𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×2. ➳ 18

Elküldtem a gyerekeket moziba, amíg itt van Luke apja. Éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Leültünk a kanapéra. Luke annyira ideges volt, hogy összekulcsolta a kezét az enyémmel és szorongatta.

- Ők az unokáim? - kérdezte.

- Azt mondd, mi a faszt akarsz mielőtt betöröm a képed. Ahogy te is az enyémet tizennégy évesen! - szólt rá Luke.

- Sajnálom én pont ezért jöttem ide. Eleget ültem börtönben ahhoz, hogy rájöjjek mennyit hibáztam és mennyire ostobán viselkedtem.

Luke arca még vörösebb lett a dühtől. Megfogtam a kezét és adtam rá egy puszit nyugtatásképp. Felsóhajtott.

- Ostobán? Az hogy a gyerekeidet vered az ostoba viselkedés? Ennyi telik tőled?

- Mit mondhatnék még? Volt egy csodálatos családom, amit nem becsültem meg!

- Igen, csak volt! - ordított Luke.

Az apja elkomorodott és könnyel teltek meg kék szemei.

- Fiam én..

- Nem vagyok a fiad! - csattant fel Luke.

- Luke én beteg vagyok. Nincs sok hátra már az életemből. Nem azért jöttem ide, hogy visszakapjalak titeket. Hisz tudom, ilyet nem kérhetek. Csak amiatt, hogy megbocsáss nekem.

- Már miért tennék én ilyet?

- Mert Lily is megtette.

- Lily megtette? - nevetett fel Luke.

- Igen, meg.

- Lehet eltelt egy pár év, de sosem felejtem el, amit tettél és nem is fogok megbocsájtani neked! Soha! Miattad a gyerekeim hazugságban élnek! Sosem beszélek a gyerekkoromról nekik! És ez mind miattad van!

- Sajnálom Lucas.

- Nem érdekel. Látod őt? - mutogatott rám - Ő hozott fényt az életembe! Miatta tudtam elfelejteni azt a sok szart amit te okoztál! A feleségemnek! Akit szeretek.

A szívem melegség járta át, amikor ezt mondta. Az apja rám nézett és elmosolyodott.

- Ezt elhiszem.

- Még valami? - kérdezte tőle Luke.

- Ennyit akartam - elővett egy papírt és felírta a számát. - Ha meggondolnád magad!

- Ja, persze - mondta szarkasztikusan Luke és kikísértük.

Amint láttam megviselte ez az egész. Visszamentünk a kanapéra és az ölébe ültem. Sírva fakadt és a melleim közé fúrta a fejét.

- Shhh Lukey! - cirógattam a haját, majd rám nézett.

- Nem akarok megbocsájtani! - mondta keservesen.

- Pedig meg kellene próbálnod. El kell engedned ezt a fajta fájdalmat, Luke.

- Nem megy Faith!

- Még nem. De majd egyszer. Csak gondold át!

Annyira sajnáltam őt. Tudom mit érzett. Megszakadt a szívem azért, hogy így kell látnom.

- Szeretlek! Szeretlek! - szorosan megölelt, de az egyik karom esetlenül lógott.

Nem viszonoztam. Ez nem változtat azon, amit tett.

- Ugye te is szeretsz kicsim? - nézett rám - Mondd, hogy szeretsz, kérlek! - könyörgött.

- Luke..

- Szükségem van rád! Szükségem van! Annyira sajnálom! Kérlek csak.. Kérlek Faith!

Elsírtam magam. Nem tudom, mit tegyek. A szívem azt mondja „igen Luke meg bocsájtok szeretlek" az eszem pedig azt hogy ne tegyem ezt.

- Luke nem tudom, mit mondhatnék!

- Nem.. Nem szeretsz? - kérdezte kétségbeesetten.

Fel szerettem volna állni, de nem hagyta.

- Keressük meg a kulcsot. Ez nevetséges.

- Nem Faith! Válaszolj! Nem szeretsz már?

Csöndben maradtam és lesütöttem a szemeim.

- Válaszolj! - parancsolt rám.

- Szeretlek! - kiabáltam rá - De nem tudom ezt elnézni! - itt már sírva fakadtam és rádőltem a mellkasára. - Miért tetted ezt velem Luke?

- Sajnálom! Nem voltam észnél. Nem akartam. Részeg voltam.

Ránéztem és dühömben ütlegelni kezdtem hisztérikusan a mellkasát. Ekkor átkarolta a derekam és maga alá gyűrt.

- Ezt nem foghatod erre! Nem teheted! Gyerekeid vannak, családod! Nem vagy már tini! - köpködtem szinte a szavakat.

- Sajnálom. Annyi a történet hogy egyik este Ashtont vártam egy bárban, de nem jött. Amíg vártam viszont leittam magam, tényleg. Tudod, hogy már annyira nem bírom mint régen. Megláttam Lucy-t akit egy srác szorongatott.

- Ohh micsoda hős vagy te!

- Most hagytam volna, hogy megerőszakolják?

- Helyette megdugtad.

- Nem. Ő mászott rám.

- Azt akarod, hogy ezt el is higgyem vagy mi?

- Tényleg így volt.

- És az a randi?

- Arra is ő hívott el. Rá akart arra venni, hogy hagyjalak el érte. Nem akarta fel fogni, hogy nekem semmit sem jelentett.

- Aha. Szállj le rólam. Most.

- Baby kérlek!

- Luke azonnal! - szóltam rá mire megcsókolt.

Beadtam a derekam és az egyik kezem a tarkójára tettem miközben falta az ajkaimat.

- Szeretlek - búgta a csókunkba.

Hirtelen megszólalt a csöngő. Luke morcosan szállt le rólam és az ajtóhoz siettünk. Mikor kinyitottam az ajtót nem akartam hinni a szemeimnek.

Lucy volt az.