Egy nap lehet,hogy meg kell kérdezned magadtól,hogy hol a határra a fájdalomnak amit érzel és rájössz,hogy a fájdalom határtalan.
A fájdalom kimeríthetetlen,csak az emberek merülnek ki,ahogy a fájdalmat érzik.
A világot nem érdekli a mi kínjaink,talán olyan világot élünk amit megérdemlünk,de úgy gondolom,hogy nem érdemel meg mindenki ennyi szenvedést,de ha jól használod fel a rosszat olyasmit nyersz,amit másoknak nincs,megmutatja,hogy milyen a lelked.
Ez teszi a kín,de jobb ember lehetsz tőle.
-Anya,mikor vágjuk fel a tortám?
-Amikor nem voltál velem engem a sors is elhagyott.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Black utolsó mondatta miatt a szívem már többet nem hallgatott rám, véres könnycseppekkel dobbant zápor esőt utánozva, végül mind a szerelemről dalolunk legtöbben az elmúlt szerelem mély érzéseiről,de akadnak olyanok akik még a folyamatban vannak.
Fiam türelmetlenül lépet hozzánk és újból kérdezte előbbi kérdését:Mikor vágjuk fel a tortám?
Amikor annyi mondanivalód van még csendesebb leszel. Alig tudtam ki nyögni azt a pár szót a fiamnak.
-Mennyünk,vár a torta. --------------------------------------------------------- Szégyenletes,de sehogy sem tudtam a fiam születésnapjára oda figyelni, lényem vissza repült a tini koromban. Kívülről láttam magam,de az akkori gondjaim, gondolataimmat újból éreztem.
Zárkózott voltam,nem találtam azt a társaságot ahol jól érzem magam, korlátok nélkül,sehol sem éreztem magam felszabadultan,boldogan ahol megfeledkezhettem volna ittas apámról.
Néztem a lányokat iskolai szünetekben,sok nevetés,ölelkezés,bohózkodás. Magam hibáztattam,folyton ugyanazok a kérdések. Velem lenne a baj? Miért vagyok ilyen vissza húzódó? Többet kellene beszélnem..Gyengének tűnhettek szemükben?
Aztán rájöttem,nem velem van a baj az ésszerű magyarázat az,hogy,nem ebbe a generációba tartozik a gondolkodás módom,a viccek másként hatnak,ahogy a megkülönböztetés, mozgás sérült emberek kerülnek vicc tárgyaként egy csoport beszélgetésben,egy tini szájából amit a többiek rögtön megajándékozzák hangos nevetéssekkel,egyre inkább arra biztatva még,még többet akarunk! Mintha az egész egy tréfás műsor lenne,ahol egész este vicceket mondanak majd a közönség nevet, így mutatják ki,hogy nekik mennyire is tetszik.
Végül már nem bántam. Úgy keltem fel minden egyes nehéz reggelen,hogy tudtam lehet egésznap egyedül leszek,ahogy otthonról ki teszem a lábam,de ott leszek saját magammal akivel a legtöbb időt töltöm. Megtanultam,ha magammal nem élvezem az időt,ha nem tudom magammal élvezni az időt szép lassan elveszítem magam.
Mindig másokat helyeztem előtérbe,halk voltam,ha valakinek kellett valami képes voltam magamat feláldozni csakhogy annak a személynek meglegyen amit szeretett volna pusztán azért,mert magamat nem tartottam annyira értékesnek,hogy időt szánjak saját magamra.
