[Ki vagy te?]

130 7 1
                                    

Nem tudom hol keltem egy hideg, nedves hely volt. Próbáltam felfedezni a helyet de olyan gyorsan ment felfelé, hogy nem bírtam megmozdulni. A legijesztőbb dolog még is az, hogy semmire sem emlékszem még a saját nevemre, vagy a kinézetemre sem.

 Hirtelen egy nagy rándulással megállt a felvonó. Egy nagy csattanást hallottam a tetején, amitől automatikusan a sarokba húzódtam. egyszer csak fény jelent meg a fejem felett. Kinyitották a tetejét a ketrecemnek, majd beugrott hozzám egy kb. 17 éves nem túl szimpatikus fiú. Gondolkodás nélkül kirúgtam lábait, majd kimászva a fogságomból egyből futásnak eredtem. befutottam az erdőbe és amikor már biztonságosabban éreztem magamat elkezdtem sétálni. Csak mentem és mentem egész addig amíg egy falba nem ütköztem.

-Mi a franc?-suttogtam magam elé. Majd inkább tovább álltam. Egyszer csak megláttam egy rozoga fából összeeszkábált házat. Elindultam felé és amikor oda értembe is nyitottam. A ház közepén egy pléddel lefedett asztal volt, körülötte dobozok. Éppen az egyik dobozt nyitottam volna ki amikor egy nagy lendülettel kicsapódott mögöttem az ajtó.

-Ki vagy?-Jött egyből a teljesen logikus kérdés. Az illető felé fordultam, és egy fekete hajú ázsiai srác fogadott.

-Sophie. És te?

-Mit keresel itt?

-Én is kérdeztem ám valamit.

-Te nekem ne feleselj!-lépett közelebb a fiú.

-Miért mi lesz? Tán megütsz?-hajoltam közelebb hozzá.

-Figyi-Kezdett felém közeledni, minek köszönhetően egy egyre és egyre hátrébb léptem, egész addig míg a ház falának nem ütköztem. Ekkor a fiú önelégült mosolyt vágva tenyereit fülemhez közel a falra helyezte, így teljesen meggátolva a menekülési lehetőségeimet.-Te nem tudod kivel beszélsz, igaz?-nézett a szemeimbe.

-Honnan tudnám? Alig egy órája vagyok itt!-nevettem fel.

-Szóval te vagy az új Zöldfül.-húzta mosolyra a száját.-És elmondod, hogy keveredtél ide?

-Ha elengedsz, akkor talán.-néztem szúrósan szemeibe. Ekkor lassan elvette kezét a falról, felemelte őket, majd hátra lépett kettőt.


Na sziasztok! Vajon hogy fog folytatódni a mi kis történetünk? Ha kíváncsi vagy olvass tovább és majd kiderül<3

Miért Vagy Ilyen?Where stories live. Discover now