Elfojtott Vérszomj

24

-Nem volt szükségem a segítségedre. -Szűrte enyhén fogai között sziszegve Xander. Bátyja tekintete lesajnáló s kételkedő volt, mégis, ahelyett, hogy közbeszólt volna csak fenntartotta a csöndet ami közéjük telepedett.- Azért kösz, hogy jöttél! -Xavier elmosolyodott öccse tekintetén. Mint egy valódi kisgyerek, holott lassan negyvenedik életévét verdesi az alig huszonötnek tűnő test.

-Szívesen. De azért tényleg gondold át, amint mondtam!

-Oh édes egek ne kezd ezt megint! -Sóhajtotta fáradtan a férfi.

-S mégis miért ne? Te is tudod. Én is tudom és Odeletta is tudja. Nagyobb biztonságban lenne, ha befejeznéd végre ezt az őrületet. Neked ez számít, vagy tévednék öcsi?

-Menj innen! -Hangja egyhangú volt s semleges. Inkább hangzott kijelentésnek, mint utasításnak mégis vállat törő súllyal nehezedett Xanderre.

-Akartam is, nehogy azt hidd. Én nem haragszok rád. Ideje lenne elkezdened élni. -S meg sem várva a fiatalabb válaszát kisétált a kunyhóból. Magára hagyva ezzel az idő közben talán fájdalomtól, talán pont, hogy fájdalmait csillapító szerektől kidőlt lányt s ketyegő öccsét.

Xander úgy érezte, akármikor robbani tudna. Erősebbnek érezte magát, mint valaha, mintha szét tudott volna tépni egy fát. Aztán érzékei erősödni kezdtek, őrületet keltő zajjá hangosodott a lány minden szívverése. Éhezett. De a Nap már felkelőben volt, nem volt más választása, mint igazán sietni. Hisz nem bírt volna ki még egy napot mellette ily' éhesen.

***

Mozdulatai lassúak és nehezek voltak, sérülései még sajogtak s sziszegnie kellett minden légzéssel. De felült, felállt s egész testében különböző fájdalmait ignorálva lépett a férfi felé.

-Gyere velem kérlek! -Könyörgött gyengéden annak keze felé nyúlva, de végül nem érintette meg.- Muszáj tudnom, jól van-e. Veszélyben van!

-Miről beszélsz? -A lány hirtelen ébredt, s Xandernek ideje se volt felkészülni rá. Meglepő volt a hirtelen lényegre térés s a kontextus megadásának teljes hiánya, de Letta aggódó, pánikban forgó tekintete azonnal komolyságot követelt.

-Kadidáról. Oda kell mennünk tudnom kell, hogy hogy van. Egy hete nem voltam ott és még vámpírok is ellepték az erdőt. Kérlek, tudnom kell él e még! Veszélyben van, nem maradhat ott! -Szavait nehezen sóhajtotta a nyakhajlatától egészen kulccsontjáig tartó, mélyről felszakadt seb miatt. Bár bőségesen be volt kötözve, s különféle bénító nyugtatók voltak belekenve a sebbe, az még így is nagyban lassította a lányt, kinek Xander segítségére volt szüksége ahhoz, hogy köpönyegét magára ölthesse. A férfi gyengéden takarta be a lány vállait, mégis úgy érezte mint ki kínozza azt.

-Nem tudlak megvédeni Letta. -Nyögte ki végül nehezen.- Még ha veled is megyek, mintha nem tettem volna.

-Tudom, hogy nem tudsz harcolni de már csak a jelenléted védelmet biztosítana. Te tudsz rájuk hatni, a fajtársaid! Lehet meg se próbálnának bántani, ha azt mondod nekik hogy ne. Téged tisztelnek.

-S mégis miért tisztelnének? -Tárta szét kezeit s azzal a lendülettel leült az ágy szélére.- Nem vagyok erős, se magabiztosság nem sugárzik kiállásomból. Nem Xavier vagyok. -Hangjában mintha kis féltékenység vagy irigység támadt volna.

Egy pillanatra elképzelte magát olyannak, mint bátyja. Olyan kicsivel idősebb csak nála, három, szinte semminek tűnő perccel mely' emberi időmérték szerint mérve is rettentő kevés. Mégis, mintha évek, évtizedek lennének köztük. Xavier erős, magabiztos, jóképű és élő. Pár pillanatra még vágyakozni is kezdett ezekért a tulajdonságokért. Aztán a valóság tudatosul elméjében, miszerint ő is lehetne ilyen, ha nem még nála is jobb, ha feladná elveit és embereket bántana. Ha hallgatna bátyjára ő is erős lehetne. Meg tudná védeni Lettát. De akkor mitől lenne ő több vagy jobb egy közönséges gyilkosnál? Embernek vérét inni kínzás az áldozatnak, s akármennyire is jól tudják néhányan palástolni fájdalmukat ez nem teszi jobbá e bűnös cselekedetet. De talán nagyon ritkán s csak pár csepp. Akkor talán végre saját maga kínzása nélkül ölelhetné meg a lányt, akkor talán el tudná vinni a kastélyba s kinyitni neki a kapukat, melyeket még kisgyermek korában is tárva pattintott fél kis kezecskéjével, akkor talán annak nem kéne félnie kilépni a kis fakunyhóból. S aztán előbújt egy újabb kínzó gondolat. Letta nem maradhat itt. Ha valamelyik fia atyjának úgy gondolja, nem ijesztik meg többé bátyjuk fenyegetései könnyű szerrel vehetnek belőle kóstolót, s Xander a legkevesebbet sem tudná tenni érte. A városba kell költöznie, igen, emberek közé. Ahol olyanok között van, mint saját maga, ahol megvédik őt, ahol szerelemre találhat, ahol nem ragadozók között kell leélnie életét. Ez a mérhetetlen törődés s szeretet amit képes adni, a tehetsége s kihasználatlan képességei. Mind olyan nagy kár, hogy Xander mellett pazarolja el őket végtelenül rövid életében. Oh, hogy Xander mennyire vágyik ismét arra a békés sötétségre. Az alvásra, melyben végre nyugta volt. Akarja vissza. Ott olyan gondtalan volt. Minden mi körülötte történt nem történt meg, s minden mit tehetett vagy gondolhatott volna fel sem merült testében. A lány mellett feküdt hat napon keresztül, melyet csoda, hogy Letta egyáltalán túlélt víz nélkül mégis... Az alatt a hat nap és öt éjszaka alatt úgy tűnt a világon semmi gond sincs. Sőt, hogy a világon semmi sincs. Hogy nincs világ. Hogy nincs ő sem. S mégis mindvégig mellette volt. S egy pillanatig sem volt veszélyben mellette. Ebben az állapotában kéne léteznie mindvégig míg él. Az örökkévalóságig ebben az ártatlan, korlátozott állapotban, melyben nem tud magáról s tehetetlen. Ebben igazán nem tud senkit bántani.

-De nem is kell, hogy olyan légy mint ő. -Rántotta ki fájó gondolatai közül az ember.- Csak kérlek légy ott velem! Ha másért nem is... -Rázta meg kissé fejét, szemének hosszabb pislogásának megtöréséért.- Legalább csak legyél velem!

Őszinte fontolóra vette a lány kérését. Bár nem volt bizonyíték gondolataira, elméje tántoríthatatlanul hitte, hogy Odeletta nem gondolja komolyan szavait. Nem is értette ezeket a gondolatokat, hiszen tudta, az akármikor rábízná még az életét is. Néha még alvását is megvonta magától, csak hogy annyival is több időt tölthessen a férfival, mikor éppen dolga akadt napközben s az nem tudta a házikón kívülre követni. Mégis feje hátuljából csillapíthatatlan rovajként zengett a gonosz kétely.

-Biztos szeretnéd? -Szavai hideg semlegessége mögött kis keserédesség is lapult. Kis öröm s kis fájdalom, öröm, hisz valójában minden vágya, hogy Lettát vigyázza s fájdalom, amiért teste minden szegletében tiltakozik a döntés ellen. Mozgásra képes, de megmozdulásra képtelen lábait furcsa készenlétbe kényszerítette, s meglökte magát mikor Letta keserédes mosollyal Xander szemeibe nézvén bólintott.

-Köszönöm! -Sóhajtotta hálásan a lány, s már ki is léptek a házból. Idegen vámpírok rothadó vérszaga szállingózott a levegőben, az erdő susmorgása teljesen néma volt.

Nyár volt, mégis hűvös s olyan üressé vált a természet, az állatok mind menedékbe húzódtak, vagy csak az előző hajnali vérontás miatt ritkultak meg oly nagyon, amit Xander rendezett. Ezt Letta nem tudhatta, de érezte a furcsaságot Xander pedig szégyentől meghajtott fejjel próbálta kerülni a Hold pillantását. Valóban nem volt túl okos ötlet koraéjszaka nekiindulni egy ilyen útnak egy olyan helyen, ahol vámpírok hemzsegtek de Letta képtelen lett volna várni reggelig. Megőrítette a tudatlanság s tehetetlenség, bűntudata volt, amiért egy egész hétre magára hagyta a nőt. Ha még megteheti bocsánatot fog kérni tőle. Ha még megteheti.

-Furcsa volt ez a növény. -Szólt végül Xander, hogy kissé feloldja a levegőben keringő fojtogató feszültséget.

-Igaz is, ez lett volna az első kérdésem hozzád, ha nem jöttek volna közbe ilyen dolgok. Mi történt veled? Te... Aludtál? -Szavai halkak voltak és gyengék, Xander mégis tökéletesen hallotta őket.

-Azt hiszem. Jó volt. Békés volt. -Kijelentésére a lány enyhe, fájdalmas mosolyt húzott ajkaira. El sem rudná képzelni az életét ha nem kellene aludnia, valószínűleg hiányozna neki. Főleg, ha a nap felében el sem hagyhatná a házat és be lenne zárva egyedül egy kicsi, unalmas kunyhóba alig valamicske elfoglaltsággal.

-Erős ez a növény. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire. Vigyáznom kell majd vele.

-Nekem tetszett. Hozhatnál még. -Kérése nem hatott sem erőszakosnak se követelőzőnek, mégis aggodalmat keltett a lány elméjében.

-Meglátom mit tehetek.