Nem // Lando Norris ff.

16. fejezet

A bowling pálya előtt várakoztak többen is, amikor odaértünk. Daniellel, balról az első emberhez léptünk. Carlos volt az, mellette a másik Ferraris pilóta állt. Mosolyogva köszöntek, mire én azt viszonozva intettem. Tovább lépve a soron, a Red Bullosokhoz értünk. Maxet megöleltem, majd kérdőn fordultam Sergio felé, de végül őt is szoros ölelésbe vontam. Újra jobbra léptünk az ausztrállal, így Landoba ütköztünk.

-Csá.-Mondta, és tekintetét az enyémbe fúrta.

-Cső.-Öklözött le Daniellel, én pedig elmotyogtam egy sziát.

Amikor már fordultam jobbra, hogy menjen tovább a bemutatkozás, hirtelen földbe gyökerezett a lábam. Hogy kerül ide? Vajon felismer? Mert én felismerem. És ha nem? Nem lesz fura? Vagy most mi van?

-És hát ők itt az Alpha Taurisok. Yuki Tsunoda.-Mutat a mellettem lévő személy a törpére, de le sem veszem a szemem Pierreről. Amint felém fordul, rögtön eltűnik az arcáról a mosoly, és döbbenten mér végig.

-Emily?-Zavartan intek a kezemmel. Daniel összehúzott szemöldökkel nézi, mi történik köztünk, mert ő egy szót sem ért a szavak nélküli, csupán szemünkkel üzent jeleket.

-Te meg mit keresel itt? Vagy egyáltalán hogy élsz? Mármint nekünk azt mondták, hogy...-Kezd bele nagy hévvel a mondandójába, de elé lépve rátapasztom a szájára a kezem, és félre húzom egy sarokba, ahol már nem láthatnak a többiek. Daniel amint rá jött, honnan ismerjük egymást, próbálta a többi fiú figyelmét elvonni.

A francia még mindig kérdőn bámul rám, mire én beletúrok a hajamba.

-Pierre, senkinek sem mondhatod el azt a dolgot.

-Mármint melyik részét? Azt, hogy majdnem meghaltál pár évvel ezelőtt, vagy azt, hogy Forma 2-es voltál.

-Mindkettőt, vagyis egyiket sem mondhatod el. Még azt se említsd, hogy volt közöm egyáltalán az autóversenyzéshez.

-Ugye tudod, hogy egyszer majd neked kell őket beavatnod a múltadba, és inkább előbb, mint később.

-Tudom, csak ez olyan nagyon..-nem tudtam befejezni, kerestem a megfelelő szót rá. Csak hogy ehhez nem volt megfelelő szó-nehéz, és bonyolult. Az életem azon szakaszát már le zártam, és nem karom feltépni a régi sebeket. Így is alig gyógyultak még be.-Az utolsó mondatot már suttogtam, de még így is meghallotta Pierre. Hirtelen a derekamhoz nyúlva ölelt át. Nem számítottam rád, de pár másodperc múlva már vissza ölelve kapaszkodtunk egymásba.

-Tudod, a baleseted után mindenkinek hiányoztál. De leginkább a versenyzői stílusod hiányzott a pályáról.-Engedett el lassan, miközben felvette velem a szemkontaktust.-Gyere, menjünk vissza a többiekhez.

Szomorúan mosolyogva bólintottam, és a többi versenyzőhöz indultunk, akik már javában benne voltak a bowlingozásban.

§§§

Én voltam soron a gurításban, így feltápászkodva a helyemről, léptem a pálya elejére. A fiúk még az előbbi, Yuki féle gurításon röhögtek, vagyis inkább mondanám dobásnak, mert a két lába közé emelve a labdát, lényegében a pályára hajította a nehéz tárgyat. Beállva a gurításhoz, lélegeztem egy mélyet, majd szépen ellöktem a labdát. Az egyenesen indult meg, és a legvégén ledöntött a bábukat egy kivételével, de azt az utolsó pillanatban eldöntötte a mellette lévő bábu. Ez is teli találat volt.

-Ezt hogy csinálod?-Néz rám döbbenten Max, mire a pályának hátat fordítva pördültem meg a tengelyem körül, majd megvontam a vállam.

-Régen sokat jártam a barátaimmal bowlingozni.

-Nagyon ügyes vagy.-Mosolyog rám Sergio. Én viszonzom azt és megköszönöm.

-Hát az biztos, hogy ügyesebb vagy Yukinál.-Nevet Charles. A többiek is vele röhögnek.

-Haddjatok már, kurva nehéz az a kibaszott labda.-Dühöng a japán a saját stílusában.

Este fél tizenkettő körül úgy döntöttünk, hogy ideje elmenni aludni, így lassan búcsúzkodva szálltunk ki az egyes emeleteken a liftből. A végén már csak hárman maradtunk bent. A két McLaren pilóta és én. Daniel mosolyogva puszilta meg a homlokom, majd jó éjszakát kívánva hagyott minket kettesben.

Kínos csend vett körül minket, a lift halk zümmögésén kívül más hangforrás nem volt. Lando Megköszörülte a torkát, mire én erőt vettem magamon, és felé fordulva vettem fel vele a szemkontaktust. Mélyen a másik szemébe meredve estünk egymásnak. Ő a lift oldalának tolt, és kezeivel körbe ölelte a derekam. A kezeim a nyakára és a tarkójára siklottak.

-Beszélnünk kell.-Suttogom két csók között.

-Tudom.-Motyogja a nyakamba. Élveztem a közelségét, a csókjait, a bőre melegét, és egyáltalán nem éreztem, hogy tilosban járnánk, bár tudtam, hogy ez nem igaz. Őt is kirúghatják, és engem is. De nem érdekelt. A lift ajtaja kinyitódott, mire elszakadva egymástól húzott maga után kézen fogva. Az ajtót kinyitott a kulcsával, majd engem előre engedett. Belépve a szobába, rögtön egy aprócska nappali fogad. Két ajtó nyílik belőle, egy a konyhába, egy pedig a hálószobába. Szinte ugyan olyan, mint az én hotelszobám.

Betessékelt a nappaliba, ezt követően lehuppantunk a kanapéra. A sötét zöld anyag puha volt és kényelmes.

-Kérsz valamit inni?-Kérdezi meg illedelmesen, de a szemében türelmetlenkedés csillan.

-Valaki nagyon türelmetlen.-Kuncogok, de ő morcosan túr a hajába.

-Nem is sejted, hogy mennyire.-Suttog, és felpillant a számra. Zavartan nedvesítem be ajkaimat a nyelvemmel, mire ő dühösen felmordul.

-Ilyet még egyszer ne csinálj, mert itt helyben rád ugrom.-Mondja. Döbbenten meredek rá, és beleharapok az alsó ajkamba. Lando ajkai enyhén elnyílnak egymástól, de szemével arcomat vizslatja.

-Mi van köztünk?-Kérdezem őszintén.

-Levegő. És ruha. Túl sok ruha.-Hadarja, és felém hajolva tapad az ajkaimra. Együtt dőlünk el a kanapén, és míg ő az alkarján megtámaszkodik felettem, én köré fonom a karjaimat. A lábaimat a derekára fonom. Már nem gondolkodom és hozzásimulva markolok a hajába. Hetek óta őrizzük ezt a parazsat köztünk, és őszintén megérte a várakozás. Lenyúlok és megrántom a pólója szélét, de az a lábaim alá szorult. Addig fészkelődöm, amíg ki nem szabadul az anyag, majd megrántom fölfelé. Csak annyi időre váltunk el, amíg áthúzta a fején és félredobta, de utána újra egymásra tapadtunk. Lando keze egyre lejjebb siklott, az ujjai becsúsztak a felsőm alá, a bőrömet cirógatták. Én is felfedezőútra indultam a kezemmel, éreztem hasizmai völgyeit és dombjait az ujjbegyeim alatt.

Aztán az én felsőm is a padlóra zuhant. Végig futtattam a mellkasán a kezemet, azután lejjebb, a nadrágja korcáig. A térdem eltalálta a kanapé szélét, mire elzuhantunk, karjaink, lábaink teljesen összegabalyodva. Felfedeztük egymást, az altestem az övéhez simult. A nevét nyögtem, erre a keze a lábam közé csúszott, engem pedig elnyelt az érzések áradata.

-Akarlak-súgta duzzadt ajkaim közé, és már újra csókólt, olyan szenvedéllyel, amely nem hagyott helyet a gondolatnak, csak érzésnek és vágynak. Apró nyögésekkel adtam tudtára, hogy én is akarom őt. Elkábított, alig kaptam levegőt, nem álltam még készen erre, de a testem sajogva kívánt többet a csókoknál és az érintéseknél, többet belőle. És tudtam, hogy Lando is így érez, erős teste velem együtt remegett.

____________________________________________________________

Sziasztok!

Ez a rész kicsit hosszabb lett, mint a többi, de remélem nem haragszotok. ❤ Nagyon sokat dolgoztam vele.

A jövő héten jön a kövi rész. Remélem már várjátok.😊🥳