Forbidden love

Huszonkettedik rész

A bátyám állapota jobb lett, mire a kórházba értek, de azonnal meg kellett műteni, így nem is maradtam ott sokáig, csupán a főorvossal konzultáltam egy keveset, s megadtam a telefonszámomat, hogyha bármi van, engem tud értesíteni. Roun rettenetesen nézett ki annak ellenére is, hogy azt mondta nem érez jelenleg fájdamat, csak elfáradt a kisebb harcban a hirtelen felbukkant szeretővel.
Ahogyan kinézett, csoda, hogy túlélte. Senkinek nem kívánom ezt a látványt, még az ellenségeimnek sem. Amikor hazaértem, szó nélkül mentem az italokhoz, s nem is keveset öntöttem fel a garatra. Ki kell kapcsolódnom, s hiába utálok részeg lenni, most kicseszettül az voltam. Még szerencse, hogy mindenki átjött a bandából, s nem kellett csupán csak két embernek figyelnie rám.

- Kookie...aggódom, jól van a bátyád ugye? Semmit nem mondtál mióta itthon vagy.-simított óvatosan a vállamra Jimin, s lunáján éreztem, hogy baromira nyugtalan.

- Jól van...vagy valami olyasmi. Betolták a műtőbe, nem tudtam sokat beszélni vele...majd értesítenek... Ne aggódj ennyire Pici...minden rendben lesz.-mosolyodtam el picit, majd arcára simítottam.- Olyan szép vagy. Megfogtam veled az Isten lábát.

- Milyen hangulatingadozásaid vannak?-nevetett fel mellkasomra csapva, ám hamar ölelésembe bújt. Ismételten szaglászni kezdett, s esküszöm ez annyira aranyos tőle, hogy legszívesebben az ölembe kapva ölelgetném őt egész éjjel. - Büdös pia szagod van, ezt most elteszem a helyére és szépen menj fürdeni, átöltözni és fogat mosni! Vacsorát nem kapsz, mert nem akarom a hányásodat takarítani Édesem.-puszilt ajkaimra, s miután fejemet megsimogatta, el is vitte a hűtőbe az italomat.

Jól esett a testemnek egy kis langyos zuhany, kicsit kitisztult a fejem, s már kevésbé érzem magam úgy, mint aki alszik. Kezdek józanodni is valamelyest, már sokkal jobb az ítélőképességem.
Gyorsan megtörölköztem, felöltöztem, s minden szükséges dolgot elvégeztem mielőtt ismét a srácok elé állnék. Borotválkoznom is kellett, ugyanis az arcszőrzetem mostanában igencsak meglódult a növésben és tényleg nem akartam tíz évvel idősebbnek tűnni.

- Na máris jobb.-mutatott like jelet Hoseok hyung, én pedig csak mosolyogni tudtam azon, ahogy elismerően bólogattak a srácok. - Elkezdtünk nézni egy filmet, van kedved velünk nézni? Akciófilm, rendőrök vannak benne.

- Persze, csak ne zaklassa fel Jimint. Tudom, hogy az ilyen filmeket bírja, de ki tudja hogyan reagál rá most.-válaszoltam.

- Ha feszélyezve érzi magát, egyből kikapcsoljuk és keresünk mást, ígérem.-nyújtotta felém kisujját Taehyung, én pedig elfogadtam az ígéretet, így saját kisujjamat az övébe akasztottam.

- Hát ez brutál jó volt.-nyújtóztattam meg végtagjaimat miután vége lett a filmnek, a srácok pedig helyeseltek, s nagyokat ásítoztak velem egyetemben. Ők már korábban lefürödtek, s meg is ágyaztak a vendégszobákban és a nappaliban is, így már csak le kellett pihenniük.

Jó éjszakát kívántunk nekik Jiminnel, ám mi még úgy gondoltuk, hogy beülünk a kádba, hogy vegyünk egy forró fürdőt és csak azután megyünk aludni. Csak tíz óra volt, nem kottyant meg nekünk, hogy eddig fent maradtunk, Jimin alapból is később szokott elaludni.

- Olyan szótlan vagy Pici, mi a baj?-simogattam pocakját, s vállára apró puszikat nyomtam. - Tudok segíteni?

- Nem tudom mi bajom van, Kook. Szerintem ez ilyen hormonális dolog. Egyik pillanatban jégkrémet ennék, mert szomorúnak érzem magam, utána boldog vagyok és azért ennék sokat, aztán megint szomorúnak érzem magam és elmegy az étvágyam. Olyan vagyok, mint egy félőrült.

- Jajj Kicsim, dehogy is. Nem vagy bolond. Csak hangulatingadozásaid vannak, de ez rendbe fog jönni. A hormonok fura dolgokat tudnak csinálni az emberrel. Nézz meg engem, amikor rutban vagyok. Na az a félőrült viselkedés. Te teljesen rendben vagy, legyen akármilyen hangulatingadozásod.-öleltem meg hátulról, s az illatomat is felerősítettem, hogy eltereljem a figyelmét.

Jimin hamarosan az ötödik hónapba lép, napról napra egyre jobban viseli a terhességet a kezdeti nehézségek ellenére. Azt mondta, hogy álmodott a pici születéséről és minden rendben ment, mindannyian felhőtlenül boldogak voltunk.
A kempingezést is ma délutánra iktattuk be, de valamiért Jimin reggel óta furcsa, s nem igen pakol.

- Picim, miért nem pakolsz? Mégsem szeretnél menni? Nem baj ha nem, itthon maradhatunk, vagy fagyizhatunk is.-ültem le mellé a kanapéra. Nagyon szótlan volt, s zaklatott volt a lunája is.

- Nem mehetünk kempingezni, annyira rossz érzésem van. Mondjuk vissza, kérlek. Úgy érzem, hogy megsérülünk, ha odamegyünk.-mondta elcsukló hanggal, én pedig határozottan bólintottam, s visszamondtam a foglalásunkat. Pár percen belül a pénzt is visszautalták a számlámra, így semmi teendőnk nem volt már ezzel. - Ne haragudj rám... Tudom, hogy mennyire vártad ezt és, hogy én hoztam fel az utazást, de...

- Nem haragszom Kicsim, nekem az a fontos, hogy jól legyél. Ha rossz érzésed volt az utazással kapcsolatban, annak oka van és én azt elfogadom. Ha szeretnél itthon maradni, akkor maradunk, jó? Csak nyugodj meg, nem szeretem, ha zaklatott vagy.-pusziltam homlokára, majd pár perc múlva Jiminnek támadt egy ötlete, miszerint elmehetnénk most mi valamelyik sráchoz, így autóba is szálltunk.

Az úton minden rendben volt, legalábbis teljesen úgy tűnt. Nagy volt a forgalom, mint minden másik napon, de valami mégis más volt. A belső hangom valami rosszra utalt, de nem tudtam megmondani mire akar kilyukadni.
Egyszer csak megláttam egy autót velem szemben jönni, tudtam, hogy nem én vétettem el a sávot, tudtam, hogy itt valami nem stimmel. A kormányt jobbra rántva igyekeztem Jimint és a babát védeni. Inkább engem találjon telibe, mint őket. S ekkor meg is éreztem azt a régen érzett fájdalmat, hallottam Jimin kiáltását és a hangos satufékeket, a rendőrök szirénáját és a hangos robajokat. Hatalmas volt a csattanás, az oldalam eszméletlenül fájt, ahogyan a fejem is. Jimin felé pillantottam. A fejemet képtelen voltam mozdítani olyan szinten meghúztam a nyakamat. Össze volt kuporodva, végig a hasát fogta, s csupán csak a kezén volt néhány karcolás és zúzódás.

- Pici, jól vagy ugye?...nem ütötted meg magad, igaz? Nézz ki az ablakon, kérj segítséget...-beszéltem nehezen. Biztosan eltört a bordám, baromira fáj. -Add a kezed, Kicsim...-nyújtottam felé kezemet, s vártam, hogy megfogja azt. Minden bizonnyal nagy sokkot kapott, hiszen fáziskéséssel, de megfogta a kezemet.

- Nem sérült meg a hasam, védtem...de te nagyon rosszul nézel ki...nem szédülsz nagyon, ugye?

- Csak egy kicsit...meghúztam a nyakam, a bordám szerintem eltört és a bal karom is...

Nem sokkal később az újabb szirénákra lettem figyelmes, s ahogy a mentősök szednek ki az utóból, s fektetnek a hordágyra.

- A párom...terhes, vigyék be előbb őt kérem...

- Bevisszük magukat együtt, van szék is, ahol tud utazni, jobb ha most együtt maradnak, míg be nem érünk. Ott úgyis a vizsgálatokra szétválasztják magukat.

Tehát ezért volt Jiminnek is rossz előérzete. Balesetet szenvedtünk volna akkor is, ha kempingezni megyünk, mert pont ebben az időpontban indultunk volna, mint most is. A rendőrök közül szerencsémre a kollégáim voltak többségben, a többiek másik negyedből voltak. Egyből értesítették a parancsnokot és az édesanyámat is, ahogyan Jimin szüleit is és még a barátainkat is. Eszméletlenül hálás voltam nekik, s már csak azt reméltem, hogy mind a ketten rendbejövünk és a Picinek nem esett semmi baja.