Forbidden love

Tizenkettedik rész

Jimin vagy fél órája a fürdőszobában van, a teszteket már meg lehet nézni, ugyanis az idő lejárt, ám ő még csak matatni sem matat, engem pedig nem enged be.

- Kicsim, gyere ki... Tudod, hogy nem szidlak meg, akármi is van azon a teszten. Kérlek gyere ki, aggódom érted.-kezdtem ismét beszélni hozzá, s szerencsémre nyílt is az ajtó. Egyből benyitottam, s csak úgy berobogtam a kád szélén ülő páromhoz, aki halványan mosolyogva nézte a teszteket.

- Pozitív...-suttogott, ám kicsit sem éreztem rajta, hogy ideges lenne, vagy valamit, ami a boldogság ellentéte. Ahogy kiejtette a száján az eredményt, én is rápillantottam a kis tárgyakra. Egyöntetűek voltak. Mind a kettő pozitív. - Azt hittem, hogy teljesen kiakadok majd...igazából tudtam, vagyis gondoltam rá, hogy ez áll a háttérben... De olyan jó érzés, tudod?-mosolygott rám könnyesedő szemekkel, majd a dobozba visszacsúsztatva a teszteket, karjaimba bújt. Nekem is éppúgy hihetetlen, hiszen szedte a gyógyszert, emlékeim szerint egyszer sem hagyta ki, s ezek a készítmények sem a legmegbízhatóbbak.

- Vigyázni fogok rátok, ezt ígérem. És..nem lesz baj a szüleiddel? Mármint, élőben nem láttak, csak hallottak rólam és képeket láttak.

- Nem, nem lesz baj. Sokkal inkább aggódom a te szüleid miatt. Az én családom semmi a tiédhez képest.-préselte csíkká ajkait, s láttam, hogy nagyon gondolkodóba esett.

- Nem fogják megtudni, ebben biztos vagyok, Jimin. Ha kell, biztonságosabb környékre költözünk. Eladom a házat, veszünk egy nagyobb lakást bent a városban, az orvos is közelebb lesz, a munkahely is és a barátok is. Mit szólsz?
Amúgyis terveztem eladni a házat. Mondhatni már régimódi, ha a mosatni modernizált házakat nézzük. A kert is kicsi, nem tudnék egy összejövetelt sem tervezni. Maga a ház nagy, de...nem otthonos és a babának sem lenne elég az a pici szoba. A végén még klausztrofóbiát kapna.

- Jól elterveztél te mindent, Jeon.-csapott mellkasomra, s bújt ismét hozzám.- Úgy szeretem, hogy vannak terveid és azok nem butaságokból állnak. Holnap felhívom az orvosomat és a színházba is szólok, hogy mi a helyzet.

- Rendben Picim.-simítottam puha arcára, s csókoltam dús ajkaira. Az apró kis pusziból nekem köszönhetően ismételten egy hevesebb csók lett. Nincs mit tagadnom, megbolondulok az ajkaitól.

Ugyan nem lett volna muszáj beadnia a derekát, de ismételten egy forró, érzelmes kora estén vagyunk túl. Jimin még pihenget a szobában, én pedig a kajánkat melegítem, miközben telefonon beszélgetek a haverjainkkal a csoportos hívásban.

— Mikor állsz újra szolgálatba, Jungkook?

— Holnap után, miért? Tervetek van?-pillantottam a kamerába, miközben a friss zöldségeket aprítottam. Jimin szereti a friss zöldségeket, s most amúgyis többet kell ennie. - Igazából, lehet csúsztatom még egy kicsit a szabadságomat. El szeretném adni a házat és beköltözni a városba.

— Na végre, azt hittük sose költözöl be!

— Kinek teszel te annyi kaját? Kecske a házi állatod?-szólt be Yoongi, a többiek pedig jót nevettek.

- Szép kecskéd van, Kook.-mosolygott mellettem Jimin, s az apróra szelt sárgarépából falatozott. - Mit terveztek?

— Csak azt, hogy mikor értek rá legközelebb. Nem bírunk betelni a találkozókkal.-mesélte lelkesen Taehyung, Jimin pedig csak kedvesen mosolygott. Csak most vettem észre, hogy átöltözött, s egy kicsit feszülősebb póló van rajta. Így kicsit szembetűnöbb a kerekedő pocakja. Nem nagy, egyáltalán nem, de a változás észrevehető.

— Én majd csak holnap tudom megmondani, de mindenképp írok. Holnap biztosan itthon leszek, utána nem tudom.-rántott vállat, majd óvatosan megtámaszkodott a pulton.