Értetlenül nézek rá.
Aztán a földön fekvő Chrisre. Majd a vázára. Újra rá. Ismét Chrisre.
Fanni megfogja a kezem, és megránt, abban a pillanatban, amikor íriszeimet a padlón heverő srácra szegezem.
Nem értem mi van.
- Nem nézhetsz oda! - súgja Fanni, és riadtan néz Chrisre, majd a cellatársamra.
Én már a lány arcát fürkészem, próbálom kideríteni, hogy mire gondol.
Talán ő sem tudja.
Megrázkódik. Megrázkódik minden.
Megremeg a padló.
Por hullik alá a plafonról.
A fal egy részéről lehull a vakolat. Van, ahol megreped.
Valami robban nem is olyan messze tőlünk. Érezni a löketét, mert kissé megtántorodunk. A ház falairól lehullik most már szinte az összes vakolat.
Fanni kiáltja el magát:
- Menjetek át a nappaliba! Ne nézzetek Chrisre!
Engem az ajtó felé lök.
Kinyitom, és kirohanok, mögöttem a cellatársam.
Fanni még mindig Chris szobájában van, és valamit motyog.
Nyögés, bizonytalan lélegzés. Fanni a vállára támaszkodó sráccal jön ki a szobából.
- Futás! - kiáltja, de nekem fogalmam sincs, hogy merre kéne mennem. - Arra! - mutat a, lány, a Chris szobája melletti ajtóra. Ő is arra veszi az irányt.
Először a cellatársam megy ki, utána Fanni, és végül én.
Rettenetes a látvány.
Füst mindenhol, búraként borítja be a még ép házak körvonalát. Sírás, keserves sírás, romokra hullatott könnyek. Egy kisfiú, egy halott nő mellett ül a földön, és ébresztgeti. Nem tudja, hogy már nem tehet semmit. Megrázza anyját, mond valamit, mivel mozog a szája. Puszit nyom a nő arcára.
Dobogás. Talpak dobbanak a porban, katonák mászkálnak. Az egyik most biztosítja ki a fegyverét. Céloz.
- Ne! - ordít fel valaki, és én csak akkor jövök rá, hogy én voltam, amikor a kisfiú teste élettelenül az anyjáéra hull.
Könnyek. Még több könny, de ezúttal mind az enyém. Látásom homályos, valamilyen keserű íz szúrja a torkom.
- Erre! - harsogja túl Fanni a rengeteg szörnyűséget, és megindul az egyik homokfelhő felé.
Utánaindulok, és remélem, hogy cellatársam is így tesz.
Átverekedjük magunkat a romokon.
- Kik azok? Kapjátok el! - ordít parancsot az egyik katona.
Ezernyi csizma halk dobogása erősödik fel.
Hátrapillantok, de nem azért, hogy a támadóinkat nézzem meg. A kisfiút szeretném mégegyszer látni. Kicsiny arca anyjáé mellett hever, apró kezei természetellenes pózban fekszenek. Mintha látnám, ahogy az egyik könnycseppje a porba hull, csillogó vonalat húzott maga után az arcocskáján. Legalább, már nem szenved többé.
Megbotlok, halk puffanással érek földet.
A következő pillanatban egy gépfegyver nyomul az arcomba.
Egy pillanat. Egy utolsó pillanatom van még, hogy kiélvezzem a szabadság apró örömét.
YOU ARE READING
Léteznem nehéz
Fantasy„ Csak futok, rohanok a saját érzelmeim elől, mert az érzések romba döntenek elárasztják elmém, és nem hagynak nyugodni. " Egy lány aki természetfölötti képességeket rejt. De lehet, hogy ez a képesség egy átok, netán betegség? Adottságai miatt fogsá...
