Szabadesés | ✓

🎄nyolcadik fejezet 🎄

 ❄❄❄

❄Astarion❄

❄❄❄

Astarion hitetlenül figyelte az összekulcsolt kezeiket. Gale egy lilaszínű selyemingben foglalt helyet mellette, amit elegánsan egy bőszárú élére vasalt nadrágba tűrt. Az egyik zokniba bújtatott lábfejét az övének dörgölte és Astarion alig bírta magába tartani az arcán szétterülő mosolyt. Hát ilyen érzés volt szeretve lenni? Ismerte a szeretet, hiszen a barátai mindig a tudtára adták, hogy sokat jelentett nekik, de ez mégis egy másfajta szeretet volt. Gale ujjai gyengéden cirógatták a bőrét. Legszívesebben felrángatta volna magával a férfit az emeltre és órákon át csak csókolta volna. Felfedezett volna minden ismeretlen bőrfelületet az ujjaival, addig csókolta volna, míg meg nem ismerte az összes hangot, amit a férfi ki tudott magából ereszteni. Kívánta őt. Annyi éven át nyomta el az érzéseit, csupán amiatt mert kezdetben nem érezhetett így. Felesége volt, egy házas férfi életében mégis mit kereshetett volna ő? Miután pedig elváltak Astarion időt akart adni a barátjának. Gale-nek nem egy újabb szerelmes kalandra volt szüksége, hanem barátokra, támogatásra és szeretetre. Most pedig ki mondhatta volna meg neki, hogy mit csináljon? Együtt voltak. Úgy igazából. Nem csak egy színjáték miatt szorították egymás kezét, nem csak megjátszották a szerelmet néhány idegen, kíváncsi tekintet előtt, hanem mindezt azért tették mert megtehették. Mert éreztek valamit egymás iránt. Kívánhatott volna valaha is többet ennél?

Elnézte a barátját. Barna fürtjeiben itt-ott már elvegyült néhány őszhajszál, a tekintete körül pedig ott garázdálkodott pár nevető ránc, de Astarion talán egész életében nem látott szebb férfit nála. Mélyen ülő, barna tekintete mindig meleg volt és barátságos. Minden érintésében ott ült a törődés és a kedvesség. Mégis melyik tettével érdemelt ki magának egy ilyen barátot? Mikor mit tett, hogy a Sors ezzel a férfival ajándékozta meg?

Egy halvány mosollyal dőlt hátra az ültében és csendben figyelte Gale-t, ahogy egy tagadhatatlan vigyorral merült el a rokonaival való párbeszédben. Nyoma sem volt annak a rémületnek, ami délelőtt megült a vonásaiban. Astarion büszke volt rá, szembe nézett Mystrával pedig hányszor végig nem hallgatta már azt, hogy Gale képtelen lenne szembenézni az exével. Ismerte ezt az érzést, miután szakított a bántalmazó exével, Astarion sose kereste többé a társaságát, még csak látni se akarta, mert rettegett attól, milyen érzéseket taszítana elő a lelkéből. Astarion szerencsés volt, soha többet nem kellett Cazadort látnia. Persze Cazador és Mystra nehezen eshettek egy kalap alá, de mindketten bántalmazták őket a saját torz módjukon.

– Alig hallottuk még a barátod hangját! – szólalt fel Morena húga. Teresa kíváncsian dőlt előre. – Astarion mesélj egy kicsit magadról! Hogy ismerkedtetek meg?

– Elég régi történet – nevette el magát és azonnal az arcára húzta jól ismert maszkját. – Egy egyetemi programon, még évekkel ezelőtt. Kilenc éve?

– Úgy-úgy! – helyeselt Gale lenyelve egy korty vörösbort.

– Kilenc éve? Szent egek és még egyszer sem hallottunk rólad! – rázta meg a fejét hevesen.

– Akkor már jegyesek voltatok Mystrával? – kotyogta közbe Anna, Gale nagyanyja.

– Valahogy úgy – húzta el száját Gale.

– És már akkor is éreztetek valamit egymás iránt?

– Teresa, elég volt – szólt közbe Morena, de Astarion addigra már megérezte a torkában azt a kellemetlen gombócot. Ismerte a rávetülő tekinteteket, mind azon gondolkodtak, hogy vajon ő tette-e tönkre a házasságukat.