The Bright Side

Dylan Special #19

- Na mi van már jöttök? – néztem hátra a srácokra, akik fura tekintettel méregettek, de végül aztán szótlanul bólintottak, és követtek. Mialatt Sol beszélt a sráccal, egy pillanatra rám nézett. Nem sok mindent tudtam kiolvasni a tekintetéből, ami idegesített. Annak ellenére, hogy bár ez az egyik dolog Solban. A titokzatosság, és hogy midig is kihívás volt, hogy megfejtsem őt, és hogy mi lesz a következő lépése, mégis mindig meg tudott lepni. Szerettem ezt benne, de most jelen pillanatban örültem volna, ha úgy tudnék belőle olvasni, akár egy nyitott könyvből. A felesleges energiáimat az edzésen vezettem le, Campbell legnagyobb örömére. Aztán amikor megláttam Solt a barátnőivel a folyosón, úgy gondoltam fenébe az egész türtőztetéssel, és nem érdekel az se, ha azt hiszi féltékeny vagyok. Illetve, helyesbítek, ha megtudja, hogy kicseszett féltékeny vagyok.

- Sol! – kiáltottam utána. Amint meglátott, elhúzta a száját, de aztán szólt a lányoknak, hogy majd utánuk megy. Amint odaértem hozzá, akaratlanul is a testem védelmező pozíciót szeretett volna felvenni. - Ki volt az, akivel beszélgettél a csarnokban? Ismered?

- Tudtommal nem vagyok köteles beszámolni neked arról, hogy kivel beszélgetek. - Nem válaszolt a kérdésemre, ami még jobban felidegesített.

- Csak kíváncsi vagyok. - Vontam meg a vállam. Pazar. Ennél hülyébb hazugságot, mint a „csak kíváncsi vagyok" már nem is mondhattam volna. - Úgy tűnt ismeritek egymást.

- Ha annyira érdekel, ő az ex barátom. - Mondta, mire lassan bólintottam. Gondoltam erre a lehetőségre. Nem is ismertem a csávót, de a tenyerem így is viszketett, hogy bemossak neki egyet. – Hát jó... akkor én most megyek. - Aztán megfordult és elment. Legszívesebben megfogtam volna, hogy magamhoz húzzam, de volt egy olyan érzésem, hogy nem lenne vevő a dologra. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy itt van Sol volt pasija. Gyanítottam, hogy Sol nem fog beavatni a részletekbe, ezért ahhoz fordultam, akiből a legnagyobb eséllyel kitudom szedni amit akarok.

Elálltam Lynn útját, hogy ne tudjon előlem elszökni. Ezt csupán azért mertem megtenni, mert láttam Tylerrel nyálat cserélni, így gondoltam már szent a béke. Na nem mintha ettől még nem néztem volna ki a csajból, hogy bármelyik pillanatban tökön rúghat.

- Szevasz Lynn, mi a pálya? – kezdtem, és igyekeztem fesztelen hangot megütni. Az előttem álló lány csípőre tett mindkét kezét, és olyan arcot vágott, mintha azt mondaná: „Kapsz egy percet, hogy elállj az utamból, seggfej" Megköszörültem a torkomat.

- Beszélni szeretnék veled.

- Dylan ne akard, hogy én is behúzzak egyet neked. - Mutogatott rám. A reakciója persze érthető volt. Átvertem a legjobb barátnőjét, és miattam egy ideig nem állt szóba Tylerrel. Amikor nem feleltem, felsóhajtott, és elpróbált lépni mellettem. Megragadtam a karját, nehogy eliszkoljon.

- Figyelj csak azt akarom tudni, hogy ki az a srác, akivel Sol beszélgetett. Mármint tudom, hogy az ex barátja de...

- Dylan ha akarsz tudni valamit róla, akkor kérdezd meg Soltól. – emelte a plafonra a szemét.

- Kétlem, hogy beszélne nekem róla. Kétlem, hogy egyáltalán bármiről beszélne velem. – mondtam keserűen.

- Hát már bocs, de ezt csak magadnak köszönheted. – rohadtul igaza van.

- Tudom. Csak... nem tudom, ha meglátom ezt a srácot késztetést érzek rá, hogy behúzzak egyet neki. - Igen, tudod ezt hívják féltékenységnek. – mondta flegma hangsúlyban, kíséretként egy gúnyos mosollyal.

- Nem, csak erről van szó. - ráztam a fejem. - Csak van egy ilyen érzésem és... nem tudom. – olyan érzésem van, hogy kiakarom hajítani a srácot. Bár nem is ismerem. De nem úgy tűnik, mint a szőke herceg. Nem mintha én az lennék. És nem mintha Solnak én elég jó lennék. De az tuti, hogy az a srác sem az.