Huszadik fejezet

119 7 0
                                    

Hétfő reggel van. Pedri még mindig alszik, én meg már most fent vagyok, legalábbis a szemeim nyitva vannak. Az is valami.

A szobában nézelődni kezdtem. Először a társasokat pillantottam meg, majd a polcon a tányért amiben a kaját hozták tegnap este, majd Pedri felsőtestére terelődött a tekintetem, hiszen azon van a fejem és végül a hasára tett kezemet néztem, majd mintha egy álomból riadtam volna fel, de ez nem álom baszki. Ez valóság.

-Férhez fogok menni?!-kiáltottam fel majd kipattantam az ágyból, Pedri pedig azonnal felriadt.

-Te úr jézus-kapott a szívéhez.
-A szívbajt hozod rám korán reggel...

-Nagyon sajnálom, de...
-Férjhez fogok menni-mondtam kikerekedett szemekkel ő pedig unottan rámnézett majd vigyorogni kezdett.

-Igen, és hozzám!-kelt ki az ágyból.
-Csak most jutott el a tudatodig?

-Igen, csak most!-jelentettem ki, majd megbeszéltük, hogy felöltözünk és haza megyünk.

***

-Otthon édes otthon!-léptem be a házba.

-A gerle pár!-kiáltja Gavi.

-A férj és a feleség!-mutattam nevetve a gyűrűmet.

-Héj, és hol marad az áldásom?-kérdi a bátyám, majd megöleljük egymást.

-Az áldásunk!-javítja ki João.

-Akkor ezúton is az áldásotokat szeretném kérni-mosolyog Pedri.

-Én adom!-mondta Ferran.

-Én is!-vigyorog Gavi.

-Én nem...-nézett ránk unottan Félix.

-Mivan?-kerekedtek ki a szemeim.

-Csak szopatlak!
-Még jó hogy adom!-nevetett, majd a fejemet kezdtem el csóválni.

-Rég láttalak ennyire vigyorogni-jegyezte meg Gavi.

Végülis igen! A lelki szemetesládád mindig látja a mosott rongy énedet.

-Én is rég voltam ennyire boldog...
-De nehogy azt hidd, hogy ezután nem te leszel az akihez lelki problémáimkor fordulok-mutattam rá.

-Gondoltam-csavargatta meg a szemeit.

-Nahát sziasztok!-jött le az emeletről Sira.
-Mizu?-ölelt meg, majd megmutattam neki a kezemet.

A lány azonnal megőrült és ugrálni kezdett örömében.

-Megkell kérd a kezét!-súgtam a bátyámnak.

-Tervben van!

-Csudi jó volt ez a kis látogatás, de pakolj, mert nem maradunk itt-szólalt meg Pedri.

-Micsoda?-ijedtem meg.

-Tegnap pont arról beszéltünk, hogy neked teljesen látatlan ez az egész anyós, após dolog.
-Hát ma megyünk hozzánk-mosolygott rám.

-Meglepjük a családodat?

-Igen!

Azonnal felszaladtam pakolni, hogy minél hamarabb indulhassunk.

A tény, hogy az életem egy hét alatt teljesen megváltozott az igencsak ijesztő.

Félek is. Mi van, ha nem volt jó ötlet egy hét után azt mondani arra, hogy "hozzám jössz feleségül?" hogy igen.

Szeretem a random dolgokat!

Amint össze szedtem a cuccaimat már mentem is le. Elköszöntünk a többiektől, és már indultunk is.

-Hogyhogy így döntöttél?-néztem a srácra a kocsiban.

-Hogy így?

-Hát, hogy egy hét után elveszel feleségül...

-Mert senki másnál nem éreztem magamat, magamnak és igazán egésznek.
-Azt hiszem mindenkinek meg kell találnia azt a valakit, aki önmaga miatt szereti, aki mellett igazán viselkedhet önmagaként és én benned találtam meg ezt a valakit!
-Akit már nagyon régóta keresek-magyarázta el, a könnyeimmel küszködve szólaltam meg.

-Örülök, hogy én lehetek ez a csodálatos ember-kuncogtam.

-Nem valami meggyőző hangnemben mondtad, hogy csodálatos-pillantott rám.

-Mert nem vagyok...-vágott azonnal a szavamba.

-Ha ki mered mondani nagyon csúnyán jársz!-húnyorított a szemével.

-Hm, és mit kell a csúnya alatt érteni?

-Nem örülnél, neki ha leégetnélek anyuék előtt, ugye?

-Ahaaa, vigyázz Pedro González López, mert én is leégetlek aztán majd csak pislogsz-vigyorogtam.

-Odanézzenek, mi megy a rádióban-hangosította fel.

Meglepetés vagy sem a zeném az.

-Látod milyen csajod van?-húztam picurka mosolyt az számra.

-Most mondanék valamit, sőt több mindent is, csak sajnos 18-as karika-vont vállat.

-Na és?

-Nehogymár aki ott benned cseperedik ilyeneket halljon!

-Még ki sincs fejlődve-nevettem.

-Akkor meg is állhatok, akár-vont vállat a srác, de csak értetlenül néztem rá.
-Elég nagy a hátsóülés-sandított rám.

Azonnal ellepte az arcomat a pir.

-Te bolond vagy!
-Inkább figyeld az utat-nevettem.

Ig & Tiktok: rebs_writer

Miért pont te?Where stories live. Discover now