Nem // Lando Norris ff.

14. fejezet

A szobában körbe nézve láttam, hogy semmit nem fogok itt hagyni, ugyanis mindent beraktam a bőröndömbe. A kis fogantyúját megfogva elkezdtem magam után húzni. Út közben gyors felkaptam a kulcsot és a telefonomat, majd kiléptem a folyosóra. A lifttel lementem a recepcióra, leadtam a kulcsot és az ajtó felé indultam. 

Tegnap este, miután közöltem Landoval, hogy hiba volt megcsókolnom őt, egyszerűen sarkon fordult és otthagyott. Össze vagyok zavarodva. Mi van köztem és Lando között? Egyáltalán én mit érzek? És ő? Ő vajon hogy lát minket? És ha bármi is lenne közöttünk, akkor engem kirúgnának, és nem hinném, hogy ő is megússza. Vagy csak én húznám a rövidebbet, azért, mert  ő pilóta? Annyi a kérdés, és egyikre sem tudom a választ.

Már az autópályán száguldozok a repülőtér felé. Mivel jövő héten is lesz futam, ezért már most indulunk Jeddahba. Daniel pedig megoldotta, hogy én is  csapattal mehessek ugyanazon a gépen. És bár nem hosszú az út, csupán két órás, én azért mégis örülök neki, hogy nem egyedül kell mennem. Nem szeretek egyedül lenni, ilyenkor többször jelentkezik pánik roham. Amióta volt a balesetem, folyamatosan volt. És bár már az idő teltével jobb lett, sohasem leszek már ugyan olyan, mint előtte. Azóta mindig figyelek, hogy legyen valaki körülöttem, akire tudok támaszkodni. Amikor Brooklynba költöztem, nehéz volt az elején, mert senkit sem ismertem, de a munkahelyemen megismertem Averyt, akire támaszkodhattam, de még így is nehéz volt. Később kiderült, hogy Avy is jár pszichológushoz, és egyszer elvitt magával, onnantól kezdve én is Dr. Emeryhez járok, hetente kétszer.

A repülőtérhez érve kiszálltam a kocsimból, majd a bőröndöt kiszedtem a csomagtartóból, végül elindultam befelé. A társaságot elég könnyen megtaláltam, ugyanis talán ők voltak a leghangosabbak, az egész térben. Oda érve hozzájuk, Daniel köszönt és megölelt, majd még egy-két emberrel lepacsiztam, ugyanis voltak, akiket megismertem a hétvége alatt. A szemem Landora tévedt, de ő csak az egyik fotelbe belsüppedve fel sem nézett a telefonjából, ami valljuk be, kicsit rosszul esett. Andreas mellett megállva beszéltem vele pár szót, és kiderítettem, hogy mikor indul a gépünk. A telefonom kijelzőjére pillantva állapítottam meg, hogy még van fél óránk, így kicsit arrébb lépkedve megpillantottam egy kis boltot, úgyhogy arra vettem az irányt. Útközben a fülemhez emeltem a telefonom, miközben tárcsáztam anyukámat. A kis bódé elé érve kértem két kávét, és két kakaós csigát.

-Szia szivem.-Hallottam meg anya hangját a telefonból, mire halványan elmosolyodtam.

-Szia anya. Nagyjából fél óra múlva indul a gépünk Jeddahba, és gondoltam előtte felhívlak.-Mondtam, miközben átvettem a kért dolgokat és kifizettem őket. Sarkon fordulva újra a társaságom felé vettem az irányt.

-Jaj, de figyelmes vagy Emy. A bátyád még erre sem képes.-A második mondatot már csak morogta.

-Át tudom neki adni a telefont, hogy tudj beszélni vele.-

-Azt megköszönném drágám.-Válaszolta. A csapathoz érve megkocogtattam Daniel vállát, mire mosolyogva fordult meg és amint meglátta a kezemben az édességet és a kávét, rögtön ki is kapta a kezemből. A telefont is át nyújtottam neki amit kérdőn figyelt.

-Keresnek.-Mondtam egyszerűen. A kezemből kikapta a készüléket és érdeklődve emelte a füléhez a telefont, de amint meghallotta anya hangját, elborzadva meredt rám.

-Áruló.-Suttogta felém, én csak somolyogva fordítottam hátat és letelepedtem a Lando melletti fotelbe. Ő ijedten kapta fel a fejét. Amint meglátott, kicsit csalódottan bújt volna vissza a telefonjába, de mielőtt megtehette volna, felé nyújtottam a még kezemben tartott papírzacskót és poharat.

-A pilótáknak.-Magyaráztam meg a tettem. Átvette tőlem  tárgyakat, de nem tudtam semmit leolvasni az arcáról. Lemondón ráztam meg a fejem, és faképnél hagyva őt, indultam meg a most jött csapatfőnök felé.

§§§

Már a gépen ülve nézek körbe. Az ülések bőrből készültek (legalábbis szerintem) és bézs színűek voltak. A kettes ülések egymás felé voltak fordítva, így egy kis négyes társalgót alakítva ki. Mellettem Daniel foglalt helyett, vele szemben a másik McLaren pilóta. Velem szemben nem foglalt helyett senki, emiatt Lando nyugodtan végig feküdhetett.

A laptopomat beüzemeltem, majd kikerestem a papírokat és Ricciardo felé fordultam.

-Szóval.-Köhintettem egyet, mire mindketten rám kapták a tekintetüket.-A múltkori miatt, van egy összeg, amit ki kell fizetned a bárnak. Nos, azt az összeget már kifizette Andreas, de az nem az ő pénzéből megy el természetesen, hanem a tiédből.-Nézek szúrósan rá.

-Nem lehetne, ha elfeleznénk Maxszel azt a pénzt?-Nézett rám reménykedően.

-Ő is verekedett?-Kérdeztem rögtön rá.

-Nem.-

-Akkor nem, nem háríthatod el a felelősség felét valaki másra.-A mondat közben vissza fordultam az eszközöm felé, de amint meghallottam a következő mondatát, újra felé kaptam a fejem.

-Te is felelős vagy.-Morogta dühösen. Döbbenten meredtem rá, majd a cipőmért lehajolva fogtam meg azt, és telibe dobtam vele az arcát. Lando röhögőgörcsöt kapott és összegörnyedve sikítozott. Én is nevettem, a harmadik fél csak felváltva nézett ránk, majd elkezdett mutogatni felénk.

-Én nagyon shippellek benneteket, annak ellenére, hogy te-mutatott éppen rám-,a húgom vagy, de ha összeesküvés elméletet forraltok ellenem, akkor mindketten meghaltok.-

Erre a mondatára még jobban elkezdtünk röhögni, mert bár nem volt vicces, de ahogy közölte velünk, mintha egy egyszerű tény lenne, na az volt poénos. Végül Daniel is engedett, és a végén már ő is nevetett.