Nem // Lando Norris ff.

23. fejezet

A repülő út nagyjából tizenhét órás volt, így bőven volt időm olvasni, dolgozni és még rengeteg dolgot csinálni. Amikor viszont leszálltam, nagyon álmos voltam. A bőröndjeimet összeszedve kiléptem a repülőtér nagy aulájából, és lassan elindultam haza, amikor is dudaszót hallottam. Kérdőn körbe fordulva végül megakadt a szemem egy fehér sötétített ablakos SUV-on. A kormány mögül lassan kikászálódott anyukám és mosolyogva indult meg felém. Én magammal rángattam a bőröndjeimet, miközben felé sétáltam. Nem az igazi anyukám, mégis mindig úgy gondolok rá, mintha az lenne. Mindig ott volt mellettem és pótolta igazi anyukám helyét, amikor ő már nem lehetett velem.

Visszaemlékezés: 20 évvel ezelőtt (2002):

- Anya, anya. – Kiabáltam mosolyogva, miközben kiugrottam az eddig magához szorító nő kezei közül. Berohantam a nappaliba, de nem találtam a szüleimet, így tovább rohanva végül nagyot fékeztem apukám előtt. Mosolyt csaltam az arcára, miközben felé nyújtóztam, hogy vegyen fel.

- Apa, képzeld el, Dannyvel megnéztem egy Forma 1-et, és eldöntöttem, hogy én is versenyző leszek. – Mondtam nagy vigyorral a képemen. Apám felhúzta vastag szemöldökeit.

- Miért szeretnél az lenni? Az nagyon veszélyes.

- Nem baj, tudod apa, hogy nekem nem eshet bajom. És amúgy is nagyon óvatosak a versenyzők.

Anyukám kilépett a kamránkból és amint meglátott, nagy mosollyal emelt föl. Puszit nyomtam az arcára. Eközben apukám felállt és a másik két szülő felé fordult. A nőt megpuszilta, a férfival kezet fogott, amikor is egy göndör barna hajú kisfiú rohant be, és nekiütközött apám lábának.

- Szia, Daniel.

- Szia, Ethan bácsi. – A kisfiú integetett nekem, mire vissza integettem. Anyukám felé fordultam, hogy elmeséljek neki mindent.

- Képzeld anya, Grace néni csinált nekünk palacsintát, és rakhattunk bele Nutellát. Joe bácsi meg megengedte, hogy vele nézzük a Forma 1-et, és eldöntöttem, hogy ha felnővök, akkor versenyző leszek.

Anyukám nagy mosollyal nézett rám, és megpaskolta a fejem.

- Az legyél kincsem, ami csak akarsz lenni. A lényeg, hogy boldog legyél.

- Tudod lányom, mit szoktunk mondani. – Lépett mellénk az apukám, mire bólintottam. – Halj meg emlékekkel...

- És ne álmokkal. – Fejezte be anyukám. A szüleim egymásra mosolyogtak és egymáshoz hajolva gyors csókot nyomtak a másik szájára. Nevetve tapsikoltam és mind kettejüket megöleltem.

Visszaemlékezés vége

Az elméktől kicsit kótyagosan sétáltam Grace felé. Mikor elé értem ő szoros ölelésbe vont.

- Nagyon hiányoztál kicsim.

- Te is hiányoztál nekem, anya.

Szorosan öleltem magamhoz a nőt, majd elengedtem. A szemeimbe könnyek gyűltek, ahogy néztem az előttem állót.

- Hiányoznak. – Suttogtam és úgy éreztem, mintha a levegő elnehezedne, és lassan rátelepedett a mellkasomra, ezzel arra késztetve, hogy úgy érezzem, hogy mindjárt megfulladok.

- Tudom, kicsim, tudom. – Megsimogatta az arcom, majd segített bepakolni a csomagtartóba. Beszálltunk a kocsiba, és lassan haza gördültünk.

Egy szót sem szóltunk, míg beléptünk az ajtón, majd elindultam a lépcső felé, ami föl visz az emeletre, ahol Daniel, Michelle és az én régi szobám volt. Fölérve lassan kinyitottam a balra lévő legelső ajtót.

Az ismerős halvány barack színű falak bámultak vissza rám. Balra egy nagy ruhás szekrény foglalt helyet, tükrös ajtókkal, mellette egy egyszerű fehér íróasztal és egy szintén fehér forgó székkel. Jobbra a falig tolt ágy a végében egy nagy könyvespolc roskadásig megtömött könyvekkel. Voltak rajta angol, francia és olasz nyelvű könyvek, kaktuszok és pár bekeretezett kép. És a tetején ott pihent a régi sisakom. Poros volt már, alig látszódott, hogy milyen színű. A bőröndömet elengedve, felkaptam az asztalról egy törlő rongyot, odasétáltam a polchoz, és leemeltem a tetejéről a védő felszerelést. Elkezdtem megtörölgetni, mire lassan kilátszódott az egyszerű fekete alapszíne, felette a minden féle színű grafiti rajzok, amiket még a tetoválóm tervezett a saját tetoválásaimból. 

Nincs sok tetkóm, csak három, de amikor még ezt a sisakot használtam, akkor még csak kettő volt. Van egy „die with memories, not dreams", ami a gerincemen húzódik, föntről lefelé. Ezt azért készítettem, mert szüleim mindig ezt mondogatták. Valamint van egy háromszög a tarkómon, de ezt mindig eltakarja a hajam. Ezt a tetoválás Danielen és Michellen is ott van. A háromszög egy-egy csúcsa minket jelképez, és azt, hogy lehet, hogy nem vérszerinti testvér vagyok, mégis befogadtak.