a tűréshatár

20 5 0
                                    

Paul viszatért a szükséges szerszámokkal és letette a Tord melleti asztalra.
Patrick közben észreveszi a füzetet amit vezére rakott le az imént emlitett asztalra.
Paul Tord jobb vállát ráhelyezte a pultra vele szembe.
Fogta a robotkar egyik darabját és egy tűt műanyag cérnával.
Látod ezt Tord?
Igen.
Ez a kis fémlap össze köti majd a izomszálaidat igy előképezve azt hogy ugy irányitsd a robotkart mint a régi karod.
Elsőnek is ezt hozzá kell varnom a még mindig be nem fort karodhoz.
...
Ezt akartuk elmondani magának!
Szólalt meg a háttérben Patric aggódva.
Tord megszeppent egy pillanatra, tudta hogyha a frissen eltávolított karja hején hozzá kell varni a csippet akkor az elfertőződhet,és azzal is tisztában volt hogy borzalmas fájdalmakkal jàr a felvarrása de ez még nem is igen zavarta.
De a tény hogy elfertőződhet az megrémisztette.
Nem számít milyen fájdalommal jár!
Oldják meg úgy hogy ne fertőződjön el!
De de azt hogy tegyük?!
Ti tényleg ilyen nyomorultak vagytok?
Nagyon egyszerű! Leveszik a kötést alkoholt öntenek a sebre azután
Annyi a dolguk hogy hevìtsenek fel egy serpenyőt és nyomják a vágás helyére.
Így elérjük azt hogy elálljon a vérzés és összehúzza a bőrt ami egyértelműen megkönnyíti a dolgod Paul.
Kevesebb eséjjel fertőződik el és könyen odavarhato a csipp.
De honan szerzünk serpenyőt?
...
Tik tak tik tak az óra kegyeg vajon Paul tudni fogja erre az egyszerű kérdésre a választ? Mondta szinészi hangal Tord.
választási opciók:
A az étkezőben
B az étkezőben vagy
C A KIB@SZOTT ÉTKEZŐBEN.
Nos paul?
Mondta egy már már erőltetett mosolyal ami inkább rémisztőre váltott.
Azonnal megyek!
És ezzel ki is szelelt az ajtón.
Mégis mi ez a füzet uram?
Oh örülök hogy megkérdezted.
Abban a füzetben van talán az egyiklegnagyobb eséjünk.
Sújos katona hiányunk van. És nem egyszerű megbizható katonákat szerezni!
Főleg nem a mai világban..
Ezért elkészìtek egy egyfajta maszkot amit mindenkinek imádnia kell első látásra.
Egyszerű fémlapnak tűnik egy mosolyal rajta, közben meg az egész szerkezete valojában egy ugyan azon parancsra kitervezett program.
Amint ezek az ostoba
Angliaiak felveszik a maszkot onastól az összes ilyen agyalágyult csak nekem dolgozik!
De ezt mégis hogy fogja kivitelezni?
Kérdezte érdeklödve Patric.
Mint ahogy a rajzon is láthatod a homlok részhez hejezek egy egyfajta tudat modosító csippet.
Ami elöképzi azt hogy az embereink mind világukat se tudják majd.
Tudod patric, ugy fog müködni mint valami drog, vagy tudat modositó szer.
Az agyuk tudományosan összekötésben lesz a csippel igy könnyen irányithatok lesznek.
Ki adog ezeknek a pici kis csippeknek egy parancsot és az embereken végre is hajtják!
Érti katona?
Ez átörő ötlet uram!
Patric..
Ha nem tudtam volna hogy ez nem lesz áttörő ötlet, bele se kezdtem volna.
Mondta unott hangon Tord.
igaz...
elnézést.

Egyszercsak Paul jött be az ajtón elpirult fejjel és egy serpenyő volt a kezében.
Oh nahát!
Csak nem egy Paul?!
Mégis mi tartott ilyen sokáig?
Bocsánat csak az egyik konyhás hölgy...

~Falsh back~

Csokolom.
Te aztán csak ne csokolgas itt engem.
Oh.. entschuldigen hölgyem.
Na igen ez már jobban kedvemre való.
Kéne egy serpenyő!
Hujuj juj! Hova ez a nagy sietség fiatalember?
Csak..
Oh csak nem maga akarja csinálni az ebédet?
..hölgyem nekem másra kell..
Megbizást kaptam.
Mondta Paul màr kissé felboszantva.
Oh csak nem...az a kis rakoncátlan fiatalember!?
Kiről beszél?
Jaj hát maga nemtudja!?
Tord, az a fiatal kis csibész.
Paul megszeppent egy pillanatra.
Öhmm...ami azt illeti hölgyem igen, neki kell a serpenyő.
Oh csak nem belefogott a főzöcskézésbe?
Mondta a hölgy viceskedve.
N-nem, nem eről van szó.
Csak kérem agyon egy serpenyőt.
Mondta Paul már idegeit feszegetve.
A hölgy bement a konyhába és ki hozott egy piszkos serpenyöt.
Öhm.. nincs valami tisztább?
Jaj sajnálom aranyom de nincs.
Nem tudná esetleg elmosni ha kérhetem?
Attoltartok ez nem kivitelezhető.
Tette fel a pultra a kacsoit a hölgy.
Sajnos nincs más a konyhában én meg most festettem a körmöm.
Dicsekedett rikitó piros körmeivel.
Ha elmosnám ezt akkor lejönne a szépséges körömlakkom,
Ugye megérti..
"persze".. "hát hogyne"...
Ha annyira tiszta serpenyő kell csak gyere be a konyhába és elmosod.
Gyere nyugodtan.
Oh..danke...
Lépet be Paul a pulton belülre.
Csak nem Német származású?
Ami azt illeti de.
Oh imádom a Németeket, és a kulturájukat.
Mosolygott kedvesen a hölgy.
Oh hát köszönöm. Paul oda ált a mosdokagylohoz és fogott egy szivacsot és elkezte sikálni a már említett serpenyőt.
Amindenit magának is jó erős széles vállai vannak. ált a hölgy Paul mögé és meg nyoszorgatta Paul vállait.
Oh ha nekem ijen férjem lenne...
Áhitozott a hölgy...
Magànak annyira jó a tartása is.
Jó házi asszony lenne magábol.
Zavarba hoz hölgyem.
Mosolygot kedvesen Paul.
Mondja magának van felesége?
Oh..asszonyom..tudja én..meleg vagyok.
Mosolyodott el kinosan.
És van màr kapcsolatod?
Hát alakuloban van valami..de nem tudom mit gondol rolam..
Jaj gyere ide szépfiucska.
Had mondjak valamit.
Remélem megtalálod az igazit, mert nagyon megérdemelnéd.
Oh asszonyom..köszönöm.
.. öhm.. mindenesetre köszönöm a serpenyőt.
Oh várjcsak szépfiú!
Paul hátra fordul egy pillanatra.
ezt add át az én kis Tordomnam.
A hölgy a levegőben adott egy csokot egy kacsintásal kisérve azt.
Paul meg csak furcsa tekintettel csak ugy elsétált.
További szép napot!
Ezzel Paul kiment az étkezőböl és amien gyorsan csak tudott ment vissza a robotika terembe.

~Falasback end~

Tord öhm...és az a hölgy ezt küldi neked:
Probálta Paul utánozni a hölgy puszi adását de csak kifejezéstelen arcal adott egy legyintést a szájátol a levegöbe
Hahahah! Jaj Paul nem mondod komolyan hogy csak ennyi megy?
Mosolygott Tord gonoszul.
Öhm... én nekem ez nem megy...
Jaj az a vén öreglány..
Mondta nosztalgikusan elmosolyodva Tord.
De a lényeg a lényeg hogy elhoztad a serpenyőt.
Igen!
Ezzel a mondattal oda is ment a hevítőhöz
És a serpenyő alját elkezdte melegíteni.
Közben Patric levette Tord kezéről a kötést.
Mikor már felforósodott a serpenyő, Paul
Odavitte Tord karjához.
3 ra odaszorítom.

1... 2... 3.
Tord egy pillanatra felszisszent a hirtelen jövő égető fàjadalomtól ami egy másodpercre sem enyhűlt.
A forró fém mintha csak bele olvadt volna Tord karjába.
Ahogy szépen lassan huzta össze a bört és száritotta meg a vért, ami felgyorsitja a bőr beforrását.
Látni lehetett Tordon az akkor ranehezedő fájdalomtól küszködő arcát.
Ugh...oké oké elég legyen!!
Szolt rá Tord.
Paul azonnal elvette tord karjátol a serpenyőt, és le öntötte alkoholal.
Tord ugyan megint felsziszent a hirtelen maró fájdalomtol de probálta nem kimutatni.
Mikor már az alkohol maro hatása elmult, tord kifujt egy méj lélegzetet.
Brilliáns!
Máris jobb. Látják?
Oh igaza volt uram valóban sokkal jobb álapotba van.
És most vard fel a csippet!
És végre tegyük màr fel azt a kibaszott kart!
Tudjátok hogy nincs hosszú távú türelmem..

mikor a háború kezdetét veszi!Where stories live. Discover now