𝐃𝐚𝐧𝐜𝐞? ⋇⋆✦⋆⋇ [ 𝐋𝐞𝐞 𝐊𝐧𝐨𝐰 𝐅𝐅 ]

-^°8°^-

Az utóbbi 2 napban próbáltam elfelejteni mi történt de valahogyan nem ment. Egyszerűen nem tudtam elhinni hogy elcsesztem a barátságunkat... Ha nem kisírt szemekkel ébredtem akkor karikákkal a szemem alatt és minden nap egyre vörösebb lett a szemem. Már szinte alig maradt fehér rész. Anyum már elakart vinni szemészetre meg fel akarta hívni Minho anyukáját hogy beszélgessen el a fiával mert amit tett velem az már nem normális. Meg arról is be akart számolni neki hogy amit művelek 2 napja az sem normális már hogy meg állás nélkül sírok. De szerencsére sikerült lebeszélnem róla de attól még a szemészhez elrángatott. Egész oda úton azt ecsetelte hogy nem hiszi el hogy egy fiú miatt van ez az egész cirkusz meg amikor ő volt ennyi idős akkor még csak fiúra se nézett nem hogy még sírjon valaki után. Én szó nélkül hallgattam ahogy éppen hegyi beszédet tartott és még véletlenül sem az egész busz minket nézett ááá dehogy... Miután végeztünk a szemésznél be mentünk a gyógyszertárba meg venni szemcseppet amit fel írt az orvos. Amikor haza értünk egyből elkezdett velem vitatkozni hogy hétfőn megyek suliba nem érdekli senki és semmi. Kb. ilyen 14:30 körül Amy át hozta a leckét de nem maradt mert sietnie kellet edzésre. Fél 9 felé neki is ültem meg csinálni a leckémet éppen újra zokogni kezdet amikor azt hallottam hogy valaki kopogtat az ablakomon. Egy pillanatra eléggé meg ijedtem mert anyum és apum elmentek vacsorázni a nővérem pedig a barátjánál alszik szóval teljesen egyedül vagyok itthon. Nem foglalkoztam vele csak lehajtottam a fejem az asztalra és úgy sírtam tovább. De ismét kopogást hallottam. Oda mentem az ablakhoz kinyitottam és Minho állt az ablakom alatt.

-Szia..

-Szia...

Köszöntem vissza síros hangon.

-Be jöhetek?

-Gyere.... Nyitom az-

Be se fejeztem a mondandómat rá tenyerelt az ablak párkányra és egy laza mozdulattal be ugrott az ablakon.

-Hát jó... nekem így is jó..

-Mi a baj hogy ilyen vörös és kisírt a szemed és miért nem voltál suliba?

-Vajon...

Nem mondott semmit csak magához húzott én meg bele fúrtam a fejemet a mellkasába. Így voltunk pár percig amikor is le ültünk az ágyam szélére és ki szakadt belőlem mindent amit mondani akartam neki.

-Én...annyira nagyon sajnálom amit tettem...Nem akartalak meg bántani egy figyelmetlen idióta vagyok hogy nem vettem észre mivan és legszívesebben elsüllyednék...Annak tudatában hogy igazad volt hogy szinte nulla érzelmi intelligencia szorult belém...És most teljesen elvesztettelek mint barát és annyira sajnálom...

Nyökögtem ki az egészet zokogva.

-Figyelj....

Tette a vállamra a kezét.

-Én nem haragszok rád... Egyáltalán nem. Tény és való hogy kicsikét rosszul esett nekem amit csináltál nem tagadom de attól még egyáltalán nem haragszok rád. És én is nagyon sajnálom hogy 2 napon keresztül sírtál miattam...

-Honnan tudod?

-Hát mondjuk onnan hogy látom a szemed tiszta vörös és ott szem csepp. De tényleg eskü olyan vagy mint egy zombi

-Hát kösz..

Mondtam nevetve.

-Akkor tuti minden oké?

-Tuti

Ekkor meg hallottam hogy valaki be tette a kulcsot a zárba. Ekkor Minho fel pattant az ágyról és az ablakhoz ment. Kinyitotta és egy ugyan olyan laza mozdulattal mint ahogy bejött úgy ment ki is. Kicsikét ki hajoltam hogy tudjak neki köszönni de amint ki hajoltam nyomott egy puszit a homlokomra.

-Jó éjt és ne sírjál többet!

-Jó oké meg lesz

Mondtam kicsikét még meg szeppenve a puszitól.

-Na megyek mert ha anyud meglát szerintem azt se fogja meg engedni hogy rám néz. Na szia..

-Szia...

Köszöntem halkan de szerintem már nem hallotta mert addig el futott az ablak alól...