Elfojtott Vérszomj

11

-Csak megjött neki. -Nyögte ki nevetve a nő, mire a férfi értetlen tekintetére elismételte.- Menstruál. -Mondta tovább, ezúttal viszont már csak egy jókedvű, mosolygós hanggal.- Ez mától minden hónapban meg fog történni vele. Nyűgös lesz, rosszkedvű vagy ingerlékeny, fájni fog a pocija és vérezni. Csak azt jelenti, hogy nagylány lett belőle! -Ölelte magához a kislányt, aki nem igazán értette még hol van.

-Minden hónapban?

-Mhm. -Hümmögött helyeslően az asszony a fiúra pillantva.- Ghil, hozol nekem anya szekrényéből pár tiszta ruhát? Lesz a jobb oldalon egy furcsa alakú, azt is hozd! -A fiú engedelmesen bólintott, majd el is indult kiszabott feladatára.

-És ezzel mit lehet csinálni?

-Semmit. -Vágta rá a nő egyszerűen.- Csak különböző anyagokkal felfogni a vért.

Xander elméje percekig teljesen elhagyta a jelent. Csak maga elé meredt és értelmetlen kérdésekkel bombázta magát, mint ennek a jelenségnek az okai és miértje, miközben Kadida Lettával beszélgetett. Hamarosan visszatért Ghil is a kívánt tárgyakkal, Kadida pedig kézen fogva elvezette Lettát egy másik helyiségbe. Ekkor kapott Xander is magához. Nem kérdőjelezte meg a nő tetteit, bár nem értette őket, inkább az egyik függöny elé lépett és egy könnyed mozdulattal elhúzta azt. A szolgálók rosszalló tekintettel nézték a fiút, aki egyetlen, ilyen laza mozdulattal teszi meg azt, amihez ők ötödmagukban is közel kevesek, de ezt ő már nem vette észre. A teliholdra vetült tekintete majd az Est Csillagára. „Tényleg ilyen apróság lenne?" Gondolta. „Ez a kis apróság, ami felett majdnem teljesen elvesztettem az eszem?" Azt hitte, képtelen lesz ellenállni neki. Hogy a vérszomja legyőzi, s legalább egy ember meghal abban a szobában. Milyen vámpír ő, milyen lélek, ha még csak szükségleteit sem tudja kontrollban tartani? Egy szörnyeteg él benne, ami minden pillanatban csak pusztítani akar. Gyilkolni. Melyet a Hold elnyomott, mégis kissé kitörik belőlük minden táplálkozáskor, egy szörny, mely éhhalálukkor átveszi testüket. Még csak nem is a szörny valódi erejét s hatalmát tapasztalhatta. Ez még csak mindennapi éhség volt, egyszerű kis igény. Mi történne, ha az éhhalál szélére kerülne? Ha tényleg kiszabadulna belőle a szörnyeteg? Vajon megölne mindent körülötte? Pont, mint a mesében? Széttépné az emberek legerősebb anyagait, kettétörné a hegyeket s szétszaggatna mindent mi él, elpusztítva az életet maga körül? Az örökkévalóságig, irányítás nélkül? Undor kerekedett felül rajta, már az eget sem volt képes tovább nézni. Az isteneket, amik olyanná tették őt amilyen. Visszarántotta hát a függönyöket s leintette a szolgálókat, akik a többit kezdték el elhúzogatni. Azok tisztelettudóan bólintottak s visszahúzták a függönyt. Addig legalább pihenhetnek.

Hamarosan visszatért Kadida a kislánnyal. Az új, nagy ruhában volt, ami ügyeskedve lett testére erősítve és egy pohár gőzölgő tejecskét szorongatott. Kadida lefektette a kislányt a kanapéra, ami közvetlen az égő kandalló előtt terült el. Ghil is leült a lány mellé, felhúzta lábait és kényelembe helyezte magát. Életében először, a puha bársonykanapén.

-Ugye nem bánod, ha a gyerekek a kanapén ülnek? -Kérdezte fejét tiszteletteljesen meghajtván a fiú előtt, aki csak értetlenül bólintott.

-Persze, ti is, a többiek is nyugodtan üljetek csak le! -Halk hálálkodás hangja vette át a szobát, s a bennt tartózkodók versenyt futottak a szabad helyekért. Xander értetlenkedve nézte őket, de elmosolyodott boldogságukat látva.- Kadida! -Szólt a nőnek, amint az is elindult volna a tűz felé.- Beszélhetek veled? -Válaszul a nő csak fájdalmas mosollyal az arcán bólintott, mire a férfi elindult a lépcsők felé. Az egyik vendégszobába nyitottak be, mely az eddigi fekete és vörös helyett fekete és zöldben forrongott.

-Miről akart velem beszélni?

-Mi történt? -Nézett rá a férfi komolyan, mire Kadida csak értetlenül, mosolyt erőltetve fáradt arcára rázta fejét.

-Miről beszél?

-Ne magázz már, idősebb vagy nálam! -Sóhajtotta ezúttal inkább már fárdtan, mint idegesen. Óvatosan közelebb lépett a nőhöz, aki kissé megrezzent a mozdulattól, de szelíden hagyta magát.

A férfi óvatosan felemelte Kadida kezét, végignézve csuklóján. A barna, alvadt véren világos ruhájában. Kadida sosem hagyta véresen ruháit, mindig kínosan ügyelt rá, hogy alaposan kimossa az Urak táplálkozásainak nyomait. Ez karuknál sárga foltos ruhákat eredményezett, amit a fiú már megszokott rajta, épp ezért szúrta ki az éktelenkedő foltokat. Óvatosan felhúzta az anyagot, felfedve ezzel a nő karját, mesztelen, sápadt bőrét és élénk hegeit. A rengeteg heg még teljesen friss volt, s a fogak mintája kísértetiesen ismerős.

-Ki tette ezeket? -Nézett a nő szemeibe, az azonban nem emelte fel tekintetét.- Ki volt? Kérlek, nézz a szemembe! -A férfi hangja egyre s egyre szelídebb lett, ahogy közeledett a válaszhoz. Azt hitte, ha meghallja a nevet teljesen elborul majd az agya, de nem.

-A bátyja Xavier és Empusa az Alizarin házból. -Nézett a férfi szemeibe, s próbálta fenn tartani mosolyát, de könnyei átmartak rajta.

-Fájnak? -Nézett végig rajtuk, mire a nő csak összeszorított ajkakkal bólogatott. Nem is tudta felidézni, mikor kérdezte meg ezt tőle utoljára valaki. Hogy mikor érdekelte ő akárkit utoljára. Emberek között él, hosszú hosszú évek óta mégis olyan, mintha idegenek között lenne. Mindenki ugyanazokon a kínokon s fájdalmakon megy át napi szinten. S mindnyájan egyedül.- Van még? -Ismét bólintással válaszolt, mire Xander a nő másik karjáért nyúlt. Azon még annál is több heg volt, de nem csak a bátyjáé. Egy idegen fogminta is éktelenkedett a sápadt bőrben, a régi hegek mellett, melyeket akár időrendi sorrendbe is lehetett volna állítani láthatóságuk alapján. Xander teljesen elárulva érezte magát. Letörve, semleges arccal nézte saját vérének tetteit.- Mutasd mind! -Mire a nő Xander szemeibe nézett, kérdő, aggodalmas tekintete többet mondott minden szónál. Nem volt biztos a fiú döntésében, hiszen tudja jól, Xander is tudja, mit tettek vele előző éjjel.

-Biztos vagy benne, Uram?

-Könyörgök ne hívj így! -Gördült le egy könnycsepp a férfi szemének sarkából, de sietősen le is törölte azt. Maga se tudta miért tett így.

Kadida óvatosan kinyújtotta lábát s feljebb húzta szoknyáját, felfedve ezzel fehér bőrében fénylő hegeit bokáján, combján s egyre feljebb. Csak azt a párat kívánta mutatni, de Xander tényleg az összeset látni akarta. A nő, tudván, a férfiban nincsenek meg az emberi vágyak nem félt attól, hogy megmutassa magát neki. De érezte az érzelmeit, a fiú feldúltságát s remegő kezeiben a félelmet. A hegek felkúsztak a nő lábán, egyenesen a comjbáig, s bár azt már nem mutatta meg a fiúnak, a hasán és hátán is végig harapások húzódtak. Mint valami beteg, folytatólagos minta. Xander eddig nem merte elismerni, de ezek láttán már biztos volt benne, hogy mi ez. Egy ínyenc étkezési mód, amit csapatosan szokás tenni egy emberrel. Kikötözik a táplálékot, s rengetegszer megharapják, minimális mennyiségű vér szívása mellett. Szinte csak a sebhelyről nyalogatják le a vért, s igen lassan csinálják azt, hogy a fájdalom miatt az emberi szervezet igazán elkezdjen védekezni. Az adrenalin az egyik kedvenc fűszerük. Minél tovább hagyják életben az embert, annál finomabb lesz a végén, mikor kivégzésképp elfogyasztják, teljesen szárazva szívva az ember testét. S ezt általában az utolsó harapásokért kihagyott helyeken teszik meg, a nyak két oldalán s a két comb belső felén, ahol a legkiszolgáltatottabbak az ütőerek.

-Meddig tartott? -Nézett a nő szemeibe, akinek erre a kérdésre végleg elengedett az akaratereje. Könnyekbe lábadtak szemei és a sírás kitört belőle, mint egy újszülöttből. A földre rogyott térdeire, a puha szőnyegbe. Xander letérdelt elé, s hideg karjaival átölelte a törékeny nőt.

-Reggel kezdték el, s másnap napnyugtakor hagyták abba. -Xander úgy érezte összeszorult a szíve. Mintha torka kiszáradt volna, s nyelni is képtelen volt. Az ilyesmi maximum egy éjszakáig szokott tartani. Bátyja és a kis barátnője biztosan remekül szórakoztak.

S akkor másik oldalra fordította a fejét, ahol szembetalálta magát egy oldalára döntött, feléjük néző tükörrel.