Fehér virág áldása (HOB, Hualian ff)

Tizenharmadik fejezet: Gege, a kis esküvőszervezőnk visszatért

Péntek reggel Xie Lian majd' kiugrott  a bőréből a nagy izgalomban. 

Banyue hazaérkezésének napja!

Xie Lian órákkal ezelőtt felébredt, és nem tudott visszaaludni. Hua Chengnek hála kellemesen telt az elmúlt néhány nap, de már nagyon hiányolta Banyuét.

Amikor percre pontosan nyolcat ütött az óra, Hua Cheng pont akkor emelte kopogásra a kezét, amikor Xie Lian ajtót nyitott neki. Hua Cheng nem tudott meglepődni, már előző este is látszott rajta, mennyire várja, hogy mehessen Banyuért. Hua Cheng elmosolyodott, és köszöntötte Xie Liant:

– Jó reggelt. – Hua Cheng elegánsan festett, vörös és fekete színeiben, mint mindig.

– Jó reggelt, San Lang! – mosolygott vissza Xie Lian.

Vacsoránál mesélte Xie Lian, hogy reggel Banyuért fog menni. Xie Lian arra gondolt, felkészíti lelkileg a férfit, hogy Banyue minden bizonnyal ott folytatja, ahol abbahagyta. Nem számított rá, hogy Hua Cheng megkérdezi, elviheti Xie Liant, aztán mindkettejüket hazahozhatja-e. Xie Lian igazán nem akart Hua Cheng terhére lenni, és Hua Cheng minduntalan bizonygatta, hogy nincs és nem is lesz így. Mit tehetett Xie Lian, Hua Cheng rászedte az igenre.

Xie Lian nem siettette Hua Chenget. Tényleg nem. Hua Cheng magától nyugtatgatta:

– Mindjárt zöld lesz.

– Ilyenkor mindig forgalmas.

– Ne aggódj, gege, nemsokára odaérünk.

– Mindjárt ott vagyunk.

Xie Lian a napellenző tükrében pásztázta az arcát, hogy miből találta ki Hua Cheng, de akárhogy nézte magát, előbb sütött a hamis önimádat a keresett válasznál. Feladta, az út végéig csöndben kifelé bámult. A kocsiban uraló csönd nem volt kellemetlen, szorongató vagy kínos, nem érződött, hogy bármelyiküknek meg kellene szólalni.

Szép idő uralkodott kint, emellett kivételesen kellemes idő, nem túl meleg, a szellő is pont jól hűtött. Jó hangulata közepette Xie Lian nem tudott dűlőre jutni, hogy tényleg fényesebben ragyog a Nap és ritka szép napjuk van, vagy csak neki kerekedett ilyen jó kedve. Mindenesetre nem bonyolódott vitába erről magával vagy Hua Chenggel, csak élvezte. 

Nem mellesleg az is nagyban hozzátett ehhez az idilli hangulathoz, hogy nem kellett dolgozni mennie. Évek óta nem volt példa ilyenre, és akkor sem jókedvéből nem ment, Banyue lázas volt. Hálát rebegett az égieknek, hogy általában Banyue, amikor nagyritkán megbetegszik, azt hétvégén teszi.

Hua Cheng rövidesen leparkolt, az akartnál messzebb a busztól. Hua Cheng nem szülő, nem gondolta arra, hogy a szerető szülők Xie Lianhez hasonlóan hamar ott akarnak lenni, és meg is teszik, hogy hamar ott legyenek. A páros egymás mellett sétált az összegyűlt tömeghez. Az egyik tanár a szülőkkel beszélgetett, a másik a gyerekekre vigyázott, akikért még nem jöttek vagy nem értek oda hozzájuk.

Banyue búcsút vett a tanárától, de ennyivel nem rázhatta le. Xie Liannek kutyakötelessége volt köszönetet mondania, hogy a héten vigyázott Banyuéra, ezt a kislánynak meg kellett várnia, azonban nem váratta sokat, Xie Lian nem húzta az időt, megköszönte, aztán így hárman odébb húzódtak a kerítéshez.

Ám ebből a szép hármasból pillanatok alatt négyes lett...

– Xie úr! – sietett elé egy kedves arcú nő. Maga után húzta a csöndesen háborgó fiát.

...volna...

Hua Cheng szemöldöke megrándult. Egy szeme van, de az az egy éleslátó, és mint látja a szándékot, úgy a gyűrűt is a nő ujján. Mindenesetre fenntartotta a mosolyát.