𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔

×35. ➳

- Mégis mit?

- A randizgatást! Kérlek!

- Bazdki, hagyjál! Én Luke-ot szeretem. Fogom is, bár nem tudok neki megbocsájtani.

- Megcsalt! Nem gondolod, hogy megérdemlek egy esélyt?

- Tudod, te is ugyan ezt tetted velem. Most pedig engedj ki.

- Elmondod legalább nekem mi történt veled?

- Engedj ki! - ordítottam rá, mire megszeppent, s kiengedett.

Ebédszünetben Britt leült mellém. Ott akartam hagyni, de megfogta a karom és visszarántott.

- Beszélnünk kell.

- Ezzel a kanállal akár megölnélek jelenpillanatban. Hagyjál.

- Faith, ülj le.

- Mondjad.

- Michael lefizetett, hogy másszak rá Luke-ra. Kitervelte az egészet előre. Nekem nem tetszik Luke. Nekem Dylan tetszik. Ne haragudj, kérlek.

Habozás nélkül felálltam, Luke asztaláékhoz siettem s belemarkoltam Michael hajába, úgy húztam ki az udvarig. Hanyatt esett ráültem és ütni-vágni kezdtem.

- Mit ártottam én neked, hogy ezt csináltad? Mit? - ordítottam a képébe mire átfordított, felsikítottam a hátam miatt.

Luke lecibálta rólam.

- Mi a bajod Faith?

- Lefizette Britt-et, hogy lesmároljon! - fakadtam ki. Calum és Candy felsegítettek. Luke rám nézett, majd Michael-re. Neki rontott, és verekedni kezdtek. Elfordítottam a fejem, nem akartam látni. Calum szétszedte őket.

- Mától elfelejthetsz engem! Kurvára nem vagyunk barátok! Te büdös köcsög! - kiabált neki Luke, majd kézen fogott és kirohantunk a suliból faképnél hagyva mindenkit.

Egy parkba mentünk, ahol Luke leült neki dőlt egy fának én pedig az ölébe.

- Sajnálom, annyira sajnálom, nem hagytad, hogy elmondjam, Faith! Egész este itatott, mire észbe kaptam már lesmárolt. Annyira hülye vagyok! - mondta szomorúan.

Mélyen a gyönyörű kék szemeibe néztem, az arcát fogtam a kezeimben.

- Nem baj, felejtsük el. Jó? És ilyet többet ne. Mert nem fogom tudni megbocsájtani neked, Luke. Nem akarom, hogy olyan lány váljon belőlem, akiken évek óta nevetek. Akiknek folyton el kell nézni valamit. Ugye értesz engem?

- Nem fogok több csalódást okozni! - mondta már szinte remegő hangon s kibuggyantak a könnyei. Letöröltem őket az ujjammal.

- Hiszek neked.

- Szeretlek.

- Én is téged.

Épp hogy kimondtam már magához húzott és megcsókolt.

Mindenemet beleadtam a csókba, fájdalmat, szerelmet, örömöt. Elég hosszasra sikeredett, elváltunk egymás ajkaitól s lihegve pásztáztuk a másik arcát.

- Faith, el kell nekem mondanod mi történt. Belehalok, ha nem tudom meg.

Sírva fakadtam. De nekem csak ő maradt.

- Sam volt.. A nevelő apám.. - mondtam zaklatottan.

- Miért?

- Mert beteg. Pszichopata. És ismerte apát. Nem tudom mi a célja, de tudja, hogy.. Nos Louis-al beszéltem arról, hogy el akarnék költözni, mert nem bírom anyával. Louis felajánlotta nekem, hogy elintézi, mert ő sem bírja már anyát elviselni. Azt is mondta, hogy már csak én vagyok a családja. Tehát, ha elköltöznék, Louis egyáltalán nem adna anyának pénzt, legfőképp ezért. Na meg azért mert ez szerintem ilyen bosszúféle, mert apámmal tartja a kapcsolatot.

Luke nem tudott megálljt parancsolni érzelmeinek, s elsírta magát ezek hallatán.

- Ezt nem hiszem el, Faith! És akkor mi lesz?

- Azt mondta, ha megszökök, megöl.

- Úristen! Szólnunk kell Calum-nak - mondta szörnyülködve.

- És? Jelentsem fel? Oké, és addig ki vigyáz rám? Mellesleg tudja. Mi van ha a rendőrségen is van ismeretsége, hm? Hisz bérgyilkos volt apámmal együtt. A kocsimban is nyomkövető van, a telefonbeszélgetéseimet meg lehallgatja!

- Akkor mit akarsz, mit tegyek? Mondd és én megteszem! - mondta Luke miközben ráborultam a felsőtestére.

- Nem tudom. - mondtam s puszilgattam a kulcs csontját.

- Egy esélyünk van.

- Mégpedig?

- Ha elmegyünk innen.

- Luke..

- Faith, én belehalok, ha valami történik veled. Legjobb lenne, ha megkeresnéd a leveleket. Biztos leveleztek egymással. Mármint apád meg ő. Az is lehetne egyfajta bizonyíték.

- És utána?

- Utána megnézzük hol lép fel a One Direction és odarepülünk. Gondolom, Louis utalna pénzt a bankkártyádra.

- Luke, ha elmegyünk, keresni fognak. Amint használnám a kártyám rájönnének hol vagyunk. És nem akarnék itthon szólni még Louis-nak, mert ismerem.

- Akkor? - nézett rám, mikor felültem.

- Van az ágyam alatt valamennyi pénz, abból csak menni fog. Mindig tartogattam valamire.

- Én megnézem otthon hol lépnek fel. Te pedig keresd meg a leveleket, mindenféleképpen. Aztán gyere át. És kitaláljuk.

- Nem akarlak belerángatni.

- Faith, már benne vagyok hiszen. Bármit megtennék érted.

Visszadőltem a mellkasára. Megnyugodtam. A karjaiban végre biztonságban éreztem magam, s egy furcsa érzés kapott el. Talán úgy hívják, hogy remény..