×11. ➳

6.1K 436 28
                                    

A lány wc-be rohantam. Miért kellett így megaláznia? Hát mit tettem én ellene? Miért? Miért én?

- Faith, itt vagy? - kérdezte Lily. - Faith kérlek, válaszolj.

- Itt - nyöszörögtem s kinyitotta az ajtót.

- Mi a baj? - kérdezte, s megölelt.

Nem tiltakoztam, muszáj volt valakin sírnom egyet.

- Harry.. El.. El mondta..

- Mit?

- Hogy mi.. Hol élünk. Minden.. Mindenki előtt.

- Kit érdekel, mit gondolnak mások? Ne foglalkozz velük. Ne sírj! Cshh!

A hátamat simogatta, hogy megnyugodjak. Úgy öt percbe telt és valamilyen csoda folytán le tudtam higgadni. Visszaindultam a terem felé, és csak annyit láttam, hogy Luke üti, veri Harry-t.

- Luke! Luke kérlek, hagyd! - kiabáltam, mire felkapta a fejét, Harry az alkalmat kihasználva megjutalmazta egy jobb horoggal és Luke felé kerekedett.

Louis berohant, és lerángatta Harry-t Luke-ról. Harry borzalmasan festett, míg Luke-nak csak a szája szakadt fel. A tanár is beérkezett.

- Mi ez itt? Mindannyian az igazgatóiba, most!

Mindegyikünk bement az igazgatónőhöz, aki unottan meredt ránk.

- Na gyorsan, ki vele mi volt ez?

- Harry bejelentette az osztálynak, hogy mi hol lakunk. Jobban mondva gúnyolódott - magyarázta Luke.

Louis kikerekedett szemekkel meredt rá.

- Harry, te tudod mi az az anyaotthon?

- Csöves szálló? - vágta rá Harry.

- Fogd be, különben én verlek agyon! - kiáltott rá Louis.

- Elég! Harry, te egy elég komoly dologgal viccelődtél. Tudom, hogy szeretsz, de ez nem olyan dolog, amivel lehet. - mondta az igazgató - Anyaotthonba olyan gyerekek kerülnek legtöbb esetben, akiket az apjuk bántalmazott fizikailag. Van, aki bujkál az apja elől és van, akiknek nem volt hová menni. Remélem felfogtad a helyzet súlyosságát. Ha mégsem, abból bajod lesz. Így is szeretettel várlak a büntetésben. Egy hónapig. Luke, te kapsz egy igazgatóit a verekedés miatt. Több panaszt nem akarok hallani rád Harry. Komolyan mondtam! Menjetek vissza órára! Ennyi - mondta s kimentünk.

A folyosón haladtunk és Louis hirtelen megragadta Harry-t és a falnak vágta. Farkas szemet nézett vele.

- Ha bántani mered a húgomat megint, én kibelezlek. Nem csak az orrodat töröm be ahogy Luke. Remélem felfogtad. Nem szólhatsz hozzá többet. És Lily-ről is szállj le! Értetted? –

Harry szánalmas módon csak bólogatott, mint egy kiskutya.

- Ajánlom is! - Louis elengedte, majd megölelt engem.

- Sajnálom, hogy nem voltam ott - súgta a fülembe.

- Semmi baj – feleltem.

Adott a homlokomra egy puszit s otthagyott minket. Harry elém lépett.

- Sajnálom, Faith..

- Hagyjál.

- Kérlek!

- Azt hiszem azt mondta, hogy hagyd - szólt rá Luke, megfogta a kezem s visszamentünk a terembe.

Megalapozta a hírnevemet Harry. Eddig az volt rossz, hogy senki se figyel rám, most meg az lesz, hogy túl sokan. Próbáltam ezzel egésznap nem foglalkozni, de bárhová léptem nevettek rajtam. Na meg Luke-on, bár őt annyira nem viselte meg mint engem. Elindultunk csendben-kettesben kézen fogva hazafelé. Egyszer csak rám jött a zokogás és térdre rogytam. Mindkét kezem összefontam a hasamnál, és csak bőgtem. Alig fogom fel mi zajlik körülöttem. Apa, anya, új suli, anyaotthon, Luke.. Sok volt. Luke letérdelt elém, és megemelte az állam.

- Faith, ne sírj. Ne foglalkozz velük. Idétlenek, és azt sem tudják milyen ez. Kérlek, hagyd abba! Nem akarlak így látni.

Bólogattam s felsegített. Látta, hogy nem hagytam abba, így hirtelen magához húzott és megölelt. Szorosan. Darabokra hullottam, de amikor ölelt úgy éreztem, hogy ő újra összerakott engem. Ezután visszaértünk, én a szobámba ő pedig az övébe. Nem szóltunk utána egy szót sem, mert egyikünk sem értette, hogy ez most mi volt igazából. Elrontani sem akartuk azt a pillanatot. Megfogta a kezem, és megölelt. Úristen, megfogta a kezem és megölelt! Talán beleszerettem? Nem tudom, azt viszont igen, hogy senki sem gyakorolt rám még ilyen hatást. Soha, senki.

Louis hirtelen betoppant.

- Jól vagy?

- Jobban.

- Lily mondta, hogy sírtál.

- Igen. Minden rendben már..

- Biztos?

- Igen.

Közben kopogásra lettünk figyelmesek. Luke volt az, nem számított Louis-ra és idegességében a tarkóját kezdte vakargatni.

- Öhm - köszörülte meg a torkát - Faith, eljönnél velem valahová?

- Persze! - vágtam rá egyből.

- A-a! - szólt közbe Louis - Csak akkor, ha semmi bajod nem lesz Faith, főleg meg ha nem sokáig lesztek. Az hiányzik még, hogy anya megint hisztizzen. Nem bírnám ki! És csak okosan.

- Jól van már! - vágtam rá morcosan összeszorított fogakkal.

Kézen fogva húzott ki az otthon elé, ahol volt egy gördeszka. Rám mosolygott.

- Gondoltam, ha biciklizni nem, legalább deszkázni megtaníthatlak!

- Hm..

- Naa, Faith! Ne félj! Itt leszek!

- Jó! - mosolyodtam el.

Elsétáltunk nem messze egy játszótérig. Mellette volt egy pálya, ahol kosarazni szoktak. De nem volt ott senki, így oda mentünk.

- Na gyere, próbáld ki!

- Nem is tudom Luke.. - motyogtam aggódva.

- Nem fogsz akkorát esni, mint a múltkor! Naaa!

- Hihetetlen vagy! - nevettem el magam s felálltam rá.

- Jó lesz, csak picit hajlítsd be a térded és találd el az egyensúlyod! Ha kész vagy elindítalak, oké?

- Oké!

Valahogy sikerült úgy tennem, ahogy mondta és elindultam. Sikítoztam örömömben, mert annyira jó érzés volt állni rajta. És valóban könnyebben ment, mint a biciklizés. Egy ideig gyakorolgattunk, majd Luke-nak támadt egy ötlete.

- Felemelhetlek?

- Minek?

- Meglátod!

Furcsálltam, de végül is belementem. A hátára emelt és felállt a deszkára. Kicsit féltem, el is indult velem, de aztán elestünk. Jobban mondva rám esett. Megfordult, de nem szállt le rólam. Nevetésben törtünk ki.

- Faith.. - kezdett bele halkan.

- Igen?

A kezeim mellettem tehetetlenné váltak, pedig legszívesebben az arcára tettem volna, vagy a nyakába kulcsoltam volna őket. Vagy bármi.

- Ugye mindig a barátom leszel?

- Mindig.

𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 ☆彡 𝑯𝒆𝒎𝒎𝒊𝒏𝒈𝒔Where stories live. Discover now