𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃𝐚𝐭𝐰𝐨𝐰 𝐟𝐚𝐧𝐟𝐢𝐜𝐭𝐢𝐨𝐧┃━┃𝐍𝐞𝐭𝐞𝐲𝐚𝐦 & 𝐎𝐂┃
•°●○⋆☆⋆○●°•
Pandora a csodák és rejtélyek világa, ahol minden összefügg, a legapróbb élőlényektől a legnagyobbakig. Az tengerek szépsége, az erdők mozgalmas terepe...
A Tsyalhawnu éppen akkor bukott alá az égből, mikor a napfény utolsó sugarai is eltűntek a fogyatkozás miatt. Hunyorognom kellett kissé, hogy a felkavarodó homok, melyet Mor'tu hatalmas szárnyai által keltett légmozgás kapott fel, ne kerülhessen a szemembe.
A szabad kezemet is az arcom elé kaptam ösztönösen, miközben a többi Na'vit és a követtársaimat kerülgetve egyenesen a landoló lény elé siettem közvetlenül. A bennem kialakult feszültség, ha lehet még nagyobbra nőtt, amint biztos lettem benne, hogy a húgaim közelednek a parthoz.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Elképzelni sem tudtam hogyan jutottak el egyáltalán idáig egyedül, vagy, hogy miért, így egyből a legrosszabbra kezdtem gondolni. Valami baj történt a követekkel? Megtámadtak minket? Az elmémet azonnal eluralták ezek a találgatások, szinte el is felejtetve velem mekkora nyomás alatt voltam pár pillanattal ezelőtt Neteyam válasza miatt.
Megfelejtkezve magamról egyből Mor'tu elé lépdeltem, amint leérkezett a partra, magam mögött hagyva a többi követtársamat. A nagy lény a méretei miatt hiába állt meg a szilárdabb partrészen, félig így is a vízbe lógtak a végtagjai. Magam mögül hallottam is pár meglepett klán tagtól származó hangot, ami a szárnyas barátom jelenléte okozott.
Elvégre jócskán nagyobb volt, mint egy ikrán, vagy akár egy Toruk, amikkel a Metkayinák egyébként sem olyan sűrűn találkoztak. Ezért Mor'tu a legnagyobb szárnyas lény lehetett, akit eddig nagy valószínűséggel láthattak, ami magyarázat volt a reakciójukra.
Én azonban már jól ismertem a lényt, így aggódva nyújtottam a feje felé a kezem megsimogatva kicsit, amint ő is észrevett engem, és az irányomba emelte a nyakát. A Tsyalhawnu torkából panaszos hang szakadt ki, és végig pillantva rajtam, nyugtalankodva kérdezte, hogy jól vagyok-e? Erre értetlenül ráncoltam össze a homlokomat, ám felelni már nem tudtam neki.
A húgaim ugyanis ez alatt a pár másodperc alatt, mind lejutottak a hátáról. Eämi szétkapcsolódás után, segített lelendülni a nyeregből Mirayakának is, Xin'ta pedig a leugrott a két felső szárny alól a vízbe, majd onnan felegyenesedve sietett hozzám a többiekkel együtt. A mozgásra rájuk is kaptam ösztönösen a tekintetemet, a rajtuk látott arckifejezések azonban nem nyugtattak meg.
Mirayaka szemi könnybe lábadtak, ahogy meglátott és felém rohant. Xin is a feszültségtől hátra csapott fülekkel követte, Eämi pedig magához képest érzelmes tekintettel vette fel velem a szemkontaktust. Miraya szabályosan belém csapódott szinte, akkora lendülettel ölelt át, ahogy kartávolságra ért. Xin és Ämi pedig szokatlanul kezdtek nézegetni rajtam, és megtapogatni a végtagjaimat, meg az oldalam.
– Jól vagy? – hajolt Xin oldalról a látóterembe, miközben körbe járta az alakomat gyorsan.
– Nem sérültél meg sehol? Nem látok sebet, de... Vidd odébb a kezed Mira! – Eämi elkapta az oldalamba csimpaszkodó kishúgom kezét, majd vizsgálgatni kezdte a keze alatt lévő területet.
