JiKook ~ This is love.~ /1. évad/

3. rész "Te vagy a baj..."

Fél óra elteltével, még mindig nem mondtam semmi konkrétat, ami válaszul szolgálhatott volna az ágyamban fekvő Jungkooknak. Láttam rajta, hogy már csukódnak le a szemei. Biztosan álmos, mint ahogy én is. Pár perc múlva már csak lassú, és egyenletes szuszogását hallottam. Szívem ütemeket kihagyva vert. Óvatosan felültem, nehogy megzavarjam, és felébredjen. Arca olyan nyugodtnak, olyan zavartalannak tűnt, mint amilyennek még sosem láttam. Ajka résnyire megnyílt, mintha csak rám várna. Ezúttal meg sem próbáltam a gondolatot elhessegetni, hiszen nem csak úgy egymagam képzelgek, hanem tényleg itt fekszik mellettem az, aki számomra a tökéletesség megtestesítője. Melegség áraszt el, ha ránézek, és ez mosolygásra késztet. Közelebb hajoltam hozzá, egészen addig, míg meg nem éreztem leheletét az arcomon. Vissza folytottam lélegzetemet, csak hallgattam apró levegő vételeit, és néztem, ahogy mellkasa emelkedik, majd süllyed. Úgy éreztem, hogy ezt lehetetlen megunni. Aztán eszembe jutott, hogy ha esetleg felébred, mit fog gondolni, ha így talál, fölé hajolva, miközben az arcát csodálom. Az alkalmat kihasználva ajkamat puha arcára tapasztottam, mire ő felnyögött.

Ó, te jó ég!

Nem ilyen reakcióra vártam – egyáltalán nem vártam semmi reakcióra -, de kifejezetten tetszett. Elmosolyodtam.

- Jimin?

Taehyung kérdő tekintettel állt az ajtóban. Biztos vagyok benne, hogy látta. Gyorsan felpattantam az ágyból, és odabaktattam hozzá. V-t kijjebb tolva becsuktam a szobaajtót, és csak bámultam rá. Nem tudtam, mit kéne mondanom. Bocsánatot kéne kérnem? El kéne kezdenem magyarázkodni? Esetleg szótlanul várnom kéne, míg megvádol, hogy egy undorító perverz vagyok? Nem, ezt nem hagyhatom annyiban. Ő a legjobb barátom. El KELL mondanom neki. Joga van tudni. Még magamnak is nehéz beismerni, de muszáj lesz, ha nem akarom elveszíteni a legfőbb támaszomat.

- Taehyung, én...

- Ne. Nem érdekel. Nem kell elmondanod. Ha nem akarod, hát tartsd meg magadnak. Ne mondd el senkinek, marcangold magad miatta, akármiről van is szó, vagy felőlem mehetsz sírni Jungkooknak, nem érdekel, de ne azért mondd el nekem, mert én tudni akarom. Hanem azért, mert legjobb barátok vagyunk, és elvileg megbízol bennem. De ha már nem... nem érdekel.

- Egyáltalán nem erről van szó! Tudom, hogy hülye voltam, de sajnálom. Hibát követtem el azzal, hogy nem mondtam el neked.

- Ma Hoseok és én átvesszük Jeongguk helyét Namjoonnál, szóval nyugodtan itt maradhat nálad a maknae. – azzal elment.

Nem futottam utána. Ismerem, és tudom, hogy akkor csak még jobban felhúzná magát, márpedig az senkinek sem lenne jó.

Kinyitottam az ajtót, és éppen bementem volna, de nekiütköztem egy fölém magasodó, fedetlen mellkasnak. Természetesen Jungkook állt előttem álmos szemekkel.

- Álmos vagyok. Megyek a szobámba – mondta fáradt, rekedt hangon.

- Az nem fog összejönni. V és J-Hope elfoglalták a helyedet, mert azt hitték, nem ébredsz fel.

- Ah, komolyan... Mindegy, akkor itt maradok. Legalább el tudod mondani, mi a baj – rám mosolygott.

Sóhajtottam. Nem bírom tovább magamban tartani. Azt hittem egyszerűbb lesz, de tévedtem.

- Te...

- Tessék?

- Te vagy a baj...

- Ezt nem értem.

Most vagy soha. Meg kell tennem. Egyik kezemmel remegve hajába túrtam, másikkal körbefontam a nyakát, és megcsókoltam. Jungkook hátralépett, de nem ellenkezett, sőt, nem sokára kezei a hátamra tévedtek, és körbejárták azt.

*Taehyung szemszög*

Már vagy tíz perce fel-alá sétáltam az előszobában. Nem mentünk be RapMonsterhez, mert meglátná, hogy feszült vagyok, és addig nem hagyna, míg el nem mondom neki. Nem akarom, hogy mindenki a Jimin és köztem lévő feszültségről beszéljen. Elég, ha ő, én, és Hoseok tudjuk. Miért mentem el tőle? Bocsánatot akart kérni, ez látszott rajta, de én nem engedtem neki. Miért? Hülye volt, és ezt ő is tudja. Igazán megérdemelt volna egy esélyt a bocsánatkérésre. De annyira felhúzott, hogy Jungkook fekszik az ágyunkban. Az ágyban, ami az enyém is.

- Miért cserélne le pont téged? Gondolkodj már! – mondta Hobi, az előszobai kanapén ülve.

Igaza van. Nem cserélne le... ugye?

Persze, hogy nem! Hiszen már debüt előtt is legjobb barátok voltunk, ezt nem lehet eldobni, csak úgy. Nagyon sok mindenen mentünk keresztül ketten. Például, emlékszem, mikor gyakorolnunk kellett volna, de ahelyett elmentünk a közeli kávézóba, aztán ott volt a manager-hyung, és az egész csapat büntetést kapott. Emlékszem, amikor az American Hustle Life-ban kiosztotta egy tíz éves, és akkor is nekem panaszkodott. De mégis, közeledik Jungkookhoz. Mintha létfontosságú lenne, hogy a közelében legyen. Értem, hogy fan service, meg ilyenek, de akkor is, miért kell a kamerák nélkül is ugyanúgy folytatni?

- Megint nem azokon a dolgokon jár az eszed, mint kéne. – állapította meg J-Hope, és igaza volt.

Meguntam az ácsorgást, szóval leültem mellé, mire ő az ölébe húzott.

- Lazíts már egy kicsit.

Erős kezével vállamat kezdte masszírozni, majd egyre lejjebb haladt, a végén pedig megölelt. Karját összefonta mellkasom előtt, állát nyakamba fúrta.

- Zavar, hogy nem mondja meg, mi a baja. Úgy tudom, legjobb barátoknak nincsenek titkaik egymás előtt.

- Így gondolod? Akkor hogy lehet, hogy Jimin még nem tud rólunk? – kérdezte sejtelmes tekintettel, majd csókot lehelt ajkamra.