The Black List (Larry Stylinson)

White Boy Wasted (7)

____________________________________

Mind emlékszünk arra,amikor kiskorunkban megharaptunk egy másik gyereket a játszótéren. Az óvonő azt mondta kérjünk bocsánatot,és kértünk is,de nem őszintén. Mert az,akit megharaptunk,meg is érdemelte. De ahogy idősebbek leszünk,a bajt helyrehozni nem olyan egyszerű. Ha kinősz a homokozóból,nem mondhatod csak úgy. Úgy is kell gondolnod. Persze,amikor katonák leszünk,a sajnálom nem egy egyszerű szó. Vagy azt jelenti hogy meghalsz és nem segíthetek,vagy azt jelenti nagyon fog fájni. Katonaként nem csinálhatjuk vissza a hibáinkat,és ritkán bocsátunk meg magunknak értük. Ez,a mesterséggel jár. De emberként mindig jobban akarjuk csinálni,jobbak akarunk lenni. Jóvátenni a rosszat,akkor is ha lehetetlennek tűnik. Persze a "sajnálommal" nincs mindig vége. Talán mert túl sok mindenre használjuk. Fegyvernek,kifogásnak. De ha tényleg sajnáljuk,ha jókor mondjuk ki,ha úgy is gondoljuk,megteszi. Ha tettekel mondjuk el,amit a szavakkal nem tudunk. Ha jókor mondjuk a "sajnálom" tökéletes. Ha jókor mondjuk a "sajnálom" maga a megválltás.
____________________________________

Nagyot sóhajtottam,és csak most tudatosult bennem,hogy ma már másodjára bambultam el úgy hogy közben Louis-t néztem. De valamilyen szinten megnyugodtam hogy ő is ugyan így tett. Mosolyogva elköszöntem Tyler-től,aki úgy döntött velem jön,mert ő is fáradt. Mindketten egy laza Jó éjt-al elköszöntünk a többiektől.
Iszonyat nagy erő kellett ahhoz hogy rávegyem magam a fürdésre,semmi kedvem nem volt oda vissza rohangálni félmeztelenül,csak azért hogy lemossam magamról a piszkot. De mivel Tyler ment előre volt egy kis időm csak úgy pihenni. A zuhanyzótól kicsit távolabb leültem egy kőre és az eget vizslattam. Semmihez sem volt fogható amit akkor láttam,az ég tele volt csillagokkal,és mindegyik hihetetlenül csillogott.

-Gyönyörű,igaz?.- ijjedten oldalra kaptam fejem. Már csak ő hiányzott. Louis leült mellém,tekintetét az égre szegezte. Alap esetben ez egy tök normális pillanat lenne,de vele még ez is furcsa volt. Egy idő után kezdett kínos lenni a csend,de nem tudtam mit mondani. Szerencsére ő törte meg a csendet.

-Sajnálom.- éreztem hogy most rám néz,de jobbnak tartottam nem odafordulni. Meglepett hogy bocsánatott kért,ez lett volna az utolsó amit gondoltam volna róla.

-Semmi baj.- talán van rá esély hogy végre barátok legyünk. Ki tudja,lehet belül tök jó fej.

-Kérsz?.- felém nyújtotta félig üres cigis dobozát. Röhögve mondtam nemet. Mi ütött Louis-ba hogy csak úgy osztogatja a bagóját? Mindenesetre,eddig talán ez volt az egyetlen kedves gesztusa felém,a bocsánat kérésen kívűl.
L

azán elővette az öngyújtóját és meggyújtotta. Nem szoktam dohányzó embereket nézni vagy ilyesmi,de neki valahogy jól állt ez az egész cigizős dolog.
Nem tudom hogy miért jött ide,vagy egyáltalán utánam de ha beszélgetni az nem nagyon jött össze eddig. Meg köszörültem a torkom,hátha észbe kap és esetleg megszólal. De semmi ilyesmi sem történt,továbbra is ott ült mellettem és fújta a füstöt.
Nem is értem miért akarok vele beszélgetni,lehet azért mert szeretem ha mindenki kedvel,és mindenki a barátjának talál valamilyen szinten.

-Van valaki,aki vár otthon?.- meglepődtem hogy rögtön erre kérdezz rá,szinte a semmiből. A törölközőm szélét piszkáltam,és közben azon gondolkoztam mit is válaszoljak. Ha azt mondom nem,akkor tuti valami nyominak talál,ha igent mondok,hazudok.

-Igen.- ez végülis nem hazugság,anyám vár otthon,igaz azt se tudja hogy van egy fia,de ez részlet kérdés.

-És szereted?.

-Még jó.- ha tudná hogy az anyámról beszélek szerintem megfulladna a nevetéstől. Kezdet kellemetlenné vállni a helyzet,ezért oldani akartam egy kicsit a szitut.

-Szóval,szereted a metált..- ennél kis iskolásabb párbeszédet nehezen hozhattam volna össze.
Elmosolyodott,majd lábával elnyomta a cigit.

-Elég jól kitudom kapcsolni a gondolataimat,miközben azt hallgatom. Megnyugtatt.- meglepődve fordultam felé.

-A metál?.- én tegnap majdnem megsüketültem attól a zenétől,nem megnyugodtam.

-Mi olyan meglepő ebben?.- hátra dőlt és két könyökén támaszkodva beszélt hozzám.

-Soha nem gondoltam volna, hogy téged az nyugtatna meg.- felhúzta két szemöldökét és gúnyos mosolyra húzta száját. Tudta mire gondolok. Szerintem ha bárki rá néz Louisra,tudja jól mitől nyugszik le,tipikusan olyan embernek tűnik.

-Hát akkor mi?.- fogalmam sincs miért lettem olyan ideges. Kínos volt előtte a szexről beszélni. Rögtön elpirultam és úgy éreztem mintha nem lenne rajtam ruha. Kezeimmel próbáltam eltakarni a kényesebb részeim. Valószínűleg hülyének nézett a reakcióm miatt és hogy túl sokáig nem válaszoltam. De ő csak mosolygott és oldalra döltött fejjel várta hogy végre megszólaljak.

-Mindegy.- ha eddig azt hitte hogy szűz vagyok,akkor most már megvan róla győződve hogy tényleg. Ami egyébként nem igaz. Az már más kérdés hogy eddig egyik együttlétnél se "éreztem jól magam".

Miután Louis feladta hogy kihúzza belőlem mire gondoltam,elkezdett beszélni a zenéről és hogy miket szokott hallgatni. Élvezett volt nézni ahogy teljes átéléssel mesél egy egy koncert élményéről. Volt mikor hangosan felnevettem morbid humorán,de néha én is beleszóltam. Legfőképpen akkor mikor kérdezett. Furcsa volt őt így látni,ennyire mosolygósnak és szabadnak? Igen,azt hiszem ez a legjobb szó rá. Eddig mindig úgy éreztem hogy amit mutatt magából nem teljesen ő,de most hogy beszél hozzám és szinte minden második szónál elröhögi magát,talán tudom milyen is ő valójában.