Elfojtott Vérszomj

28

-Xavier! Xavier! -Kiáltozta egy rémült női hang a távolból. A névtől zengett az egész kastély, mindameddig a hívatott meg nem jelent a lépcsők tövében.

-Mi a baj Julienne? -Bár kissé aggasztotta huga reakciója hangjával és kiállásával törhetetlen nyugalmat és magabiztosságot sugárzott. A lány hátrafűzte arcába hulló selyembarna fürtjeit, felfedve ezzel az arany szemeket és azokat a hihetetlenül figyelemfelkeltő szeplőket, melyek kerek szemeit tartották

-Va-varázslók. -Makogta kishíján sírva.- Megölték Zorant.

-Tessék? Mégis hogy történhetett ilyesmi?

-Vadászni voltunk és egy embert használtak csalinak. Nem éreztük a szagukat és hátba támadtak minket, Zoran azonnal meghalt én pedig alig tudtam elmenekülni. Kergettek, üldöztek ameddig el nem veszítettek. Meg akartak ölni. Meg akartak ölni!

-Hányan voltak?

-Hármat láttam. Tüzet szórtak a kezükből és mindegyik fehér és vörös köpenyben volt. -Xavier gondolatai hangosan forogtak elméjében. Mit akarhatnak tőlük? Meggyengíteni őket? Vagy talán feldühíteni? Elérni, hogy rátámadjanak délsík falvára és ott lemészárolják őket a sötétből támadva? Már egészen biztosan nem nyugszanak majd, hadüzenet nélkül támadtak rájuk, még annyiba se vették őket mint a szomszédos országokat szokás. Szembe csak úgy nem jöhettek a vámpírpárral, hiszen azok a varázslók egyenruhában voltak. Vörös és fehér köpeny. Még csak rejtőszínt sem vetettek magukra.- Tenni is fogsz valamit vagy csak állsz mintha lenne holnap?!

-Nyugodj meg húgom, tudom hogy ideges vagy, de most feltétle...

-Bátyám! -Szakította félbe szavát egy újabb hang. Mély, karcos hang volt melyben fájdalom nyögései fulladoztak. A kastély kapuja felől érkezett, amint meghallották azt aggódón a férfi elé siettek. A Xaviernél általában valami másfél fejjel magasabb, izmos férfi karját fogva húzta lábát maga után, sérült kezében két emberi fejet tartott azok véres, hosszú hajánál fogva. Ezzel a testtartással most még talán pár hajszállal alacsonyabbnak is tűnt a rangidős vámpírnál. Előrevetette a fejeket Xavier irányába, s miután azok a padlón koppantak egyre lassulva gurultak lábai elé. Talpát nekitámasztva állította meg az egyiket, amelyik nekiütközött volna.- Varázslók ólálkodnak az erdő körül.

-Oh az istenekre, Kane dehát te megsérültél! -Hajlította magas, gyermeteg hangját fejfájdítóan Julienne. Odaszaladt bátyjához s félve kerülgette ujjaival annak megperzselődött, elfeketedett karját és lábát, amely csak nem akart gyógyulni. Enyhe sistergő hang áramlott a sebekből, mintha még mindig égne benne egy parázs vagy szikra.

-Ne aggódj húgom rendben vagyok. -Szűrte szavait fogai között. A mindig erősnek tűnő, érzelmeket ritkán mutató vámpír most kivételesen sebezhetőnek látszott. Egyáltalán nem olyannak, mint aki rendben van.

-Kane, kérj gyógyítást a szolgáktól, hátha segítenek az emberi technikáik. Julienne, vigyél Zoranhoz! Hacsak a varázslók nem vitték magukkal testét. -Xavier hangja nyugodt volt, talán még nyugodtabb mint eddig. A lány aggódó tekintettel vizsgálta, mégsem talált mögötte félelmet.

-Le fognak minket vadászni. -Motyogta összehúzva karjait, mintha saját magát próbálta volna védeni velük. Xavier kissé sértett hangnemmel lépéseiben indult meg.

-Mintha engem holmi varázslók képesek lennének megölni. -Horkantott fel gúnyosan, s ruhájának ujjait igazgatva lépett ki a kapun. Julienne gondolatai között egy kétes szellő szállt át, mely kishíján kimondatta vele gondolatát; „Honnan tudod oly biztosra?" Végül inkább, még mielőtt kivívta volna magának bátyja haragját elhallgatott.