Rain

27. fejezet

~ Jimin ~

– Jimin-ah, figyelsz rám? – morgott Jin, mire magamhoz tértem a merengésből. – Mondom, ne az ajtóban dobáld le a táskáidat – csóválta a fejét idegesen.

– Sajnálom! – ugrottam fel az ágyról, s rögtön a fal mellé pakoltam a dolgaimat.

– Amúgy minden rendben? Gyakran elkalandozol mostanság és csendesebb vagy a szokottnál. – pillantott rám a bőröndje kipakolása közben.

– Persze, csak... csak kicsit rosszul érzem magam El miatt – sóhajtottam, s én is nekiálltam készülődni az alváshoz.

– A pár napja történtek végett? – matatott továbbra is a holmija között.

– Mi? Honnan tudsz róla? – kaptam fel ijedtemben a fejem. – Amúgy, igen. Azt hiszem eléggé dühös rám.

– Találkoztam vele, mikor kiviharzott a szobából... megint megríkattad. Mit csináltál? – kíváncsiskodott előhalászva egy zacskó chipset... a fene tudja honnan.

– Hyung, én...

– Nem akarod elmondani nekem, igaz? – majszolta a krumpli szirmokat, majd felém nyújtotta a zacskót, amiből készségesen vettem egy marokkal. – Esetleg, ha megbeszéled vele és bocsánatot kérsz? – rántotta vissza egy gyors mozdulattal maga elé a tasakot, mikor újra venni akartam belőle.

– Nem hiszem, hogy könnyen megbocsájtana – töröltem az olajos kezem a felsőmbe, majd hanyatt dőltem a földön.

– Nem is mondtam, hogy meg fog bocsájtani – húzott fel ülésbe a karomnál fogva. – Akkor biztos nem, ha nem kérsz elnézést – nézett rám szigorúan.

– Igazad lehet.

– Nos, nem csak a külsőm csodálatos – dobta ki az üres zacskót komoly tekintettel, aztán elégedetten elvigyorodott.

– Hyung, te sosem változol – mosolyogtam, majd levetetve a pólómat, lassan a fürdőbe lépkedtem. – Megyek elsőnek.

– Kapcsolj ki egy kicsit! Nem kell sietned – hallottam utolsó szavait, miközben becsuktam az ajtót, kizárva ezzel a külvilágot.

Ledobálva magamról a maradék ruhadarabokat a zuhanytálcába léptem, s megnyitva a csapot, először jéghideg vizet folyattam magamra, majd fokozatosan állítva a kallantyún, eljutottam egy kellemesen perzselő hőfokig. Éreztem, ahogy a korábban a hidegtől sokkot kapott izmaim lassacskán elernyednek, s csukott szemmel élveztem a testem minden porcikáját átjáró meleget.

Bármennyire próbáltam kiüríteni a fejem, s csak lazítani, a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. Elen járt az eszem. Valamit megindított bennem, amire nem voltam felkészülve, és végül rajta csattant. Miután láttam a könnyes szemeit, olyan bűntudat kerített hatalmába, amin nem tudtam felülkerekedni. Képtelen voltam a szemébe nézni... kerültem, amennyire tudtam.

– Ez nem mehet így tovább! – kiáltottam el magam, öklömet a csempéhez csapva.

– Jimin-ah, minden rendben? – szűrődött át hyung aggódó hangja a heves kopogtatás közepette.

– Persze! – válaszoltam határozottan, mégis remegő hanggal. Az ütéstől bizsergő kézfejemet vizslatva elképedtem a bennem dúló indulatokon. – Nem ismerek magamra...

– Végre! – pattant fel sóhajtva az ágyról Jin, amint kiléptem a fürdőből. – Több mint fél óráig bent voltál. Tudom, én mondta...