JiKook ~ This is love.~ /1. évad/

1. rész "Nem mondhatom el..."

  Szívem hevesen vert. Körülbelül három éve csöppentem bele az idol-életbe, de még mindig nagy izgalom tölt el a színpadra lépés előtt. Kell egy kis idő, míg az ember hozzászokik ehhez. Amikor fellépek a színpadra, és az emelvény körüli hatalmas termet megtöltő emberek, a rajongóink, elkezdenek sikítani, és teli torokból a neveinket sorolni. Amikor háttérénekesként csatlakoznak hozzánk a dalok közben. Amikor hatalmas örömmel fogadják egy új dal első akkordjait. Elképesztő az a szeretet, amit kapunk, és arra késztet, hogy még keményebben dolgozzunk. Persze, idolnak lenni nagyon fárasztó, és stresszes munka, de teljes mértékben kifizetődik a beleáldozott energia.

 - Bangtan, tíz perc maradt! – futott ki az öltözőnkből egy nő, egy headsettel a fülén.

 Na, igen, és az érzés, hogy mennyi ember dolgozik a sikereink érdekében, és mi mindnyájuknak hihetetlenül hálásak vagyunk. Hiszen nélkülük nem tartanánk ott, ahol most vagyunk.

 - Oké srácok, gyertek ide. – szólt a leader, Namjoon, mi pedig köré gyűltünk.- Meg lesz, jók leszünk! Megint elérjük, hogy az ARMY boldogan menjen haza!

 - Csak, mint mindig. – vigyorgott J-Hope. 

- 1, 2 BANG!- TAN!

 Ahogy a folyosón haladtunk a színpad felé, Jungkook megpróbált megelőzni, hogy V mellé menjen – aki mellettem sétált -, ám ehelyett nekem ütközött. Mellkasa szabályosan a hátamnak csapódott, mire nekem a szívem majd' kiugrott a helyéről, de nem a félelem miatt. Mostanában megmagyarázhatatlan dolgokat érzek, amikor a maknae a közelemben van, vagy amikor beszélünk. Hát arról már ne is beszéljünk, mit érzek, amikor megérint. Képes vagyok azon fél órán át elmélkedni, hogy a kezével megfogta a vállam, vagy valami. Most pedig egyenesen nekem ütközött! Komolyan, úgy érzem magam ilyenkor, mint egy őrült rajongó. Normális ez egyáltalán?

 - Oh, bocsi, hyung – Jungkook édes, sajnálkozó hangja térített magamhoz.

 Oh, nem kell bocsánatot kérned, nem volt olyan rossz, hogy sajnálkozz miatta.Mielőtt még kinyöghettem volna egy „nem bajt", már elszáguldott mellettem, és felugrott Taehyung hátára, aki nevetve fogadta az esetet. Nem vagyok féltékeny. Miért lennék féltékeny? Ez egy szabad ország. Azt csinál, amit akar. Nem kezelhetem úgy, mintha a házastársam lenne, és tőlem függene az élete... 

E gondolatom után megtorpantam. Alapjáraton a feltételezés miatt. Miért jutnak egyáltalán ilyenek az eszembe?

 - Jimin, gyere már! – szólt hátra V, óriási mosollyal az arcán, mire mellékocogtam. 

Jungkook még mindig a hátán volt, és ő is mosolygott. Az a mosoly, te jó ég. Már itt tudtam, hogy nem a mai koncert lesz az, ahol képes leszek a legjobbat kihozni magamból, és mindenre koncentrálni. Jól gondoltam. Egész végig máshol járt az eszem. A koreográfiába folyton belezavarodtam, nem tudtam a helyem, vagy elfelejtettem az éppen következő mozdulatot. Ilyenkor a rajongótáborunk hatalmas „aaw"-ban tört ki. A dalszövegbe is belehibáztam néhol, de volt olyan is, hogy elfelejtettem, hogy az én részem jön. Ebben a helyzetben a rajongók énekeltek helyettem. Ha ők, az ARMY, nem lettek volna ott, hogy támogassanak, egyszerűen lesétáltam volna a színpadról. Nem tudom mi ütött belém. Még sosem voltam ilyen rossz formában egy koncerten. Emellett rettenetesen szégyelltem magam, hiszen a saját hülyeségemnek a többiek is isszák a levét. A dormba visszaérve összeültünk a konyhában az asztal körül, Jin-hyung pedig tálalta a vacsorát. Már mindenki nagyon éhesnek tűnt. Hosszú nap volt, magam is majd' éhen haltam. Utolsóként Jungkook lépett be a helyiségbe. Két szabad hely volt. Egy mellettem, egy pedig V – aki a másik oldalamon, mellettem ült - mellett. Mondanom sem kell, ő V mellé ült. Összeszorult a gyomrom. Eddig nagy étvággyal tömtem be az ételt, de most valahogy elment a kedvem az evéstől. Leraktam a tányérom szélére az evőpálcikákat. Leraktam? Inkább ledobtam.

 - Mi bajod van ma, Jimin? – fordult felém legjobb barátom, és egyben kortársam, Taehyung.Vagyis eddig azt hittem, hogy legjobb barátom. Ezek után már nem vagyok benne biztos. Lehet hogy túlreagálom ezt az egészet, de... Nem. Egyáltalán nem reagálom túl!

 - Semmi. Csak... nem vagyok éhes. – azzal felálltam, és bementem a szobámba. 

- Még hogy nem éhes. Ez béna kifogás volt. – hallottam meg Jin hangját.Igaza volt. Tényleg elég béna kifogás volt, de mit mondhattam volna? „Sajnálom srácok, de azt hiszem, kezdek vonzódni a maknaenkhoz, Jungkookhoz.", vagy mi?Mert igen, időközben sikerült ezt is bevallani magamnak. Mi másért Érezném azt, amit?Taehyung bejött, és leült mellém az ágyra. Pár pillanatig csak bámult, majd megszólalt:

 - Jimin, figyelj... A legjobb barátod vagyok, tudod, hogy nekem elmondhatod, bármi is a baj. Nem foglak kinevetni, sem elítélni, megutálni meg végképp nem. 

 Nem mondhatom el, hogy akárhányszor Jungkook hozzám szól, pillangók kezdenek repkedni a gyomromban. 

- Nincs semmi bajom. – hazudtam. 

Hogy akárhányszor hozzámér, a bőröm ég az érintése alatt.

 - Ne hazudj. Ennyire azért már ismerlek, hogy meg tudjam mondani, mikor mondasz igazat, és mikor nem. Most hazudsz. Ez egyértelmű.

 Hogy akárhányszor rám néz, testem minden porcikája bizseregni kezd.

 Kínos csend honolt kettőnk közé. Pár perc hallgatás után fogta magát, és elsétált, de még az ajtóból visszafordult. 

Nem mondhatom el...

 - Ha úgy döntesz, hogy kihúzod végre a fejedet a seggedből, és hajlandó leszel elmondani mi a baj, szólj, és én itt leszek.

 hogy szeretem Jungkookot.  

Hát ez lett volna az első rész. Ezt a Jikook fanfic-et régebben írtam, csak eddig nem volt bátorságom felfedni😁 De hát most itt van~ Mellesleg nálam a gépen befejezetten áll a jegyzetek között, de az úgy nem vicces ha egyszerre rakom fel az egészet..😃
Köszönöm hogy elolvastad és remélem elnyerte a tetszésedet az első rész^^~