A nyolcadik hang [BTS - Suga] ✔︎

27.

Lily

-Ne izgulj! – szorította meg a nyakam Si-hyuk. – Addig maradunk amíg szeretnél. Készen állsz?

-Nem... – néztem rá, majd vettem egy mély levegőt. – Szóval menjünk be. – nyitottam ki a kávéház ajtaját. Ideges voltam, de közel se annyira, mint 2 órája. Yoongi szavai meglepően sokat segítettek... már megint. Szétnéztem a helyen és a szemem megakadt az egyik hátsó asztalon. Egy idősebb házaspár ült ott, egymás mellett. A hölgy a kávéját kavargatta, a férfi meg még csak nem is ivott semmit.

-Ők azo...

-Tudom. – szakítottam félbe Si-hyuk-ot. – Essünk túl rajta. – vettem egy mély levegőt és oda sétáltam az asztalhoz. Nem tudtam mit kéne mondanom, így nagyon egyszerűre vettem a formát. – Jó napot, Lily vagyok. – álltam meg előttük, mire mindketten rám pillantottak. Szemükben zavar és szomorúság csillogott.

-Anya! – puszilta meg Si-hyuk a nőt, majd a férfira nézett. – Apa! Sziasztok! Rég láttalak titeket. – mosolygott.

-Ő lenne itt...? – mutatott rám a nő.

-A fiuk lánya vagyok... örvendek. – mosolyogtam erőltetetten.

-Ülj csak le. – nézett rám a férfi.

-Köszönöm. – foglaltam helyet Seohyun nénivel szemben, Si-hyuk pedig leült mellém. Azt se tudom hogy kéne őket szólítanom.

-Nagyon szép vagy. – mosolygott rám a nő. – Mennyi idős is vagy?

-Anya! 17. Már mondtam.

-Tudom, de tőle akartam hallani! – torkollta le Si-hyuk-ot kissé mérgesen. Egyre kellemetlenebbül érzem magam. Mégis mit tudnék én mondani?

-Szereted a kávét? – nézett rám Sihun kedvesen.

-Igen. – a férfi erre intett a pincérnek és rendelt nekem egy kávét. Amint meg kaptam az volt az első dolgom, hogy bele igyak. Ha van valami a számban, nem kell beszélnem.

-És? Mivel szeretnél majd foglalkozni? – folytatta a faggatást Seohyun néni. Felsóhajtottam. A drága ruháját elnézve, biztos nem lesz elégedett a válaszommal.

-Nem tudom. Iskola után dolgozni szeretnék valahol. – vállat vontam. – Valahol ahova felvesznek.

-Nem akarsz egyetemre menni? – nézett rám kissé ledöbbenten.

-Nem. Minél előbb szeretnék munkába állni.

-Értem... – morgott kissé rosszallóan és bele ivott a kávéba. – Anyádra emlékeztetsz. Ő volt ilyen felelőtlen. Nem érdemelte meg apádat, de elvette az eszét...

-Anya! – szólt rá Si-hyuk a nőre. Én inkább nem mondtam semmit, nem akartam gondot okozni Si-hyuk-nak azzal, hogy megszólalok.

-Most mi van? Azt ne mond, hogy nincs igazam! Az öcséd előtt fényes élet állt, aztán jött az a nő és még arra is rávette az apád, hogy hagyja ott az egyetemet, ha ő nincs... a fiam még élne. Ő volt az, aki... – itt lett elegem. Nem gondolkodtam. Elvettem a Si-hyuk előtt lévő vizet és a pohár tartalmát a nőre borítottam.

-Ha még egy rossz szót mer mondani az anyámra esküszöm kivágom a nyelvét! – csaptam idegesen az asztalra és felálltam. – Rólam azt mond amit akar, de az anyámat ne merje ócsárolni! Én nem ő vagyok! – néztem gyilkosan a szemébe – Szerencséje volt, hogy vele találkozott, és nem velem. Engem nem tud se megijeszteni, se irányítani. – mondtam, majd elindultam a kijárat felé, de még utoljára vissza fordultam. – Remélem nem éri meglepetésként, de soha többet nem találkozom magával. – szúrtam oda, majd leléptem és leültem, egy a kávéházhoz közeli padra.