Little Shy Ariel (feat Harry Styles )(magyar)

18. fejezet - Barátság

'Ariel.' Mondja egy kis idő elteltével Harry. Pár másodperce csendben vagyunk, de nem az a kínos csend. Mindketten a tó nyugodt vizét bámultuk. Felé fordulok, de ezúttal ő nem engem néz, szemeit a vízre szegezi. "Amikor először találkoztunk, miért nem beszéltél? Hagytad, hogy azt gondoljam néma vagy. Bármit mondhattál volna, egy egyszerű nemet is."

Szégyenkezve sütöm le a szemem, hirtelen érdekesnek tűnik a ruhám és küzdök a gombóccal a torkomban. Ez megterhelő, de itt maradok mellette és próbálok beszélni róla.

"Én....én nem tudtam és te....nem voltam rád felkészülve." Válaszolok végül és ezúttal magamon érzem tekintetét. "Én akartam...de nem tudtam. Én....én... nem jövök ki jól az emberekkel. Ez... most... nagyon nehéz nekem." Amint befejezem a mondatom átkarolom magam és mély levegőt veszek.

Marere gondolok és arra a sok dologra, amit tegnap mondott nekem : Ariel, a valóság jobb, amilyennek képzeled. El kell hitetned az elméddel is és a testeddel is, hogy minden rendben van. Uralkodnod kell a tested felett. Mint, akik képesek a fájdalmukat uralni! Csak a gondolataidon múlik. Bármit megtehetsz, amit akarsz.

Irányítanom kell a testem, azt, ahogy a szívem őrülten dobog, vagy hogy remegek, vagy ahogy a gyomrom forog. Képes vagyok rá, én uralkodom magam felett. Meg tudom csinálni.

"M-mindig csak én és a nővéreim voltunk." Magyarázom Harrynek. "Magántanuló voltam és, amikor iskolába mentem...sosem beszéltem senkivel. N-nekem... szociális szorongási problémáim vannak." Folytatom tovább és hallom, ahogy zavartan felkiált, így amikor egy pillantást vetek rá látom, hogy szemöldökét ráncolja. "Ha emberek között vagyok az túl idegessé tesz. Megijedek és megriadok."

"Vannak barátaid? Sajnálom, ha úgy hangzik, mintha megbántanálak, esküszöm nem úgy értem, csak úgy hangzik, mintha..."

Kuncogok azon, amilyen zavartan beszél és megáll. Amikor ránézek meglátom imádni való mosolyát, amitől a szívem másféleképp kezd dobogni.

"Semmi baj és....Nem hiszem. Úgy értem...Azt hiszem Mare a barátom." Mondom. "Ő egy lány, akivel itt találkoztam és ő... segít nekem. De talán...talán barátnak hívni még túl elhamarkodott döntés."

"Nos," Szakít félbe Harry ragyogó mosolyával. "Szeretnék a barátod lenni."

Egy pillanatra eszembe jut az álmom, az, amelyikben Harry rám várt és megkérdezte akarok-e a barátja lenni. Most járok a legközelebb az álom megvalósításához.

"Sz-szeretném." Válaszolok mosolyogva és az övé szélesedik. Annyira boldognak tűnik, habár nem értem miért tenné boldoggá, hogy a barátom lehet.

Ez furcsa, de olyan jó, mert mióta megmentettem, azóta figyelem, azt hiszem. Azon gondolkoztam milyen lehet, mindig is egy kedves és imádni való fiúnak képzeltem és most tényleg beszélek vele. Esélyem van rá, hogy bebizonyítsa tényleg olyan, amilyennek képzeltem. Nem egy öntelt híresség, nincs elszállva magától és még nehezebb elképzelni, hogy egy zenész millió rajongóval, akik a lába elé borulnak minden lépésénél. Itt van, a barátom akar lenni. Nekem, a lánynak, aki alig tud beszélni dadogás nélkül vagy anélkül, hogy azt érezném menten meghalok. A lánynak, akinek nincsenek más barátai. A lánynak, aki fél a világtól, de a részese akar lenni. És a barátom akar lenni.

"Hé! Barátok," Örvendezik és megnevetett. "Szeretném, ha a többi bandatársammal is találkoznál, mind kedvesek, de csak Niall van itt és vele már találkoztál." Folytatja, de én elfintorodok. "Ne, ne vágj ilyen arcot! Kedvelnéd őket. Megnevettetnének. Fogadok, hogy kijönnél Zaynel, ő nyugodt."

"Én nem... ez túl sok lenne." Mondom és lesütöm a szemem egy pillanatra. "Csak most tanultam meg beszélni másokkal."

"Segítek neked!" Mondja vidáman és ismét halkan kuncogok. "Tényleg! Úgy értem, ha tényleg itt maradunk a hónap végéig, jobb, ha valamit jót cselekszem. Az ok, ami miatt idejöttünk már értelmetlennek tűnik...nos, ez jónak tűnik."