Locked Out of Heaven |Oikawa × Reader - Befejezett|

one

A meleg szellő hirtelen fújt be az leengedett ablakon, miközben az egyik körforgalomban élesen vettük be a kanyart. Nagyot szippantottam a kellemes levegőbe és kinéztem az ablakon. nagyon meleg volt és ezt felerősítette az ablaküveg, amin bejött a fény. A hajamat kicsit fújta a szél, közben szememmel a fővárost néztem, ahogy zajlik benne az élet. Az ujjamat és egyben a kezemet is megtartottam azon az oldalon a könyvben, ahol tartottam éppen. Nem akartam, hogy becsukódjon és el keljen kezdenem keresni, hogy hol is tartottam. A fülesemet nem vettem ki, még akkor sem, amikor hangosabb hangokat hallottam. Élveztem a nyári zenét, mely simogatta a lelkemet, a nyári szellővel és meleggel együtt. Ez is azok közé a nagyon apró dolgok közé tartozott az életben, amiket nem becsültünk meg, d amikor átéltük, akkor köszönetet mondtunk Istennek, hogy átélhettük. Az utóbbi időben rájöttem, hogy hálásnak kell lennem azokért a dolgokért, amik körülöttem vannak, ugyanis nem tudom, hogy mikor veszítem el őket magam mellől.
  Hosszú, bő öt perc után végül kivettem a fülesem egyik felét és hallgatózni kezdtem, hogy a többiek miről is beszélhetnek. Az edzőink elől éppen az országos időjárásról, Kindaichiék valami tévéműsorról a többiek pedig össze-visszaságokról beszéltek. Próbáltam kiszűrni ezeket a beszélgetéseket és megérteni a szavakat, de túl sok volt egyszerre, így nem igen tudtam megérteni őket. Már tettem volna vissza a fülhallgatómat, amikor a busz folyosóján valaki hátrafelé jött és megállt az én ülésem mellett és rátámaszkodott. Felnéztem az illetőre és ekkor elkezdtem pislogni. Belenéztem a zöldszemű fiú szemeibe és kérdően vizslattam őt.

  - Igen?

  - Lassan ott leszünk. Egy bő tíz perc, szóval pakolássz össze - célzott a mellettem lévő vizemre, csokimra és könyvjelzőmre.

  - Rendben, elkezdem összerendezgetni a dolgaimat - bólintottam rá Izumi szavaira és összecsuktam a Red, White and Royal Bluet.

  - Hogy haladsz a könyvvel? - kérdezte meg mosolygos hangon, miközben megfogta a kezeibe a másik széken lévő dolgokat és leült rá.

  - Most tartok a felénél körülbelül. Nagyon tetszik és jó most ezt olvasni - motyogtam zavartan - Az olvasás mindig ki tudott szakítani a valóságból, és olyat adott nekem, amit más dolgok és emberek nem.

  - Szülinapodra szeretnél könyvet ajándékba?

  - Tényleg kaphatok? - néztem újra az arcára, miközben pakolásztam.

  - Persze - mosolyodott el az unokatestvérem kedvesen - A Heartstoppert elég régóta szeretnéd már, szóval megkapod születésnapodra.

  - Köszönöm Izumi - suttogtam hálásan és adtam egy puszit az arcára - Már alig várom, hogy elolvashassam.

  - Majd beszéljük ki, oké?

  - De te nem olvastad, így nem fogod érteni - suttogtam értetlenül.

  - Attól függetlenül érdekel és kibeszélem veled - mosolygott.

El akartam mosolyodni, de nem ment. Pont azért, mert nem csak ő volt velem ilyen. Akármit megnéztem vagy kiolvastam, Oikawa mindig kibeszélte velem. Ha nem is szerette azt a műfajt, vagy nem tudta, hogy miről van szó, akkor is folyamatosan beszélt róla velem. Csak azért, hogy boldoggá tegyen. Viszont ennek vége volt és nem beszélem már többé ki Oikawaval egyik általam olvasott vagy látott művet sem.

  - Te kivel leszel egy szobában akkor? - kérdeztem meg hirtelen, bár előre tudtam, hogy mit is fog valójában válaszolni.

  - Oikawaval.

  - Értem.

  - Miért?

  - Csak egyszerűen kicsúszott ez a kérdés a számon - vontam meg a vállamat és közben behúztam a táskám cipzárját, majd lehelyeztem a lábaim közé.