Léteznem nehéz

7. Fejezet

Képek robbanak fejemben. Rengeteg ismerős, de mégis ismeretlen arc. A már álmaimban megélt jelenetek képkockái.

Egy hideg, kemény székben ülök , kezem lábam összekötözve.

Fekszek egy sötét helyiségben, végtagjaimon kötelek. A terem mozog, rázkódik. Biztosan egy teherautóban vagyok.

Ijedt arcok, rémült tekintetek.

Agresszív emberek, sebek a testemen.

Bezárva, bezárva, bezárva.

Valaki a kezét lengeti a szemem előtt. Íriszem kitágult, a semmibe meredek. Oldalra billentem fejem.

 Lenézek lábamra. Bokám körül egy kötél tekereg. 

Két lábon ugrálva Jack felé fordulok. Nagyon mosolyog, szinte nevet. Nem tudom, mi ennyire mulatságos.

Elégedetten összecsapja kezét, és megindul felém. Én riadtan hátrálni próbálok, de elbotlok a saját lábamban. Fejem hangosan koppan a padlón. Próbálok felkelni, de mivel kezem, lábam össze van kötözve ez elég nehéz feladatnak bizonyul.

Jack most már nem erőlködik azzal, hogy felemeljen. Megfogja két bokám és húz. Üvöltök, hogy engedjen el, de nem figyel rám. Csak abból tudom, hogy hallja, mert minnél hangosabban ordítok, annál jobban mosolyog. 

Kinyit egy ajtót. Odabentről halk morajlás hallatszik, de amint a bejárat teljesen kinyílik minden zaj megszűnik. Mi ez?

Jack elenged, én pedig nagy erőfeszítések árán felülök. Vagyis valami ülés szerű  pózt veszek fel. Olyan hihetetlenül ismerős ez az érzés! Álmaimban rengetegszer voltam már megkötözve!  

Mindenkinek engem néz. Tekintetük beleég bőrömbe, teljesen megfagyaszt. Nyílvesszőként vág húsomba. Nem bírok mozdulni, testem jéggé vált. Még soha nem láttam ennyi embert egy helyen.
Kisebb, nagyobb alakok a derengő fényben. Árnyékuk rám vetül. Csak egy kis pont vagyok, egyetlen aprócska hiba, de olyan feltűnő ezek között az emberek között. 

Az én farmer nadrágom és sárga pólóm alig halvány burok az ő ruhájukhoz képest. Nyakláncukon megcsillan a fény, bársony ingjuk szabályosan követi testük körvonalát. Kényelmes pamut melegítőnadrágban vannak, amely gazdagon díszítve van számomra ismeretlen motívumokkal.  Hajuk lágyan keresztezi arcukat, sima és biztosan annyira puha! Egyetlen seb, egy aprócska heg sincs testükön, ujjaikon a körmök levágva. 

A saját kezemre nézek. Körmöm töredezett, néhol csak alig látszik valami, teljesen letört. 

Valaki megköszörüli a torkát. Felkapom a fejem, keresem a hang forrását.

- Elnézést. - kezdi Jack. - Egy kis probléma adódott. 

Valaki kuncog. 

- Láttuk. - jelenti be egy ismerős hang. Kutatom, hogy ki beszélt. Szemem végül egy férfin állapodik meg. Vékony alkata miatt, sokkal jobban látszanak kidolgozott izmai, mint a többieknek.  Ő az. A tárgyalóteremből. 

A terem végébe mutat. Ott egy hatalmas szerkezet áll. A monitor betölti az egész falat.

A kivetítőn a folyosót látni. Az most teljesen üres. Egy lélek sincs ott. Egy árny sem rezzen. 

A kép változik. Egy fiú alakját lehet kivenni a képkockákból. Jackot vélem felismerni benne. De nincs egyedül. Egy farkas szerű lény tombol pár méterre tőle. Jack fut. A szörny üldözi, csúszkál a padlón. 

A fiú egy ajtón menekül be.  

Nekem olyan nagyon ismerős ez a helyzet. Mintha már egyszer átéltem volna.

Csak más szemszögből.

A  felsimerés villámként hasít tudatomba. Lélegzetem eláll, és érzem szívem heves dobogását. Fejem sajog, gyengének érzem karom, lábam, nehéznek fejem. Hirtelen nem bírom két kezemmel tartani magam.
Hanyatt fekszem, a plafont bámulom.  Nagyot sóhajtok. Ezt nem hiszem el.

Ez nem lehet.

Én vagyok a szörny.