Örök Kötelék {+18}

14.

Violet:
A füzetemet az ölemben tartva dolgozom az egyik beadandómon a sulihoz, amikor kopognak az ajtófélfán. Azonnal felkapom a fejem és szembe találom magam a bátyámmal. Calum kedve mosollyal az ajtómban áll és engem figyel.
- Ne haragudj, nem akarok zavarni, csak meg akartam kérdezni, hogy megnyugodtál-e a vacsi után? - kérdezi ellökve magát a támaszától.
- Nem zavarsz - mosolyodom én is el -, gyere csak be!
Felhúzom a lábaim, hogy Calum le tudjon ülni az ágyamra, ha úgy van és félreteszem a füzeteimet és tankönyveimet az útból, míg a fiú ellöki magát a támaszától és bejön hozzám.
- A kérdésedre válaszolva pedig, igen, megnyugodtam és elismerem, hogy igazad volt. Nem kellett volna ennyire aggódnom a nővéred miatt, remek lány és nagyon kedves volt velem. Tényleg úgy viselkedett, mintha testvéreknek születtünk volna - sütöm le a szemeim zavaromban.
- Violet - hajol lejjebb Calum, hogy a szemembe tudjon nézni -, talán nem születtünk testvéreknek, de már egy család vagyunk. Anyukád boldoggá teszi apát, úgy igazán boldoggá, te pedig minket. Nagyon örülök, hogy így hozta a sors és hogy a húgom lettél. Az egyetlen dolog, amit bánok, hogy a saját félelmem miatt ennyivel később találkoztunk, nem tudtunk előbb összehozni egy találkozást. Úgyhogy talán nem születés által, de igenis testvérek vagyunk és úgy tűnt, hogy ebben Mali is egyetért.
- Igen, az biztos - nézek fel újra és ismét felfelé görbülnek az ajkaim. - Tényleg igazad volt és örülök, hogy én tévedtem kivételesen.
A tekintetem egy pillanatra az ajtóra siklik, várva, hogy Mali belépjen rajta, pedig tudom, hogy ez nem fog megtörténni, mert ma a barátaival van. Azt mondta, hogy csak későn jön - már ha egyáltalán hazajön egyáltalán - úgyhogy annak az esélye, hogy megjelenik az ajtómban, elég kicsi, tekintve, hogy már több, mint egy órája elment.
- Jól jegyezd meg, Violet, a bátyádnak mindig igaza van - húzza ki magát, de nekem nehezemre esik nem kinevetni, mert látom a szemein, hogy csak viccel.
- Mhm, hát persze, kivéve, amikor nem - bólogatok tettetett komolysággal, mire ő rám ölti a nyelvét, amitől csak kiszakad a visszafojtott nevetésem.
- Mali említette, hogy beszéltétek, hogy csinálhatnánk valami programot a srácokkal, amíg ő is itthon van.
- Igen - bólintok és érzem, hogy elpirulok, ahogy eszembe jut az a beszélgetés. - Így jött fel akkor Luke is. Ez volt az a beszélgetés, amibe te belesétáltál, Luke csókjánál. Vagyis innen indult igazából, aztán lyukadtunk ki oda, hogy hogyan csókol. Amiről egyébként nem tudok nyilatkozni - teszem hozzá gyorsan, bár tudom, hogy nincs miért magyarázkodnom, Sophie-nak igaza volt abban, hogy felnőtt nő vagyok és igenis vannak vágyaim.
Vágyaim, amik között határozottan ott szerepel az is, hogy megízlelhessem Luke ajkainak az ízét.
Ahogy ez a gondolat átfut az agyamon, rájövök, hogy én még szinte egyáltalán nem beszéltem erről Calummal. Tudom, hogy Luke engedélyt kért tőle, mielőtt hozzám eljött volna napokkal ezelőtt, de én még egyszer sem kérdeztem meg a bátyámat, hogy hogyan érez ezzel kapcsolatban. És bár a vágyaim tény, hogy jelen vannak bennem és napról napra egyre jobban kedvelem a srácot, nem akarom, hogy Calum rosszul érezze magát emiatt, vagy esetleg, ne adja isten, miattam menjen tönkre a barátsága Luke-kal.
- Nincs miért magyarázkodnod - rázza meg a fejét egy kedves mosollyal.
Talán nincs, de én csak szeretném vele tisztázni mindezt.
- Calum, kérdezhetek valamit ezzel az egésszel kapcsolatban? - kezdem az arcát fürkészni.
- Mármint melyik egésszel kapcsolatban? - vonja fel a szemöldökét. - Hogy most már egy család vagyunk, hogy a nővérünkkel az egyik legjobb barátom csókjáról beszélgettetek, vagy arról, hogy mennyire zavarban vagy ettől a témától?
Még mindig mosolyog, amitől kezdem azt hinni, hogy Calum nem is képes nem kedvesen mosolyogni. Legalábbis rám. Bár, ha jobban belegondolok, az első találkozásunkon kívül, ahol olyan szinten izgult, hogy remegett a keze, nem igazán láttam mással sem komolynak. Nyilván azért olyan sok helyzetben nem láttam még, de az biztos, hogy ahányszor figyeltem, mindig hihetetlenül kedves volt mindenkivel. Úgy néz ki, hogy belőle ez ennyire természetesen jön.
- Luke-ról - válaszolok neki, beharapva az alsó ajkam. - Tudom, hogy Luke elment hozzád a múltkor, mielőtt ide jött volna, hogy elmondja, hogy hogyan érez, de szeretnék biztosra menni. Biztosan nem zavar az, ami köztem és közte van? Elvégre, ahogy te is mondtad az előbb, Luke az egyik legjobb barátod és nem akarom, hogy ez bármilyen akadályt is képezzen köztetek - rázom meg a fejem hevesen. - Nem akarok én lenni az az akadály.
- Violet - fogja meg a kezem gyöngéden -, Luke és én ezer éve barátok vagyunk, azon emberek között van, akik a legjobban ismernek, szinte testvérek vagyunk és tény, hogy amikor megtudtam, hogy lesz egy olyan idős húgom, mint amilyen te vagy, tartottam attól, hogy Luke vagy Ashton romantikus oldalról közelítsen meg. De ez nem azért volt, mert valójában zavart volna a dolog, csak... nem tudom, azt hiszem, hogy kicsit féltem, hiszen fogalmam sem volt, hogy te milyen leszel, hogy a srácok hogyan állnak majd hozzád. Viszont felnőtt emberek vagytok, te is és Luke is és látom, hogy hogyan néztek egymásra - szorítja meg finoman a kezem, összeakasztva a tekintetünket.
- Lehet, de ez nem volt válasz a kérdésemre, csak azt tudtam meg, hogy mielőtt megismertél volna, nem akartad, hogy bármelyikükkel is legyen valami - biccentem oldalra a fejem. - Engem tényleg érdekel, hogy hogyan érzel ezzel kapcsolatban. És újra mondom, tudom, hogy Luke-kal ezt megbeszélted, aminek nagyon örülök, csak tényleg tudni szeretném, hogy mi jár a fejedben velünk kapcsolatban.
Calum egy kicsit elgondolkodik, mint aki összeszedi mindazt, amit mondani akar. Lehet, hogy nincs benne semmi negatívum, de amíg nem mond semmit, a mellkasom összeszorul és minden idegszálam megfeszül. A szívem hangosan zakatol, visszhangot verve a fülemben és ez kicsit sem segít abban, hogy ne legyek még idegesebb.
- Azt gondolom - kezdi lassan, miután mindent átgondolt -, hogy két számomra fontos ember most boldog. Legalábbis te is nagyon boldognak látszol és Luke-ot nem láttam ilyennek - itt egy pillanatra elharapja a mondatot és megint elgondolkodik - szerintem még soha. Tény, hogy nem pont így terveztem legelőször és nem feltétlen számítottam rá, de egyáltalán nem zavar. Sőt, örülök nektek, mert ha ti boldogok vagytok, akkor én is. Jó rátok nézni, amikor együtt vagyunk valahol és jó látni, ahogy megcsillan a szemetek, amikor egymásra néztek. Úgyhogy, nem, biztosan nem zavar, tényleg örülök annak, hogy boldognak látlak titeket. És jól mutattok egymás mellett.
A szavai zavarba ejtenek, pedig még csak az sincs, hogy Luke is itt van és végighallgatta mindezt. Egyszerűen csak érdekes hallani, hogy mások milyennek látnak minket és mivel én még eddig nem beszéltem erről Calummal, így új is a dolog. Persze Sophie a múltkor nem egyszer elmondta, hogy milyen jól festünk egymás mellett, de valahogy Calumtól hallani ezt, egészen máshogy hat. Félreértés ne essék, Sophie szavai is zavarba hoztak, de most a bátyámé még inkább. Lehet, hogy az játszik bele, hogy Calum Luke egyik legjobb barátja, nem tudom, de az biztos, hogy az arcom erősen égni kezd mindattól, amit most hallottam.
- Akkor jó - engedek ki egy megkönnyebbült sóhajt. - Mert, ha azt mondtad volna, hogy zavar, akkor megbeszéltem volna Luke-kal, hogy mégse erőltessük és maradjunk csak barátok vagy...
- Ilyet akkor sem kérnék tőletek, ha zavarna - szakít félbe a fejét rázva. - Az egyik legönzőbb lépés lenne ez a részemről és nem a szeretteimmel szemben nem akarok önző lenni. De mivel nem zavar, ezért amúgy sincs mit gondolkodni ezen, komolyan, Violet, ne aggódj emiatt, rendben? - néz farkasszemet velem és a szemeiben, mintha aggodalom csillanna meg.
Nem tudom, hogy ez most pontosan minek is szól, viszont abban már tényleg teljesen biztos vagyok, hogy Calum hihetetlenül jó, kedves és törődő ember.
Jobbnak látom nem tovább lovagolni ezen a témán, így egy apró biccentés után inkább elterelem azt.
- Szóval - kezdem és az ajkaim elindulnak felfelé - tényleg fontos vagyok már neked?
Azonnal vigyor jelenik meg az arcán, miközben átölelve a vállaim, egy fél ölelésbe von.
- Mintha mindig is a húgom lettél volna - ad puszit a halántékomra. - Komolyan, kislány, tudom, hogy annyira régóta még nem ismerjük egymást, de tényleg olyan, mintha már ezer éve az életem része lennél. Te és anyukád is - teszi hozzá, megsimogatva a vállam. - Nem tudom, hogy te hogy vagy vele és tisztában vagyok azzal, hogy még azért van mit tanulnunk egymásról, de tényleg vannak emberek, akik hiába vannak még csak nem régóta az életünkben, olyanok, mintha mindig benne lettek volna. Veled határozottan ezt érzem - néz le rám, még mindig felfelé kunkorodó ajkakkal, de már a vigyor egy lényegesebb finomabb mosollyá alakul és a szemében csillogó aggodalom helyét átveszi a hihetetlen melegség.
Tudom, hogy miről beszél, mert én is hasonlóan érzek vele és a fiúkkal kapcsolatban is. Sőt! Sophie kábé fél óra után lett olyan, mint akivel együtt nőttem fel. Nem tudom, hogy hogy csinálta, de pillanatok alatt olyan lett, mint egy ezer éves barát. A lányokkal még ismerkedem, több idő kell ahhoz, hogy Crystal és Liv ilyenek legyenek nekem, de határozottan értem, hogy miről beszél Calum.
- Én is hasonlóan érzek - hajtom a fejem a vállára. - És nagyon örülök, hogy a bátyámnak nevezhetlek. Amikor megtudtam, hogy megismerlek, én is nagyon izgultam, valahol féltem. Addig nagyon sokat hallottam rólad és nem tudtam, hogy mire számítsak, de jobban nem is járhattam volna. Boldog vagyok, hogy egy család lettünk - nézek fel rá, mire a fiú újabb puszit nyom, ezúttal a homlokomra.
- Azért remélem, hogy ha ne adja isten, megbántja valamelyikőtök a másikat, akkor alapos fejmosást kap majd tőlem - dönti a fejét az enyémnek és a szavaitól belőlem kiszakad egy kis kacaj.
- Igen, sejtettem.