Szabadesés | ✓

🎄harmadik fejezet 🎄

❄❄❄

❄ Gale ❄

❄❄❄

Gale izgatottan követte a barátját, Isobel és Aylin addigra már az ajtóban várták őket. Isobel könnyedén ölelte magához, míg Aylin egy halvány mosollyal üdvözölte. Astarion kényelmesen átvágott közöttük, és a nappaliba vezette őt. Egyetlen egy bőrönd ácsorgott a konyhapultja alatt.

– Akkor meg is lennénk? Hány órás is az út? – pillantott hátra a vállai felett, míg fél kézzel a teával ügyeskedett. Aylin kivette a kezéből a teás filtereket és elhessegetve maga vette át az irányítást a konyhában. Ha Gale nem ismerte volna a férfit, azt gondolta volna, hogy ideges, sőt, izgult.

– Négy-öt, a forgalomtól függően. Köszönöm! – elfogadta a felé nyújtott fehér csészét és helyet foglalt a kanapén. Isobel lehuppant mellé, a mellkasához szorítva a teáját. – És ti veletek mi lesz? Remélem nem okoztam túl nagy gondot azzal, hogy elraboltam tőletek Astariont. – Az emlegetett férfi megfagyott az ültében, míg Isobel kíváncsian felvonta a szemöldökét. – Tudom, hogy mindig veletek tölti az ünnepeket! – magyarázkodott zavartan. – Csak ezért kérdeztem – tette hozzá halkan. Aylin felhorkantott, majd vetett egy kérdő pillantást a férfira.

– Minden ünnepet? – gúnyosan húzta el hangokat Isobel. Gale értetlenül kapkodta köztük a tekintetét. Meg volt győződve arról, hogy valamiből kihagyták őt. Volt valami, amiről nem tudott.

– Igen! – sietett válasszal. – Hát nem Aylin családjánál töltitek az ünnepeket?

– De! – kapott észbe Astarion. – Mindig, kivéve persze az idént. Már így is elég sok ünnepet töltöttem a társaságukba, kibírnak egyet nélkülem, nem igaz?

Isobel a kiürült csészéjét az asztallapjára helyezte.

– Hiányozni fog nekünk – ismerte be a szőke lány. Astarion lesütötte a szemeit. – De örülünk, hogy más is meg szeretné vele osztani az ünnepeket, még a körülményekhez mérten is – vetett rá egy oldalpillantást. Astarion elmondta, hogy beszámolt a történtekről a barátainak, de Gale meg sem lepődött már. Isobel és Astarion olyanok voltak, mint a testvérek, talán azok is voltak, ahhoz mérten, hogy együtt nőttek fel ugyanazoknál a nevelő szülőknél. Astarion együtt járt Isobellel és Isobel együtt járt Astarionnal.

– Engem is örömmel tölt el a tudat, hogy megoszthatom vele a karácsonyt. Mindig is a kedvenc ünnepeim közé tartozott – súgta halkan. A hangja elcsuklott a végére. Emlékezett a saját lelkesedésére, hogy mennyire imádta ezt az ünnepet. Mi változott meg ennyire? Hogy veszíthetett el magából egy ekkora darabot anélkül, hogy felfigyelt volna erre útközben? Hogy engedhette meg, hogy egy ember ennyire kifordítsa őt önmagából? – Mégha az elmúlt évek karácsonyai nem is tartoztak a legjobbak közé! Talán ez megváltozik idén.

– Mystra tehát nem lesz jelen? – morrant fel Aylin. – Egyszer láttam azt a nőt, de esküszöm sosem éreztem ekkora kényszert arra, hogy tönkre tegyek valakit – mormogta a nő. Isobel elnevette magát.

– Mind így vagyunk vele – tette hozzá vidáman Astarion.

Gale is velük nevetett. Ha Aylin korábban beszélt volna ebben a hangnemben az ex-feleségéről  biztos volt benne, hogy megharagudott volna rá. Hiszen azt se bírta elviselni Astarion milyen megvetéssel beszélt a feleségéről, akkor, amikor még együtt voltak. Most viszont megnyugtatta a gondolat, hogy nem csak ő tartotta elviselhetetlennek a nőt, hanem mások is osztoztak vele ebben az érzésben. Felhörpintette az italát és a kiürült csészét a pultra helyezte.