ᴀɴɴᴏʏᴀɴᴄᴇ

𝟏𝟓. 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

-Mindenem fáj...
-Mégis mit csinált veled a banya?-kérdezte Naruto, szórakozottan végignézve Sakurán, aki éppen az iskola melletti park egyik padján rogyott össze.
-Tényleg, egész nap nem is mondtad el, mi történt-ült le Ino is barátnője mellé.

-Attól tartok, ha elmesélném nektek, nem hinnétek egy szavam sem-pillantott barátaira, akik összeráncolt szemöldökkel néztek vissza rá, teljesen elvesztve a fonalat.
-Azért megpróbálhatnád, hátha mégis elhisszük-jegyezte meg Ino, szőke tincseit az ujjai között morzsolgatva. Naruto is bólintott, így Sakura nem látott más megoldást, beszélnie kellett.

Ott kezdte, amikor meglátogatta az igazgatónőt az irodájában, az alkut, amit a nővel kötött, mindezt szóról szóra. Természetesen sem Naruto, sem Ino nem bírta ki belebeszélés nélkül, Sakura őszintén megdöbbent volna, ha csendben maradnak végig.

-Ez teljesen bolond! Sakura, az a nő bolond, te meg fogadsz vele?!-Naruto úgy bámult rá, olyan arckifejezéssel, hogy attól Sakurának egészen olyan érzése támadt, mintha a szőke srác lenne az, aki teljesen bolond.
-Amúgy is, milyen igazgató az, aki fogadást köt egy diákjával? Az öreg tényleg úgy gondolta, jó ötlet idehozni? Ő is megőrült vénségére...-mondta Ino okoskodva, de Sakuránál itt már betelt a pohár, dühösen csattant fel:
-Elég legyen! Most én beszélek!

Úgy tűnt, a másik kettő végre elhallgat és figyelmüket újra rózsaszín hajú barátnőjükre fordítják, ezért Sakura egy sóhajt követve ismét nekifogott.
-Tegnap pedig elvitt egy edzőterembe, és most ne szóljatok közbe, nekem is baromi furcsa volt! Nem tudtam, mégis mit kell majd csinálnom, de aztán odavezetett valami öreg nénihez, aki olyan, mint egy katonatiszt! Esküszöm!-mondta Sakura, az esküdözést csak Naruto és Ino megrökönyödött arca miatt tette hozzá, akik még ezután is csak pislogni tudtak.
-A néni, Chiyo nagyi adott ruhát, aztán bevitt a terembe.

Sakura egy pillanatra lehunyta a szemét és arcát a nap felé fordította. Visszaidézte a tegnap délelőttje abszurd eseményeit, folyamatosan mesélve barátainak.

Az egész tágasnak mondható térben Sakura elé egy hagyományos edzőterem látványa tárult. Futópadok, edzőpadok, súlyok állványaikkal és egy-két olyan gép, aminek a lány nem tudta volna megmondani a nevét. A korai órák ellenére - vagy éppen a korai időpont miatt- néhányan már edzettek, de Sakura örömére nem tulajdonítottak neki nagy figyelmet, talán észre sem vették.

Valahonnan mélyről, meglepettsége mögül előszedte a hangját és megköszörülve torkát végre rákérdezett:
-Én orvos szeretnék lenni. Miért szükséges ez?
Chiyo nagyi nevetett. Pedig Sakura nem viccelt, tényleg nem értette, mi is történik vele. Talán az egész csak egy groteszk álom volt és ő még mindig alszik.

-Tsunade bár néha úgy tűnik, csak egy bolond alkoholista, valójában okos és előrelátó. Ha itt vagy, annak az az oka, hogy Tsunade a lehetőséget látja benned-Chiyo nagyi most intett, hogy kövesse. Egyenest egy szabad futópadig mentek, ott aztán a néni felé fordult és folytatta:
-Az pedig, hogy szerinted egy orvosnak nincs szüksége testi erőre...-itt hatásszünetet tartott, mintha éppen gondolkodna.-Arra vall, hogy még sokat kell tanulnod. Mit gondolsz, hogyan fogsz egy krízishelyzetben felszedni valakit a földről? Ha tényleg ezt az utat választottad és voltál olyan őrült, hogy éppen az egyik legjobb orvost kérted mentorodnak, akkor tudnod kell, sok kihívás és akadály áll még előtted.

Sakura nagyot nyelt és néhány másodpercig szótlan maradt. Ahogy átgondolta, mégis mit jelentett mindaz, amit az idős nő az imént megosztott vele, csak még elszántabban gondolt a jövőjére.

-Ha nincs több kérdésed, akár el is kezdhetnél futni!

És Sakura futott. Aztán húzódzkodott, majd valamiféle láberősítő gépet használt több, mint húsz percig. Sakura kibírta panaszkodás nélkül, mert valahogy sejtette, Chiyo nagyi abban a pillanatban hajítaná ki onnan és Tsunade sem segítene neki, ha ilyen könnyen feladná.