Cold | lh • Befejezett

10

Ebédszünetben tétlenül álldogáltam az asztalok között. Elgondolkodtam azon, hogy leüljek-e Zoe mellé. Őszintén hiányzott már. Kellett egy lány barát. Elindultam az asztala felé, rajta kívűl csak pár fura arc ült ott még.

– Leülhetek?- álltam meg mellette.

Zoe felnézett rám. Csak nézett, nem szólt semmit. Hát ugyan úgy néztem vissza rá. Válaszul a táskáját rátette a mellette lévő székre. Oké, értem a célzást. Dobjunk ki majdnem négy év baratságot a kukába. Nem fog megviselni. Engem nem érdekel. Nem hagyom, hogy bármilyen ember érzelmeket váltson ki belőlem. Csak egy barát volt, ilyenből lesz még száz. Leültem egy üres asztalhoz és bökdösni kezdtem a kajámat. Nem volt semmi étvágyam. Mikor felpillantottam megláttam Lukékat. Amint elhaladtak mellettem Luke oda nyögött nekem egy " Halit ". Le sem ültek mellém. Mi van, ebolás vagyok, hogy mindenki kerül? Idegesen felpattantam, a tálcámat sem vittem ki, csak sprinteltem kifele az étkezőből.

Suli végeztével az udvaron velem szembe jött Luke. Mosolyogva közeledtem felé.

– Hali Blake.- biccentett majd ment is tovább.

Hali Blake. Megint. Ennyi mondani valója volt számomra. Egy Hali. Néztem ahogy beül a kocsijába és elhajt. Nem kérdezte meg, hogy haza vihet-e, pedig az emúlt hetekben minden nap megtette. Hát jó. Nem tudom mit rontottam el, hogy őt is elveszítem. Magányosan, vacogva elindultam haza.
Amint hazaértem Evan rám parancsolt, hogy üljek be a kocsiba, mert már így is késésben vagyunk. Ledobtam a táskámat az előszobába és fordultam is visssza. Evan jött utánam. Anya és Apa sem érnek rá elvinni engem. Persze, hisz velem mindig csak a baj van. Komolyan, engem Evan nevelt fel. Ő viselte a gondomat, pedig csak pár év van közöttünk. Ez van, ha szüleid elcseszettnek tartanak. Nem is akartak engem, ezzel tisztában vagyok. Mintha anyámék bármelyikünket akarták volna. Talán az öcsémet. Őt szeretik is. Engem meg Evant pedig csak eltürnek. Néha azt is csak nehezen.

– Izgulsz?- kérdezte útközben Evan.

– Csak egy kontroll lesz.- vontam meg a vállam.

– Csak egy kontroll.- ismételte meg halkan.

A kórházba érve első útunk az onkológiára vezetett. Az ismerős út, a kórház szag felkavart. Eszembe jutott régen mennyi időt töltöttem itt, mikor mindennap több vizsgálaton és kezelésen kellett átesnem.

– Hamilton kisasszony.- köszöntött az orvos.

Vagyis Luke apukája. Kínos.

– Jó napot.- léptem be a kis szobába.

– Ülj csak le.- mutatott egy kis fehér székre.–Hogy érzed magad? Minden rendben, nincs semmi panasz?- halmozta a kérdéseit.

–Minden rendben.- válaszoltam röviden.

Dr. Hemmings egy nagyot sóhajtott. Valami nyomta a lelkét. Rá akartam kérdezni. Már nyitottam volna a számat, mikor az ajtó üveg ablakán keresztül megláttam Luke-ot. Abban a pillanatban mikor észrevette ellökte magát a faltól és elment. A doktorúr még beszélt hozzám, de valahogy mégsem hallottam amit mondd. Tudom, illetlenség, de felálltam és egyszerűen ott hagytam Evannel. Luke nyomába eredtem.

– Luke!- kiáltottam el magam, mire a fiú megállt.

Lassan megfordult. Azt hittem olyan messziről rosszul látom, de nem. Egyre közelebb mentem hozzá, és igazam volt. Luke szeme vörös volt és csillogott, mint aki egy hete nem aludt volna, vagy mint aki visszatartja a könnyeit. Inkább az utóbbi. Elkerekedett szemekkel mértem végig. Szó szerint remegni kezdett. Ilyennek soha, de soha nem láttam.

– Luke...

– Istenem Cold ne haragudj.- mondta elfolytott hangon, mire az én torkomban is egy gomboc keletkezett.

– Miért haragudnék?- kérdezetem.

Luke vett egy hosszú, mély levegőt, majd megfogta az egyik kezem. Nagyon erősen szorította.

– Nem tudom apa mennyit mondott el neked de...- vissza folytott lélegzettel vártam, mit fog mondani.– Úgy látom semmenyit.- mérte végig az arcomat.– Cold, rosszindulatú daganatot találtak.- nyögte ki.

Egy világ omlott össze bennem. Egyszer már legyőztem a rákot erre vissza tér? Nem, ez nem lehet. Luke csak viccel. Amúgy is szar humora van. De aztán megint Luke-ra néztem, és bármennyire is ellenkezdtem, tudatosult bennem, hogy ez nem egy rossz vicc. Ez a rideg való.

– Mióta tudod?- suttogtam. Nem érkezett válasz.–Mióta tudod?- ordítottam el magam, és kitéptem a kezemet a kezéből.

– Még mielőtt barátok lettünk volna.- mondta
lehajtott fejjel.

Akkor összeállt a kép. Luke egyszer azt mondta, szeretné felpörgetni az életemet, ameddig még lehet. Ezért volt hajlandó hozzám szólni. Ezért volt a "barátom". Mert megsajnált. Ez az, amiről Calummal beszéltek. Luke-nak én csak egy szerencsétlen lány vagyok, akit megtür maga mellett, ameddig még életben van. Mert ő nem lát esélyt arra, hogy túl éljem. Akkor ezt a többiek is tudták. Ashton és Michael is képesek voltal a szemembe hazudni.

– Cold...- ragadta meg újból a kezemet.

– Ne érj hozzám!- kiabáltam rá hisztérikusan. Mégis ezt hogyan kellene kezelnem.

– Cold tudom mit gondolsz, de nem úgy van, had magyarázzam el ké...

– Csak hagyj békén jó?- vágtam a szavába.

A padlót kezdtem el bámulni, éreztem, hogy a könnycseppek útnak indulnak. Innentől nincs megállás. Luke hirtelen az állam alá nyúlt, felsem fogtam mi történtik, csak arra eszméltem fel, hogy ajkai az enyémen pihennek.