Fehér virág áldása (HOB, Hualian ff)

Negyvenhetedik fejezet: Apa, krapp, alizarin, marsala, kaláris?

– Nem, ez nem jó... ez sem jó. Ez sem... Ez főleg nem jó. Ezt úgy veszem, hogy nem is láttam – motyogott magában Banyue. – Hm... ez nem rossz.

– Biztos jó ötlet volt rábízni? – adott hangot az aggodalmának Hua Cheng.

– ..... – Xie Lian sokkal inkább azon gondolkozott, hogy miért engedték be a lakásba azt a színszótárt. Láthatták volna, hogy nem lesz jó vége.

Banyue felnézett az öléből. Felcsillant a szeme. 

– Tökéletes választás volt – válaszolta eltökélten, síri nyugalommal. – A. Ti. Esküvőtök. Tökéletes. Lesz.

– Ezt. El. Is. Várom – mondta Hua Cheng hasonlóképpen.

Xie Lian megrázta a fejét.

– Banyue, csukd be azt a könyvet és edd a müzlidet – szólt rá.

– Nem fog kihűlni. – Banyue figyelme visszatért a színekhez.

Xie Lian nagyot harapott a fahéjas-vajas pirítósból.

– Miből vetted ezt a könyvet? – tudakolta Xie Lian.

Eltartott néhány pillanatig Banyue válaszadása. Ártatlanul felnézett Xie Lianre:

– ...Pénzből – felelte, aztán összecsukta a könyvet és enni kezdett.

– ..... – Hua Cheng oldalra sandított.

– Milyen pénzből? – faggatta tovább Xie Lian. Arca nyugodt volt, nem rejtett gyanakvást sem a hangja, sem a vonásai. – Tudtommal már elköltötted a zsebpénzedet.

– Nem volt nehéz, amennyit kapok – szaladt ki Banyuéból meggondolatlanul. Tányérban hagyta a tejben úszó kanalat. – ...Francba – tátogta.

– Ó. Az a könyv viszont elég drágának tűnik – jegyezte meg Xie Lian. – Hm?

Xie Lian tekintete oda-vissza járt Banyuén és Hua Chengen. Végül az utóbbin állapodott meg.

– Már egy ideje tudok a kis titkotokról – közölte Xie Lian.

Hua Cheng mutatóujja egyik hosszú tincsével játszott. Feltekerte, aztán elengedte, majd megint feltekerte. Abban a percben elhagyta a bátorság Xie Lianre nézni.

Végül Banyue volt az, aki szót emelt:

– Mentségemre szóljon, hogy Hua-gege-t a legkönnyebb lehúzni.

– Banyue! – pirított rá Xie Lian. – Vigyázz a szádra.

Hua Cheng abbahagyta a hajával való játszadozást.

– Jó tudni, hogy ilyen nagyra értékelsz – vonta fel a bal szemöldökét Hua Cheng.

– Szívesen – felelte udvariasan Banyue.

– .....

Banyue odébb tolta a tányért. Ezt olyan gyorsan tette, hogy Xie Lian ügyes reflexe mentette meg az asztalt a tejtől. Banyue az asztalra tette a könyvet, és kinyitotta ott, ahol előbb abbamaradt.

– Most, hogy mindenki ismeri a másik titkát, beszéljünk komolyan. Már két napja ezen rágódom. Nincs éjjelem és nappalom, amíg ezt nem döntjük el.

Banyue nem a levegőbe beszélt. Tényleg élőhalottként festett. Arcáról kialvatlanság ordított. 

– Szalvéta – mondta. – Milyen. Színű. Legyen. A. Szalvéta. Először marsalára gondoltam, de aztán láttam etruszkot, salakot, sárkányvért, perzsát, amik szerintem szebbek. Utána a rubens, brokát, velencei skarlát és a bécsi fölénybe kerültek. Aztán az élettel telibb színek felé oldalaztam, muskátli, égvörös, kadmiumvörös, ami nagyon hasonló a kardinálhoz, de – emelte a hangát jelentőségteljesen – nem ugyanaz!

Banyue levegőnyi szünetet tartott, majd továbbra is könyvet nem pillantva úgy folytatta:

– Osztottam, szoroztam, lottóztam, kihúztam, aláhúztam és áthúztam. Jelenleg a lista élén az alizarin, fréz, cayenne-vörös, kaláris, mikulás, etruszk és a kadmiumvörös szerepel.

Xie Lian olyan értetlenül pislogott, mint aki abban a pillanatban ébredt fel egy véres harctér kellős közepén.

– Őszintén szólva... ebből annyit értettem, hogy szalvéta – mondta Xie Lian szende mosollyal.

Banyue a fejét fogva sóhajtott. Ezzel nem lett kisegítve.

– Hua-gege? – nézett rá Banyue.

– Értettem – bólintott Hua Cheng.

Banyue majdnem megkönnyebbülten hátrált kifelé egy lépést az élőholt állapotból, amikor Hua Cheng úgy folytatta:

– Szalvéta.

Banyue jobb szeme tikkelni kezdett. Ujjait görcsösen ökölbe szorította. Hirtelen pattant fel az asztalról, mellkasához szorítva az összecsukott könyvet. Résnyire húzott szemekkel meredt Xie Lianre és Hua Chengre.

– Látom, ti sem vagytok többek egyszerű férfiaknál. Mint Pei Xiu. Ő is csak a szalvétát értette. Tőled többet vártam, Hua-gege. – Nagyon halkan beszélt, mégis olyan érzetet hagyott maga után, mint aki kiabálással csaknem összedöntötte az épületet.

Hua Cheng és Xie Lian leszidott gyerekekként, kábultan néztek Banyue elviharzó nyomába.

– Nőből van – forgatta a szemét Hua Cheng.