[ 13. rész ] - Kárpótlások

26 0 0
                                    

Elhagyva a vezető lakhelyét egyenesen a sajátom felé vettem az utat, kezemben óvatosan szállítva a feladatom mellé kapott kiegészítőket. Sóhajtottam párat átgondolva a rövid séta alatt, hogy mennyivel másabban is telt a délelőttöm az eredeti terveimhez képest. Maradt bennem sajnos némi rossz érzés az átéltek miatt, bár inkább Kiri felé irányult bennem az aggodalmam nagyobb részben.

Komolyan nem értettem meg, hogy Ao'nung miért éppen egy olyan okkal kötött bele, amiről pont nem tehetett a lány, egy fokkal lehetett volna legalább kreatívabb e-tekintetben. Az sem segített volna a lehengerlő jellemén, de egy fokkal legalább elfogadhatóbb lett volna talán az egész kötözködése. Akaratlanul az ég felé emeltem a szemeim, amit beugrott a gúnyos képe.

Nem akartam az ő arcára emlékezni, helyette inkább végigvettem Kiri reakcióit, és így visszagondolva még jobb ötletnek tartottam ezt, hogy később felkeressem. Határozottan rosszabbul érintette ez az egész, mint mutatta. Valahogy ez az érzés maradt bennem, főleg az búcsúzáskor látott utolsó tekintete miatt. Egyértelműen erősebb empátiát tanúsítottam az irányába, mint elsőre gondoltam volna, ám egyszerűen csak helyesnek éreztem a kiállást érte, és végső soron a testvéreiért is.

Megráztam a fejem megtorpanva a maruink bejárata előtt, ugyanis beugrott az egymásnak feszülő fiúk okozta káosz, és egy apróság, amit utána láttam, csakhogy valamiért figyelmen kívül hagytam. Mégpedig a vér, ami Neteyam ajkaiból folyt ki. Lehet, hogy ez volt a korábbi jelben szereplő vér? Vagy csak mániákusan akarok oda bemagyarázni lassan már bármit?

A sérülés maga nem volt nagy, és nem is konkrétan a vízben volt a csetepaté, így kiábrándultan fújtam ki magam, nem volt annyira logikus összekötni a kettőt. Kivéve akkor, ha az volt a lényeg, hogy valóban megakadályozzam a verekedés addigi elfajulását.

– Nálad meg mi van? – zökkentett ki Tamani hangja, aki kérdően nézte a bejárat előtt megfagyott alakomat.

Pontosabban a kezemben pihenő festéket.

– Egy feladathoz kellő festék. – motyogtam neki válaszul, kis fáziskéséssel.

– Ó, szóval Leyoa megtalált a munkával. – jegyezte meg sokatmondó arccal, mire összébb húzott szemekkel néztem rá, csöppet kiábrándultabban.

Azért jó tudni, hogy egyébként is az én dolgom lett volna.

Ezután hamar elrepült a maradék időm az ebéd elkészítésben való részvétellel, annak gyors elfogyasztásával, majd aztán a készülődéssel. Lazuh'ra és Tamani még maradtak rendet rakni, és ráérősen készülődni, én viszont magamhoz vettem a teljes páncélzatomat, a fegyverem és a festéshez szükséges holmikat, majd így felpakolva indultam meg tempósan ki a faluból a sziget belseje felé.

Mivel nem sokkal múlt csak dél, a legtöbb család még a saját étkezésével volt elfoglalva, így olyan sok Na'viba nem futottam bele. Vigyázva haladtam ettől függetlenül a festék miatt, amíg ki nem értem a maruikat összekötő utakról a stabilabb talajra.

Felsóhajtottam, ahogy végig gondoltam a délutánom, már inkább lettem volna túl az egészen, és mentem volna beszélgetni Kirivel. Hiába haladt valójában jól a hitvesek pártalálása, jelenleg egy végeláthatatlan útnak éreztem. Az utána való elszakadásra nővéremtől pedig egyelőre gondolni sem akartam. Nagyon nehéz volt elképzelnem, hogy miután férjhez megy és gyereke születik talán már sosem tér vissza a völgybe a követekhez.

Megéri vajon minden addig számodra ismert dolgot, az otthonodat, és a nővéreidet, majdnem a teljes korábbi életedet elhagyni valakiért? Elképzelhető, hogy ki tud alakulni ilyen szintű kötődés két személy között. Részemről egyelőre ebben a kérdésben a választás elég egyértelmű lett volna az, hogy a követek közt maradok.

𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃Where stories live. Discover now