Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kiérve a ház elé mindannyian arra vártunk, hogy valahára kiszálljon a dögös autójából bárki is legyen a tulajdonos és legyünk mind túl ezen az ismerkedés dolgon,még anyut rá kell vennem,hogy engedjen el bulizni este.
-Drága autó ez ugye? Suttogta anyu mire nevetve hajoltam a füléhez. -Anyu,itt minden drága.
Ez volt az igazság. Mi sem voltunk szegények inkább az átlag voltunk amit én soha nem bántam hisz még így is megvolt mindenem,de hirtelen a gazdagok között találva magam kicsit szokatlanak éreztem ezt a fajta villogást mintha mindent azért tennének,hogy vesenyezenek egymással miszerint ki gazdagabb. Irigykedve bámultam a fekete camarot míg egy ajtó csapás jelezte, hogy a gazdája épp most szállt ki,így minden figyelem rá szegődött.
Lassított felvételben láttam ahogy a srác kiszállás közben a hajába túrt miközben a mozdulatai közben megfeszült bicepsze amit a rásimuló fekete póló csak mégjobban kiemelt,becsapta az autó ajtaját elindult hozzánk. Az apja felé megeresztett egy egész fogsoros vigyort ami annyira tökéletes volt mint maga a srác,végül a rövid mosoly eltűnt az arcáról majd össze szorította az éles állkapcsát és felénk fordult le véve magáról a fekete napszemüvegét.
Valahonnan ismerős volt,de nem tudtam,hogy honnan az és őszintén nem hittem volna,hogy én ismerem őt,nem egy osztály vagyunk alapból. Barna szemeivel végig mért, és mintha ugyanezek a gondolatok zajlanának a fejében elgondolkozva nézett rám. -Fiam,nem mutatkozol be?
Szólt hozzá,Péter hátha a srác tovább nem fog bámulni,mert már kezdett zavarni erős tekintette. -De,persze,elnézést. A nevem,Black örülök a találkozásnak.
Az ismerős hang rögtön felidézte bennem a közös emlékeinket még,ha szomorúak is voltak azok.
Black..ez a név az ami soha senki nem fog tudni velem elfelejtettni,de aki előttem volt nem ismertem,régebben minden egyes mozdulatáról tudtam volna,hogy mit akar,de most már a jéghideg tekintettéből sem tudtam semmit kivenni.
Nem tudtam megszólalni akkor sem mikor mind engem néztek és én csak le fagyva álltam előtte őt bámulva miközben éreztem,hogy felszakad a régi seb amin annyit dolgoztam,hogy be gyógyuljon, de valójában sose tűnt el teljesen.
-Az én nevem,Elizabeth a lányomé pedig,Leila.
Nem akartam,hogy megismerjen sőt azt sem akartam,hogy újra találkozunk,de ez az egész elkerülhetetlen volt.
Láttam rajta,hogy nem akarja elhinni amit lát,nem akartam beszélni vele,egy közös levegőt szívni ezért felfutottam a szobámba,nem akartam,hogy lássák ahogy lassan nálam is eltör a bizonyos méccses. Ő lenne a mostoha bátyám?Az exem a mostoha bátyám?!
