[ Befejező rész ] - Új úton

61 3 0
                                    

 – Világít... – duruzsolta halkan Neteyam. – Ez jót jelent? – ejtette vissza a tekintetét a kristályszilánkomról a szemeimre.

Az én lelkes mosolyom, lassan még jobban kiszélesedett, majd egy aprót biccentettem is. A szóbeli választ azonban már elhúzódva tőle tettem hozzá.

– Igen, azt hiszem nagyon is jót jelent. – lendültem fel állásba. – De egyben azt is, hogy most azonnal mennem kell!

Neteyam arcán erre egy kérdőbb ábrázat suhant át, majd picit megkésve követte le a mozdulataim, és szökkent föl ő is.

– Hová? – tudakolta egyből. – És miért?

– Meg kell keresnem Leyoát, és beszélnem kell vele, és az anyámmal szintén. – feleltem.

De már elkezdtem beszéd közben visszahátrálni a parton, a falu irányába. Neteyam újra szóra nyitotta ekkor a száját, és tétován ő is követni kezdett majdnem. Ám én felemeltem a kezeim, és a „maradj" jelet jeleltem felé.

– Biztos minden rendben? – ráncolta összébb a homlokát, mikor megállt, majd alaposabban végigfürkészte az arcomat.

– Igen. – bólintottam vigyorogva. – De most muszáj sietnem, viszont ígérem, elmondok mindent később. – nyugtattam meg. – Legkésőbb holnap megkereslek, és minden elmagyarázok...

A fiú néma, belenyugvó válaszát, már inkább csak félig vártam meg, mert amint befejeztem a saját mondatom, már meg is pördültem a sarkaimon, és szapora léptekkel lódultam meg a falu felé. Sietve futottam vissza az útra a parttól, miközben a mellkasom izgatottságtól zsongott.

Egymás után kerülgettem ki serényen az előttem haladó Metkayinákat, ahogy igyekeztem megtalálni a megfelelő irányt köztük, először a szüleim maruijához. Nagyon reméltem, hogy ott lesz, és nem kell sokat keresgetnem, mert azonnal át akartam adni neki a látott képeket. 

Azok voltak ugyanis a szabad jelzéseim a szüleimmel való utazásra, arról nem is szólva, hogy maga Neteyam is mind szerepelt rajtuk. Ami azt jelentette, hogy a szülei neki is jóvá kellett hagyják az utazását a jövőben, ha egyszer magam mellett láttam.

Alig ülepedtek le az elmémben a látottak, mégis úgy éreztem ezek voltak az eddigi legnagyobb jelentőségű, és egyben legpozitívabb válasz jelek a mindenek anyjától, amit azóta kaptam, mióta itt vagyok. Vagyis e-kettőből az utóbbi biztosan...

Igyekeztem azért összeszedni magam, hogy a gyógyítómmal minden rendesen el tudjak intézni, azonban előtte még anyát is meg akartam találni, hogy magammal vihessem hozzá. Egyszerűbb volt, ha mindkettőjükkel egyidejűleg beszélek, és mondom el ezeket. Utána pedig külön, már az apámmal kiegészülve, minden más maradék részletet tisztázhatnék velük, az utazással kapcsolatban.

Ezeket sietve határoztam el magamban, mielőtt még megtaláltam volna anyát. Szerencsémre éppen a saját lakukból lépett ki, és amint találkozott a tekintete az én, még mindig izgatottan csillogó szemeimmel, ösztönösen megállt, majd érdeklődve mért végig.

Én nem kezdtem hosszú magyarázkodásba, ott mindjárt rögtön neki, viszont magammal invitáltam Leyoához. Meglepően könnyedén belelegyezett, hogy követ, bár legfőképpen talán azért, mert láthatta rajtam a határozottságomat, ami az izgatottságomba vegyült.

Így végül vele kiegészülve állítottam be a vezetőm maruijába. A gyógyító éppen egyedül foglalatoskodott odabent, és a holnapi induláshoz mérten, serényen pakolta össze a különböző gyógyszeres készítményeit. 

A megjelenésünk viszont rögvest kizökkentette, megállt a pakolásban, és egyből fel is egyenesedett. Elsőre eléggé kérdően is fürkészett minket, főleg az elnagyoltabb köszönésem után, amit akkor adtam neki, mikor elé léptem a helységben.

𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃Where stories live. Discover now