Az unalom olyan, mint egy szívós fa. Gyökeret ereszt a tehetetlenség termékeny földjébe, amelybe mások oly könnyen elvetik a befolyásolhatóság magjait. Lombkoronája elködösíti agyunkat, míg törzse erősen tart az ébrenlét határán.
Én nem is akarok aludni. Futnék, kiszaladnám magamból a rengeteg stresszt, az elrejtett gondolatokat.
De a terrárium túl kicsi. A nő már elment. Mikor látta, hogy nem eszek, olyan erősen sóhajtott fel, hogy még a vastag üvegen át is hallottam.
Ebbe belegondolva érdekelni kezd, hogy miért akarta tudni a nő, hogyan reagál a szervezetem a moslékra.
Itt ülök a lila tál mellett és nem tudom, meg merjem-e kóstolni a tartalmát. A ruhámat már felvettem.
Zár kattan. Jobbra fordítom fejem és látom, hogy az ajtóban az a férfi áll, akinek Jack eladott engem. Mint egy rabszolga. Egy élettelen, ámde élő tárgy.
A bejáratból nézve a tarrárium a szoba bal sarkában helyezkedik el. A bal és az ajtóval szemben lévő falát borítják be a növények. A jobb és a közelebbi üveg.
Elindul a ketrecem felé, és kinyitja a vasajtót. Az egy kisebb bukkanással kitárul. Megindul felém, előttem leguggol.
- Nem vagy éhes? - kérdezi.
Balra fordítom fejem. Még egyszer megszemlélem a moslékot. Majd válaszolok.
- Nem.
Egy szó, három betű. A férfi arcáról eltűnik a mosoly.
- Akkor parancsba adom, hogy egyél.
Ettől csak még jobban elmegy az étvágyam.
Ha ilyen fontos, hogy egyek, akkor nem közönséges étel van abban a tálban.
Végül arra jutok, hogy valamikor úgyis muszáj lesz ennem.
Visszafordulok a moslékhoz.
A nő már bejött. Ismét az asztalhoz támaszkodik. Ismét fürkésző tekintettel néz.
A tál fölé hajolok, és ahogy megcsap a szaga, majdnem felöklendezem a hasam ürességét.
Majd még közelebb tolom fejem. Összeszorítom szemem, habár ez nem segít a szaglásom elvesztésében.
Kidugom nyelvem és felkanalazok egy kisebb darabot a léből, aztán szürcsölök egy keveset a folyadékből.
Aztán hirtelen valami, mintha elpattana bennem. Elmondhatatlan éhesség tör rám.
Lihegni kezdek, és rohamos gyorsasággal eszem meg a moslékot.
Már nem facsarja a bűze az orrom, inkább olyan az illata, mint a frissen sült hús, kissé kesernyés vér, és füstölgő csont egyszerre. Imádom.
A férfi felé fordulok, és már ugranék rá - persze tátott szájjal - és megízlelném, vajon az ő ízületei is ilyen finomak-e, de ő elővesz egy húsdarabot, ami be kell vallani, sokkal jobban néz ki nála. Eldobja magától, és én úgy döntök, hogy először azt eszem meg.
Irányt változtatok. Hamar eltűntetem a földről az ételt, de mielőtt ismét a férfit venném célba hallom a vasajtó pukkanását a hátam mögül.
Egy ugrással a hang tulajdonosa előtt termek. Kaparászom, de az nem enged.
A férfi és a nő már megy ki az ajtón, de még pont elcsípem, ahogy a tulajdonosom odaszól a mellette lévőnek.
- Ezek szerint az ízlelésre is hatással volt...
Aztán elnyel a sötétség.
YOU ARE READING
Léteznem nehéz
Fantasy„ Csak futok, rohanok a saját érzelmeim elől, mert az érzések romba döntenek elárasztják elmém, és nem hagynak nyugodni. " Egy lány aki természetfölötti képességeket rejt. De lehet, hogy ez a képesség egy átok, netán betegség? Adottságai miatt fogsá...
