Léteznem nehéz

1. Fejezet

Be vagyok zárva.

Nem tudom, milyen nap van vagy, hogy menni ideje vagyok fogoly. Börtönöm egy üres szoba. Ablakon a redőnye be van húzva. Csak a Nap halvány sugarai szűrődnek be rajta.

Ma már nappal van, tudom, mert a halvány fény ami redőny kisebb redői közül jön be, az arcomra világít.

Minden nap kapok ételt. Valahonnan a fejem felöl esik le. Maradék. Egy műanyag doboz amiben moslék van. Ezt eszem már régóta. Evőeszköz nincs. Szalvéta nincs. Néha ha olyan az állaga beleöntöm a számba. Van amikor kézzel eszek. De ez a legkisebb gondom.

Már többször is megkíséreltem az öngyilkosságot. De mivel semmilyen tárgy nincs itt amit használhatnék a saját fantáziámra kell hagyatkoznom.

Fogaim már feketék, de azért megpróbálom velük megharapni kezem, hogy elvérezzek, de nem jártam sikerrel. Befogom az orrom és szám. Nem veszek levegőt. Már érzem, hogy lassan elkábulok, összeesek, de mindig felébredek.

Utóbbival  már többször is próbálkoztam, de még sosem jártam sikerrel.

Amikor kinyújtóznék bőrőm megfeszül, és olyan érzésem van, mintha mindjárt ketté szakadnék.

Bőrőmön kábelek futnak.

Mutatóujjaimtól a nyakamat körülölelő súlyos nyakörvig.
Nagylábujjaimtól a bokám körül lévő láncig. Onnan a derekamat körülvevőig. Majd csak abból ér el a nyakörvemig. Ezeken a kábeleken és láncokon kívül nincs rajtam semmi. Meztelen vagyok. De már megszoktam.

A szoba négy sarkát, mind másra használom.

Az ablaktól balra: alszok.
Az ablaktól jobbra : Oda gyűjtöm a műanyag dobozokat, amikből már kinyaltam az ételt.

A két másik sarokba hányok illetve intézem a folyóügyeimet.

Most épp várom, hogy a fejemre essenn egy tároló. Olyan éhes vagyok, és olyan keveset kapok enni, hogy már bármit megeszek. Bármit.

Valami súlyos koppan a fejemen. Majd onnan a földre hull. Leveszem a doboz tetejét és a tartalmát beleöntöm a számba. Megtanultam már, hogy nem szabad éreznem az ízeket. Csak gyorsan lenyelem. Nem nagyon kell rágni. Elég keserű íze van. De nem foglalkozok vele.

Ezután odamegyek az alvó-sarkamhoz és leülök. Hátamat a falnak támasztom. Mivel itt nem nagyon lehet semmit csinálni, amitől kifáradnék, ezért aludni se tudok. Ezért csak itt kuporgok a sarokban, emésztem az ételt és egy újabb öngyilkossági kísérleten gondolkozok. De kifogytam az ötletekből.

Nem tudom, hogy mi van odakint. Amióta az eszemet tudom, ide vagyok bezárva. Hogy miért? Nem tudom. Minden napomat azzal töltöm, hogy gondolataimba merülök. Vajon, hogy néz ki a külvilág? Csak pár dologban vagyok biztos; nem én vagyok az egyetlen előlény, tudom, mert valaki ad nekem ételt, valakinek a maradékát eszem. Azt is tudom , hogy a Nap, még mindig odakint süt. Ragyog az égen, vagy talán a föld alól, ezt nem tudom. De azt igen, hogy a Nap fénye még nem hunyt ki. Tudom, mert minden nap arcomra világít. Reményt ad, hogy egyszer talán kiszabadulok innen vagy örök álomba merülhetek.

Nem vagyok más csak csont és bőr. Bordám kilátszik. Hosszú hajam a földet súrolja. A színét nem látom.  Alig tudok mozogni. Ízületeim elsorvadtak.

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve felállok, és elkezdek körbe sétálni a szobában.  Ezt minden nap megcsinálom, hogy ne gyengüljek el teljesen. Minden egyes nap csak körök.  Néha még futni is elkezdek.

Igazából nem számolom, hogy mennyit rohanok. Megint hatalmukba kerítenek a gondolatok.

Lehet, hogy rajtam kívül másokat is bezártak. Nem tudom, hogy hány éves lehetek vagy, hogy egyáltalán már meghaltam-e. Lehet, hogy ez a pokol egyik rejtett bugyra ahonnan semmi kiút nincs; halálod után is gyötörnek.

Magány. Ezt érzem minden nap. Ha bele lehetne halni az unalomba akkor én már magam mögött hagytam volna ezt a világot. Habár lehet, hogy már megtettem.

Most már nem sétálok. Teljes erőmből rohanok, mintha valami üldözne. Mintha valaki jönne utánom, de nem érhet utol.

Csak futok, rohanok a saját érzelmeim elől, mert az érzések romba döntenek, elárasztják elmém, és nem hagynak nyugodni.

Szinte már kiköptem a tüdőm, de futok. Körbe a szobában. Érzem , ahogy áramlik bennem az adrenalin. Aztán összeroskadok a beton padlón. Nem megyek el az alvásra kijelölt sarkamig. Itt a terem közepén, elnyom az álom. Újra előjönnek a rémálmok.