thirteen

200 28 10
                                    

  - És ennyi igazából - fejeztem be a mesélést és közben egy levelet arrébb raktam magam mellől.

  - Atya isten. Én csak Kageyamaval beszélgettem és ennyi minden történt ebéd után? - pislogott a sötétben Izumi - Utána ugye nem ment oda hozzád az a barom?

  - Nem - ráztam meg a fejemet.

  - Őszintén szólva nem tudom, hogy Terushima, vagy Oikawa lepett meg jobban. Furcsáltam is, hogy Oikawa odamegy hozzád beszélni a felírt dolgok miatt az edzés alatt. Annak pedig örülök, hogy majd elmondja neked - sóhajtott és a medence felé nézet.

A trambulinban ültünk, ahol nem igen volt világítás, mindössze a medence felőli lámpa fénye ért el kicsit idáig. Páran ott voltak a medencénél és fürödtek. Már este tíz óra is elmúlott, azonban nagyon kellemes idő volt. Oikawa pedig a szobájukba volt és már aludt. Izumi elmondása szerint elég hamar elment aludni, de előtte szedett be egy altatót, hogy biztosan aludjon. Izumi ennek ellenére se merte őt egyedül hagyni, ugyanis félt, hogy a mentális állapota miatt csinál magával valamit, így minden éles dolgot és gyógyszer elzárt előle. Nem ez lett volna az első, hogy a rossz lelkiállapota miatt kárt tesz magában és mivel beszámíthatatlan volt, ezért Izumi nem akart kockáztatni. Nehezen jött el a szobából, ugyanis aggódott Oikawa miatt. Vacsoránál se evett semmit, csak ivott kettő pohár vizet és visszament a szobájukba, majd egészen esti edzésig aludt. Túl sokat aludt és volt az ágyában.
  Miután Oikawa segített nekem, valóban ott maradt velem és egészen délutáni edzésig ott ültünk. Nem beszéltünk igazából, de ott volt velem és tartotta bennem a lelket. Jól esett amit tett és kezdtem úgy érezni, hogy elindult egy olyan úton, ahogy meg tud enyhülni felém. Habár nem kért rendesen bocsánatot, de azt mondta nekem, hogy sajnálja. Ezt igazából bármire érthette,  de kicsit úgy éreztem, hogy emiatt az egész miatt mondja.

  - Remélem semmit se csinál, mert akkor kétszeresen is megfojtom - morogta Izumi és a trambulin alját kezdte el piszkálni, amin ültünk.

  - Kicsit kivitelezhetetlen, amit most mondtál.

  - Elég volt már ebből a sok stresszből. Ha hazamegyünk, akkor leülök vele komolyabban beszélgetni. Ez nem mehet így tovább, te is tudod jól.

  - Tudom - motyogtam és az égre vezettem a tekintetem, amely tele volt csillagokkal - Én csak egy olyan edzőtábort akartam, ahol újra nevethetünk. De ez az utolsó edzőtáborunk és ennél rémesebb még soha nem volt. Nem tudok őszintén mosolyogni és nevetni - húztam fel a térdemet és átkulcsoltam a lábaimat - A baráti társaságunk se ugyanolyan.

  - Még helyrehozhatjuk.

  - Ez a tábor volt a mindenem. Érted? Annyira szerettem idejárni veletek és haza se akartam menni. Ez volt az utolsó, hogy itt voltunk, Izumi.

  - Nem lehet mindig minden jó - motyogta - Tudom, rossz beismerni, de most ez jutott nekünk. Ezt osztotta az élet.

  - Mindenki más boldog a barátaival és a párjával és nagyon sokat nevetnek. Nekünk ez miért nem adatott meg idén? - néztem a sötétben unokatestvérem arcára.

  - Nem tudom - fújta ki a meleg levegőt az ajkain - Én is szeretném tudni a választ rá. Egyébként. Te vetted azt a kalácsot Oikawanak?

  - Igen, én voltam. Miért?

  - Miért vettél neki tegnap kalácsot?

  - Mert azt akartam, hogy jobban legyen. Ki tudj, ahogy mikor esik le a nullára és hullik szét végleg.

  - Miért vagy vele ennyire kedves és veszel neki kalácsot, amikor így bánik veled?

   - Te is tudod jól, hogy miért. Szeretem őt és képtelen vagyok nem odafigyelni rá. Ez nagyon sokszor ösztönösen jön. Ha valakit szeretsz, akkor már észre se veszed, de ösztönösen odafigyelsz rá és gondoskodsz róla. Ez olyam, mint veled vagy velem. Veled is ezt csinálom. Csak vele most nem tudom úgy. Viszont...Viszont remélem, hogy a mai után sikerül kicsit helyreállnia a dolgoknak.

  - Én is bízom ebben - ölelte át a vállamat - Tudod mit láttam Oikawa fiókjában?

  - Micsodát? - néztem fel az arcára.

Ő ekkor a karomhoz nyúlt majd megpiszkálta a saját készítésű karkötőmet.

  - Elhozta magával. Tudod, most, hogy elmondott nekem mindent, egyértelművé váltak a dolgok. Nem mondom azt, hogy megértem őt és hogy így kellett volna viselkednie, de már tudom, hogy mit miért tett. Annyira hülye ez a gyerek... - komorodott el a hangja - És emellett komoly segítségre van szüksége. Lehet, hogy a pszichológus nem is elég.

  - Arra célzol, hogy pszichiáterhez kellene mennie? - blokkoltam le.

  - Tényleg komoly gondok vannak nála és nem arra célzok, hogy bolond, vagy elment az esze. Tudod... - nézett maga elé elkomorodva, mégis ijedten - ...olyan gondolatai vannak, amiktől felállt a szőr a hátamon, amikor elmondta őket. Tegnap este arra keltem fel, hogy áll a sötét konyhában és matat a fiókokban. Őszintén szólva majdnem megállt a szívem, amikor lámpát oltottam és a sötétben megláttam őt. Annyira sápadt és ijesztő volt az arca, mint aki egy hete nem aludt. Az evőeszközöknél matatott, de odamentem és elhoztam onnan - suttogta, majd az arcomra nézett - Én...Én nem is akarom tudni, hogy mi járt a fejében, vagy mit akart magával tenni. Beteg [Név], és tényleg szakemberre van szüksége.

Izumi mondanivalója után kicsit kihagyott a szívem és meg is ijedtem. Ha ilyeneket csinál, amikor Izumi is ott van és ráadásul alszanak, akkor mit csinálhat, amikor Izumi nincs ott vagy nem látja?

  - Szét van csúszva teljesen és én nem tudok ezen segíteni neki. Te tudod ezt egyedül kezelni, de neked jelenleg még nem engedi teljes mértékben.

  - Én...láttam már ilyennek - nyeltem aprót - Még februárban volt, hogy nála aludtam és az éjszaka közepén arra keltem, hogy kiabál. Felriadt egy álomból, de annyira meg volt ijedve Izumi, mintha csak valós lett volna az álom. Nem tudom, hogy mit álmodott pontosan, csak annyit tudok, hogy bántotta magát benne és szenvedett. Nagyon sokat sírt azon az este és kérte, hogy ne szóljak erről neked, mert nem akarta, hogy aggódj. Alig tudtam őt megnyugtatni. Halálra volt rémülve. Részben saját magától - tette hozzá.

  - A depresszió szétette a lelkét - suttogta teljesen szomorúan maga elé a kreolbőrű - Nem látok mást csak azt, hogy szenved. Hidd el, a legnagyobb szenvedés nem az neki, hogy az a lány megcsalta. Más jobban számít, mindössze az is rátett. De erről inkább majd ő mesél neked, amikor késznek érzi magát.

  - Veled miért beszélte meg és velem miért nem?

  - Mert velem könnyű volt megbeszélni, de veled nem az. Éppen ezért veled nem tudja még megbeszélni, de velem igen. Tudod, akikkel nagyon meg akarsz beszélni valamit, azokkal tudod a legnehezebben sokszor. Mondtam, hogy nem ismerek rá és olyan, mintha már nem a gyerekkori legjobb barátom lenne előttem, ha ránézek. Tévedtem. Amint elmondta a dolgokat, rájöttem, hogy ő mindvégig itt volt, csupán az a rohadt búrok körül öleli őt és emiatt elnyeli azt a kisfiút, aki ő valójában. Sajnálom őt. Már nem tudok haragudni rá, egyszerűen sajnálom őt. Nincs jól, [Név]. Nagyon nincs jól és küzd saját magával és azokkal a rohadt démonokkal.

  - Tudok tenni érte valamit?

  - Most nem - simogatta meg a hajamat - Hagyj neki időt és a háttérből támogasd. Az se baj, ha kicsit közelítesz, ahogy ő tette ma. Esetleg, ha gondolod, akkor aludhatsz velem, így mind a ketten tudunk rá figyelni este.

  - Nem zavarna téged? - kérdeztem kellemetlenül.

  - Nem - rázta meg a fejét - Így legalább tudom, hogy te is megvagy. Neked se volt könnyű az elmúlt pár nap és tegnap eléggé ki voltál borulva. Majd halkan olvasok neked valami mesét, vagy játszhatsz a telefonomon elalvás előtt.

  - Köszönöm - öleltem meg őt oldalasan - Köszönöm, hogy itt vagy nekünk. Szeretlek téged.

  - Én is szeretlek. Nagyon, de nagyon - puszilta meg a fejemet.

Kicsit jobban kellett volna magamat érezni az Izumival való beszélgetés után, azonban emiatt csak nagyobb kételyek és aggodalmak szöktek a szívemre. Oikawanak segítségre volt szüksége és mi nem voltunk elegek. Olyan szakember kellett ide, aki direkt erre specializálódott. Addig pedig, ameddig nem tudott eljutni hozzá, nekünk kellett a lelket tartani benne. Még nekem is, annak ellenére, hogy így viselkedett velem és ő volt az, aki a legjobban összetört engem.

Locked Out of Heaven  |Oikawa × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now