-Segíts! Engedj ki pisilni,vagy valami!-hadartam idegesen,majd felugrottam és elkezdtem kifelé taszigálni Maxet az üléséből,de addigra már késő volt.

-Baj van? Esetleg segíthetek?-simított végig egy kéz a vállamon,mire megborzongtam majd egy erőltetett mosollyal a tulajdonosa felé fordultam.

-Nem,nincs semmi gond. Igazán ne fáradjon.-ereszkedtem le a székembe.

-Ohh,hello elbűvölő idegen!-kiáltott fel tettetett meglepettséggel,hiszen pontosan tudta,hogy én vagyok az-Emlékszel még rám?

-Hogyne. Becca,igaz?-vigyorogtam,de szerintem az inkább vicsorgásnak hatott.

-Úgy ám. Milyen sorsszerű,hogy ismét pont azon a járaton utazol,amelyiken én dolgozom,nem de?

-De. Szinte már a csoda kategóriába sorolható.-pillantottam a kezeire,amik újfent a kelleténél kicsit lentebb állapodtak meg.

-Nem jöttél el a szállásunkra.-hajolt előrébb fezsülő uniformisában,hogy kellőképp az arcomba tolhassa kebleit.

-Sokat dolgoztam.-feszengtem kényelmetlenül a székemben.

-Most vissza kell mennem dolgozni,de még később visszanézek hozzád.-egyenesedett fel végre.

-Alig várom.-vigyorogtam gúnyosan,mire rám kacsintott és elment.