ᴀɴɴᴏʏᴀɴᴄᴇ

𝟐𝟔. 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

Sasuke úgy érezte, mintha nem is lenne igazán jelen az asztalnál. Fogalma sem volt, mennyi idő telt el mióta Sakura fogta magát és lelépett. Azóta mindenki más őt próbálja szóra bírni és közben analizálni a helyzetet.

-Az egész az én hibám...-motyogta Suigetsu kicsit kijózanodva, szomorúan elhúzott szájjal.
Juugo azonnal megrázta a fejét.
-Nem, Sasuke rontott el mindent, de ezt szerintem ő is tudja-célzott az Uchiha jelenlegi állapotára. Suigetsunak egyet kellett vele értenie.
Sasuke szerint nem volt itt szükség gondolkodásra, a lány érzései egyértelműek és véglegesek voltak. Sakura gyűlöli őt azért amit vele tett és Sasuke egy pillanatig sem tudja ezért hibáztatni.

-Majd én beszélek vele, ne aggódj! Megenyhül és akkor...-Naruto próbálkozott, de ezt még ő sem gondolhatta komolyan. Vége. Látta, amikor a lány szemébe nézett.
Itt most nem lesz elég úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, még az sem garancia, hogy a szavaival bármit is elérhetne. Éveket késett, hosszú éveket.

Ismét a gondolataiba merült és oda sem figyelt a körülötte ülők beszélgetésére, pedig akkor talán tudta volna, mire készül Karin, aki komor arccal odahajolt Inohoz, majd eltűnt a sötét utcán.

Ino, aki egészen Sakura elrohanásáig nem igazán értette, mire volt jó ez az este, végre összeszedte a gondolatait. Nagy levegőt véve, szemeit összehúzva hajolt át az asztalon, fenyegetően nézve végig Sasukén.
-Na ide figyelj, Sasuke-annyi maró gúnnyal ejtette ki a férfi nevét, amihez még ő maga sem volt hozzászokva.

-Fogalmam sem volt, minek rángattok ide Narutóval mindenkit, Sakurát is beleértve, de figyeltelek. Ez az egy szerencséd van.
A lány hangja leheletnyit megremegett, azonban miután egy pillanatra lehunyta szemeit, újra viszonylag nyugodtan tudta folytatni. Mindenki más, Sasukét is beleértve néma csendben várták, mire fog kilyukadni Ino.

-Bárki, aki ma este két pillantásnál többet pazarolt rád, annak leesett. Szereted őt. Sakura viszont nem akart rád nézni sem, amit amúgy megértek. Szóval ő nem tudja.

Tőmondatokban beszélt, tagolva minden egyes szót, teljesen úgy viselkedett, mintha Sasuke valami értelmileg sérült ember lenne, akivel nagyon lassan lehet csak beszélni.

-Úgyhogy fogod magad, kitalálsz valamit és elmondod neki! Jóvá teszed, amit tettél vele úgy...egész életedben, te idióta! Aztán, ha még mindig teljesen hülye, talán meg tud bocsátani neked, de addig teperned kell, megértetted?! Nem ülhetsz itt, mint valami emós és várhatod hogy magától kitalálja mit akarsz-csapott az asztalra Ino, majd hátradőlt, ezzel jelezve, hogy befejezte a monológját.

Sasukénak nem kellett körülpillantania, hogy tudja, mindenki egyetért a lánnyal. Ő is egyetértett vele. Minden egyes szavával igazat mondott.

***
Sakura azt hitte, megőrül. A szülei már régen aludtak és neki is azt kellene, de már az ötödik kávét issza, mióta hazajött. És az mikor is volt? Alig egy órája?

Mikor elindult haza, nem igazán tudott gondolkodni, egyre csak azon járt az esze, mennyire dühös és ez őszintén szólva hasznos volt. Útközben azért is hálát adott, hogy holnapra munkát hazudott magának, fogalma sem volt, mi történne, ha még iszik is.

Amint becsukta maga mögött a bejárati ajtót, csak azt a gyűlölt szempárt látta maga előtt. Miért, mégis mi a francért nem beszél soha? Ha egyszer őszintén elmondaná neki, csakis neki amit érez, Sakura boldog lenne. Mert a kimondatlan szavakkal és a megmagyarázhatatlan fájdalommal az Uchiha tekintetében nem tud mit kezdeni. Csak kattogni tud rajtuk, míg végül teljesen elveszíti az eszét.
Pont, mint régen.

Sakura keserűen gondolt bele, hogy röpke fél nap alatt éveket fiatalodott. Évekkel ezelőtt volt utoljára ennyire kétségbeesett és szánalomra méltó.