Painful Memories

10 rész

Egy sötét utcába kanyarodtunk be ahol már most síri csend volt, pedig csak pár perccel múlt nyolc óra. Egy -két lakásnál égett csak a lámpa, de az egész utca ki volt halva. Nem mondom, hogy nyugodtsággal töltött el ez a dolog, de végülis nem egyedül vagyok itt.
-Megjöttünk.-köszörülte meg Steve a torkát.
-Mért van itt ilyen csend? Ugye nem fognak megerőszakolni?-pillantottam körbe még a motoron ülve és szorosan kapaszkodtam Stevebe.
-Nem fog senki sem. Itt vagy velem. Ha egy újjal is hozzád ér bárki is, nem éli túl.-csapkodta meg finoman a térdem. Kipillantva a válla mögül halványan elmosolyodtam, majd lekászálódtam mögüle.
-Köszönöm, hogy vigyázol rám.-pillantottam fel rá, míg elpakolta a sisakom.
-Ez természetes.-mosolyodott el, majd a ház felé intett.-Gyere, menjünk, mert a végén el kell kergessem a pasikat. -elnevettem magam, jó érzés volt vele lenni. Nem is tudom a napját mikor voltam ennyire jókedvű. Lassan sétáltunk fel a lépcsőházban az emeletre, majd a lakás ajtajában Steve megtorpant. -Előre mondom nem egy nagy lakás.-pillantott fel rám félénken.
-Steve, nem azért jövök, hogy nézelődjek.
-Jó, csak ...-tördelte idegesen az ujjait miközben a szavakat kereste, de közbe vágtam.
-Menjünk be. Ijesztő a folyosó.-húzódtam közelebb hozzá.
-Nyitom.-kereste ki a kulcsot a zsebéből, majd maga elé engedett. Lassú léptekkel sétáltam beljebb és próbáltam semmin se átesni, de a sötétben igen nehéz halkan közlekedni.
-Steve, hol a kapcsoló. -tapogatóztam körbe, majd egy kemény mellkasra csúszott a tenyerem.
-Ez nem az.-hallottam a hangján, hogy elmosolyodik.
-Bo..bocsánat én..
-Semmi baj.- kapcsolta fel a lámpát, majd ahogy szembetaláltam magam vele és lepillantottam a mellkasán pihenő kezemre el is kaptam onnan a tagom, mint aki megégette magát.
-Bocsáss meg.-dugtam zsebre a kezeim gyorsan, még véletlenül se nyúljak semmihez se.
-Nem történt semmi, de te is nyugodtan hozzám érhetsz, nem foglak érte se megszidni, se rosszallóan tekinteni rád. Tényleg nem történt semmi.-mosolyodott el bátorítóan, majd beljebb lépett a lakásban. Próbáltam elraktározni a fejemben amiket mondott, de nem tudtam hova tenni, hogy érti, hogy hozzá érjek. Nem fogom letapizni.
Körbepillantva egy átlagos pasis lakás tárult a szemeim elé, de azt meg kell jegyeznem rendezett volt nagyon. Mindennek meg volt a helye, semmi sem volt elől. Beljebb sétálva megpillantottam az ágyat amiről mesélt, hogy csak ott lehet aludni így vele fogok egy ágyba feküdni. Egyből elkapott az idegesség, hogy mégis ez hogy fog kinézni, de egy kéz érintette meg a vállam ami kizökkentett egy pillanatra.-Hé, mivel a toronyban nem tudtunk enni arra gondoltam főzök valamit. Mit szeretnél enni?-na most ugye csak szívat. Főzni fog? Nekem?
-Ömm, nem tudom. De segítek.
-Nem, nem ezért mondtam. Te vendég vagy.
-Nem akarom, hogy egyedül bajlódj.-néztem fel rá félve.
-Szeretném ha lepihennél Nina.
-Kérlek, had segítsek. Kellemetlen nekem az ha te körül ugrálsz én meg csak vagyok és nem csinálok semmit.
-Hhhh... de hisz vendégségbe vagy.-sétált közelebb hozzám, majd ahogy elém ért elsimította a hajam a vállamról.
-Steve kérlek.-néztem őt könyörögve.
-Ezt vedd le, meleged lesz.-fogta meg a pulcsi cipzárját és lassan lehúzta. Mintha fél percre lelassult volna az idő, Steve arcát figyeltem aki gondosan ügyelt arra, hogy a legóvatosabban húzza le a felsőm cipzárját és nyissa szét az anyagot. Elidőzött a tekintete rajtam, majd felvillantak a szemei az enyémekbe. Egy hang se jött ki a torkomon, zavarba voltam, hogy a falatnyi toppot ami a pulcsim alatt volt azt méregeti.
-Már most melegem van.-suttogtam halkan lesütve a szemeim, mire ő hirtelen kapcsolt és elengedte a felsőm.
-Bocsáss meg.-lépett hátrébb tőlem és a konyha irányába indult. Kibújtam a felsőmből, amit gondosan a kanapé karfájára terítettem. Steve elkezdett pakolászni a konyhában, zavarban lehetett az előbbi cselekedetétől és azért tereli a gondolatait inkább más felé. Halkan mellé sétáltam amitől ő összerezzent.
-Te nem veszed le a pulcsid?
-De.. de. Nekem is melegem lett.- kapta le magáról az anyagot és ledobta az egyik székre.
-Steve, megállsz egy percre?-érintettem meg a karját, de ő csak pakolászott és kapkodott össze vissza.-Steve!!-rántottam közelebb a karjánál fogva.
-Tessék?-kapkodta a levegőt, majd ahogy ismét letévedt a tekintete összeszorította a szemeit.
-Mi a baj?
-Ömm, csak valami a szemembe ment és nagyon rossz.-dörzsölgette hirtelen a szemét. Én értetlenül figyeltem, hisz eddig semmi baja nem volt.
-Mutasd akkor.-fogtam meg a kezét.
-Nem, mindjárt jobb.-folytatta szüntelenül , majd a pultnak dőlt és behunyta gyönyörű íriszeit.
-Ülj le és nézz rám, gyere.-fogtam meg a csuklóját és a konyhaasztalnál lévő székhez ültettem.
-Nina, nem kell tényleg. Csak ... majd mindjárt jobb lesz.
-Nézz rám.-emeltem fel az állánál fogva a fejét. Steve kinyitotta a szemeit és felnézett az enyémekbe. -Na lássuk.-közelebb lépkedtem, de nekiütköztem a térdeinek, így a lábait az enyémek közé szorítottam és közelebb hajoltam. Steve alig mert megmozdulni, mert túlságosan is közel voltam hozzá, attól pedig , hogy odahajoltam hozzám meg pláne nem mert még csak elpillantani se. -Nézz felfele.
-Nina ez nem szükséges, mindjárt elmúlik.
-Szemcsepped van?
-A hűtőben igen, de nem kell tényleg. -elléptem tőle és kutatni kezdtem a hűtőbe. Fél szemem rajta tartottam, hogy nehogy meglépjen onnan, de szerencsére meg se mozdult. Két kézzel dörzsölte a szemeit, amit megelégeltem. A szemcseppel a kezemmel léptem vissza hozzá és a lábait újra a térdeim közé szorítottam.
-Csússz egy kicsit lejjebb. Túl magas vagy.
-Nina, ez semmiség. Mindjárt elmúlik.
-Gyerünk kapitány.-paskoltam meg a térdét, mire Steve finoman lejjebb csúszott és hátra dőlt. -Ne menj messzebb.
-Nem kell az, a hadseregbe se kellett.
-Steve Rogers, most fejezd be a hisztit!
-De...
-Semmi de! Gyere közelebb. Nem fog fájni, tudod, hogy nem akarom, hogy fájjon neked.
-Tudom és egy angyal vagy, de felesleges, már jobb is.-mosolyodott el halványan.
-Na ne kamuzz. Gyere ide.-húztam közelebb őt, mire megmozdult Steve alatt a szék így a derekam után kapott és az a mellkasának csapódott így az arca a melleim között kötött ki. A vállán támaszkodtam mire hirtelen hátrébb léptem tőle. Steve arca vörös volt, próbált felkelni a székből így engem hátrébb lökött.
-Hanyagoljuk ezt most kérlek.
-De..
-Semmi baj, csak egy picit most hagyjuk a szemcseppet.-lépett el mellőlem majd a konyhapulthoz dőlt. Tenyerébe temette az arcát, majd a hajába túrt. Szerintem kiakadt az előbb történteken, nem mondom hogy én jobban viselem, mert remeg a kezem. Odasétáltam hozzá és megsimítottam a hátát.
-Steve tudom, hogy ez az előbb zavarba ejtő volt, de vegyük úgy hogy meg se történt.
-Nina, ezt most nem tudom úgy venni hogy meg se történt.-nézett le rám a válla felett.
-De, vegyük úgy. Nem volt semmi se. Ez olyan mint amikor megfogtad a kezem. Az is semmiség.-próbáltam nyugtatni őt és persze magamat is.
-Hát ez nagyon nem olyan kaliber mint az, hogy megfogtam a kezed.-vakarta meg a homlokát zavarában.
-Figyelj én elfelejtettem. Nem történt itt fél perce semmi se. -intettem a szék felé, de ahogy odapillantottam egyből beugrott az a kép ami az imént történt.
-Én nem tudom ilyen könnyen elfelejteni.-köszörülte meg a torkát.
-Vissza vegyem a pulcsim? Úgy jobb lesz?
-Nem, dehogy is! Nem kell. Csak egy picit had nyugodjak meg.-dörzsölte meg a szemét. Szegény borzasztó zavarba jött ettől, nem gondoltam volna, hogy ezt élőben látom is. Mármint, hogy nem menekül el mondjuk a fürdőbe, hanem itt marad szem előtt.
-Rendben, persze.-nyeltem egy nagyot majd felpillantottam rá. Figyeltem az arcát profilból. Ő csak meredten bámulta a pultot , de felém nem nézett.
-Most láthattad milyen amikor zavarba vagyok.
-De ez nem ciki Steve. - léptem hozzá közelebb.
-De igen.
-Egyáltalán nem! Én is zavarba jöttem.
-Azzal nincs is semmi gond. Te lány vagy.
-Ne csináld már, nézz rám.-fogtam meg a vállát, mire felém fordult.-Nézz rám Steve.
-Nem, még nem.
-De nem történt az ég világon semmi se!
-De igen Nina!-villant fel rám kék írisze.- Illetlen voltam, mert.-pillantott le, majd összeszorította a szemeit.
-Engem nem zavar Steve.
-De látom a szemeidben, hogy zavarban vagy. És én okoztam ezt.
-Ha szeretnéd nézheted őket tényleg nem zavar.-pillantottam fel rá. Eltalálta, hogy zavarba vagyok, nem is kicsit, pláne miután kiejtettem a számon a szavakat, de tudom, hogy ő nem tenne semmi rosszat.
-Nem lehetek ilyen. Nem tehetem.
-Mért?
-Mert nem.-lépett el mellettem, mire elkaptam a karját.
-Steve. Te vagy az egyetlen pasi akinek ezt mondtam. Szóval ha teheted élvezd ezt a dicsőséget, mert ilyet nem sűrűn mondok.-felpillantott a szemeimbe, majd lehunyta a szemeit.
-Aranyos vagy hogy engeded Nina, de tényleg illetlen voltam. Köszönöm a bizalmad, de nem szeretnék pofátlan lenni, hogy nézem, vagy akármi mást rajtad.-nyelt egy nagyot. -Nem szeretnélek kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy bámullak, mert már évek óta nem volt a közelemben nő, akivel ennyire jól elbeszélgettem és közel engedtem magamhoz.
-Tudom, hogy nehéz, vagyis gondolom, mert nem tudhatom...
-Nagyon nehéz az igazat megvallva.-fújta ki lassan a bent rekedt levegőt.-Nehéz olyan közelében lenni aki csinos, mert ...
-Hé, ha kellemetlen nem kell erről beszélni.-érintettem meg a karját.
-Pasiból vagyok és akár mennyire is szigorúan is csak másra fókuszálok, nekem is vannak vágyaim, amik néha feltörnek a felszínre. Ez a pillanat most pont olyan volt. Egy kedves, aranyos csaj vagy emellé pedig csinos. Borzasztóan megkedveltelek Nina, de most nagyon nehéz ésszerűen gondolkoznom. Akár mennyire is próbálok szigorú lenni magamhoz.
-Nem mindig kell annak lenned.-szorítottam meg a karját finoman, hogy nézzen rám, de ő csak megrázta a fejét.
-Nina, tudom, hogy kíváncsi vagy milyen lehet. Biztos vagyok benne, hogy foglalkoztat téged ez a dolog, de ne kapkodd el. Csak ennyire kérlek. Olyannak add aki megérdemli, ne olyannak aki ki van éhezve és tárgyként kezelne csak hogy neki jó legyen.
-Steve...-értetlenül hallgattam őt, most magáról beszélne? De hisz ő nem olyan!
-Zuhanyozz le amíg megcsinálom a vacsorát. Keresek neked ruhát és törölközőt.-lépett el mellőlem és ott hagyott a konyhában. Teljesen ledöbbenve meredtem magam elé, a pulton pihenő kezemet figyeltem ahogy remeg a sokktól. Hallottam a háttérben, hogy pakolászik, de nem tudtam arra figyelni. Úgy értelmeztem ezt az egészet, mintha le akarna beszélni. Magáról. Vagy most mi? Mért gondol ilyenre? Azért, hogy én ha bízok benne ne vele akarjam az elsőt? Vagy, mert ő akarná, de nem akar kihasználni? Eddig ilyenről szó se volt! Lehet igazuk lesz a többieknek és Steve érez valamit? Talán én is érzek valamit?
-Nina!-kiáltott rám amitől összerezzentem.
-Tessék?
-Megijesztesz ezzel, hogy meredten bámulsz magad elé már több mint öt perce.
-Én?
-Igen te.-lépett közelebb hozzám.-Kész van minden. A fürdőbe vittem a dolgokat.
-Köszönöm.-hajtottam le a fejem és indultam meg az említett szoba irányába.
-Hé.-fogta meg lágyan a karom. -Nem akartalak megijeszteni.
-Nem történt semmi.
-Az előbbi kirohanásom... sok volt. Sajnálom én...
-Nem kell sajnálnod. Nincs semmi baj.-húztam ki a karom a tartásából és bezárkóztam a fürdőbe.
-Szólj ha baj van kérlek.-hallottam a hangját az ajtó túloldaláról, de inkább nem válaszoltam. Csendben a tükör előtt álltam és néztem magam némán. Mit is akarok én igazán? Miért vagyok itt? A nagy semmiért. A feladatom kell elvégeznem, azaz, hogy Stevenek segítsek. Ezen kívül semmi keresnivalóm itt. Én csak egy kislány vagyok számára hisz úgy is bánik velem. Aggódik, félt mintha a gyereke lennék.
Keserűen ledobtam a ruháim a kád mellett lévő székre majd a tükörbe pillantva megláttam a beragasztott sebem. Lemerjem venni a kötést? Mi van ha nem gyógyult be még a sebem? Ha a vízbe beülök ott le fog ázni a kötésem így inkább leszedem, aztán csak van itt neki valami ehhez hasonló anyaga amivel be tudom kötni.
Óvatosan leszedtem a gézlapot, majd elsápadtam mennyire csúnya a sebem és ahogy jobban belegondoltam, ennek a nyoma örök életemre ott is marad. Nem fogok kelleni így senkinek se már, mert nem leszek szép. Szomorúan felpillantottam a tükörképemre és előtörtek a fájdalmas könnycseppek amik végigcsorogtak meztelen testemen. A kád szélén kuporogva sírtam halkan amíg engedtem a vizet.
Össze kell szedjem magam, mert még jobban össze fogok törni. Olyannak tartogassam aki megérdemel? Nincs is senkim! Nem is lesz ezek után, mert aki meglátja ezt a heget rajtam undorodni fog tőlem. Némán sírva bemásztam a vízbe és próbáltam lemosni magamról a mai nap fájdalmait. A sebem piszkosul fájt, nem volt jó ötlet bemászni egy vízzel teli kádba, inkább zuhanyoznom kellett volna, de mivel nem mondott senki semmit, hogy mit szabad mit nem így a tudatlanságomnak köszönhetem ezt ismételten.
Erőtlenül kikászálódtam a kádból, de megcsúsztam és elvesztettem az egyensúlyom így kizuhantam a padlóra. Fogaimat összeszorítva némán ordítottam, mert a sebemre estem. Lepillantva magam alá egyre több vércsepp jelent meg a járólapon, ami nem jelentett jót.
-Nina, nyisd ki!-ordított az ajtó túloldaláról Steve. Zsongott a fejem, éreztem magamon, hogy innen nem hogy a törölközőig, de az ajtóig se jutok el. -Berúgom az ajtót Nina, válaszolj!
-Ne gyere be!- sírtam fel halkan, hogy ne hallja.
-De bemegyek!
-Steve nincs rajtam semmi. Nem jössz be!-próbáltam feltornázni magam a földről és a kezem a csípőmre szorítottam.
-Nem érdekel Nina.-ütött rá az ajtóra.
-Steve ne gyere be!-kiáltottam rá és próbáltam elkúszni a törölközőig. Rogers abban a pillanatba törte be az ajtót ahogy én nagyjából eltakartam magam. Gyors léptekkel szaladt oda hozzám és térdelt le mellém.
-Mi történt? Mond már!-szemei szikráztak az idegességtől.
-Semmi elestem.
-Te vérzel!-kapta el a kezem amivel szorítottam a csípőmön a sebet.
-Semmiség, most viszont menj ki.
-Mutasd!-tolta feljebb a combomon a törölközőt, de a kezére kaptam a kezem.
-Steve nincs rajtam semmi!-kaptam fel rá a tekintem, de most ahogy őt néztem nem az a megszeppent férfi volt előttem mint aki a konyhában volt.
-Nem érdekel, vedd le a törölközőt.-parancsolt rám, majd felpattant mellőlem és a szekrényekben kezdett keresgélni.
-Nem leszek előtted meztelen. Nem veszem le!
-Nina, nem érdekel most ez egy kicsit se, nem nézegetni akarlak, hanem ellátni a sebed ami gyanítom felszakadt és össze kell varrjam.
-Steve kérlek.-csuklott el a hangom.
-Kérlek, muszáj most túllépned ezen. Engedd, hogy segítsek.-simította odébb a hajam az arcomból.
-Fáj.-szakadt fel a torkomból a sírás.
-Gyere, kapaszkodj belém.-hajolt hozzám közel és feltette a jobb karom a nyaka köré.
-Steve...
-Cssshh semmi baj. Beviszlek a hálóba és ellátom a sebed. Csak ne sírj kérlek.-törölte meg a szemem.
-Nagyon fáj. Ráestem.
-Máskor szólj, hogy menjek veled.
-Nem kell velem jönnöd.
-Leteszlek, amíg kimegyek a dobozért addig próbáld szabaddá tenni a sebed és takard el magad ha gondolod.-tett le az ágyára, majd kiment a fürdőbe. Melleim és a medencémet próbáltam eltakarni a törölközővel, de sehogy se akart sikerülni, hogy odalent, normálisan eltakarjam magam.
-Segítek, csak ne ficeregj.-lépett oda hozzám Steve és forró tenyerét megéreztem a bőrömön. -Nyugi, nem fogok nyúlkálni.
-Oké.-kapkodtam a levegőt, de nem csak azért mert zavarban voltam attól, hogy csak egy törölköző takar és ő a combom fogja a hatalmas kezével ahogy alá tűri a törölközőt, hogy hozzá férjen a sebemhez, hanem azért is mert folytogatott a sírás. Zúgott a fejem, alig értem mit mond.
-Lefertőtlenítem, hogy lássam mi a helyzet. Picit csípni fog.
-Félek.-kaptam el a csuklóját. Steve a jobb lábam felhúzta a combjára, hogy közelebb tudjon ülni hozzám, majd odadőlt mellém.
-Mindent megteszek azért, hogy jobban legyél.
-Fájni fog?-kapkodtam a levegőt amitől a mellkasom fel-le emelkedett. Steve a kezét rátette a kezemre ami a törölközőn pihent és lágyan megszorította.
-Igyekszek, hogy ne fájjon. Csak nyugodj meg egy picit, ne kapkodd ennyire a levegőt.
-Meztelen vagyok és félek, már hogyne kapkodnám a levegőt.
-Gyönyörű vagy, nem kell zavarba lenned.-pillantott le az ajkamra, majd a sebemre tette a fertőtlenítővel átitatott vattát.
-Ez nem igaz..-szorítottam össze a fogaim és Steve vállát szorítottam meg.
-Bocsáss meg. Nem akarom, hogy fájjon, de muszáj.
-Csíp piszkosul.-csorgott le az arcomon egy könnycsepp.
-Tudom, tudom.-hajolt oda hozzám és az orrát az enyémnek nyomta. Kezem a mellkasára csúszott és szorítottam a pólóját miközben ő óvatosan tisztította ki a sebem. -Mindjárt nem fog csípni, bírd ki még egy picit. -ajkamat megharaptam ahogy finoman nekinyomta a vattát a sebnek.
-Steve.-nyögtem fel, csak azt felejtettem el, hogy ő még mindig nem húzódott el tőlem. Pólóját szorítottam míg ő elveszett. Nem tudom mi zajlik éppen a fejében, de lehet kiesett az előbbi szerepéből és egy másikba csöppent bele, mert a szám és a szemeim közt váltogatja a tekintetét.-Steve, el fogok vérezni.-löktem meg a mellkasánál.
-Bocsáss meg. -zökkent vissza, majd felült és odahajolt a sebemhez, hogy jobban szemügyre vegye. Kezem leejtettem magam mellé ahogy elhúzódott tőlem. -Hozok egy kis vizet. -kelt fel hirtelen mellőlem.
-Ne hagyj itt. -pánikoltam ahogy eltűnt a szobából.
-Nem hagylak, dehogy hagylak, csak vizet hoztam.-szaladt vissza hozzám.-Ide engedsz, hogy jobban hozzád férjek?- fogta meg a térdeim és finoman széthúzta a lábaim.
-Mit csinálsz?-kapkodtam ijedten a levegőt.
-Semmi olyat, csak ide ülök, hogy eltudjalak látni.
-Gyere ide mellém, ne ülj oda.-nyújtottam ki a kezem felé.
-Nina kérlek, el kell látnom a sebed, mert nagyobb baj lesz ha nem csinálok semmit. -simította meg finoman a térdem.
-Kérlek.-sírtam el magam újra, mire Steve egy gyógyszert vett elő a dobozból, majd odanyújtott felém egyet és a vizet.
-Vedd be.
-Mi ez?-a könnyektől már nem is láttam mit tart felém.
-Nyisd ki a szád. Segítek. -mászott oda hozzám, majd a nyelvemre tette a gyógyszert és lassan öntötte a számba a vizet.-Nyugtatót adok, hogy picit lenyugodj.
-Ezután mi lesz?
-Összevarrom a sebedet. Kérlek nyugodj meg egy picit.-simította meg az arcom az egyik kezével amíg másik a hasamon pihent.
-Csak csinálj valamit.-sírtam tovább és a kezét kerestem, hogy megfogjam, tudjak valamibe kapaszkodni.
-Nyisd ki a szemed.-törölte le hüvelykujjával a könnyeim.
-Steve, félek.
-Tudom, de mindjárt megvagyunk, csak az övemre harapj rá.-simogatta finoman az arcom.
-Mért?-fogtam meg a kezét amit szorítottam a mellkasomhoz.
-Össze kell varjam a sebed, és nem szeretném ha kiabálnál. Felvernénk az egész házat, így kérlek nyisd ki a szád és harapj rá.-szipogva, de kinyitottam a szám, mire ő a számhoz tette az övét, amire ráharaptam, majd óvatosan a csípőm fölé hajolt és elkezdte összevarrni a sebem. A takarót szorítottam és halkan sírtam.
-Nagyon ügyesen csinálod, mindjárt megvagyunk.-simította végig a hasamon a bőröm. Alig hallottam amit mond, mert a könnyeim a fülembe folytak az arcomról. Steve csendben dolgozott, míg én izzadtam már a fájdalomtól.-Itt vagyok. Minden kész. Bújj bele a felsőmbe, gyere. -vette ki a számból az övet és óvatosan megemelt.
-Sajnálom.-kapkodtam levegő után.
-Semmi baj nincs, de máskor szólj. Nekem is lehetett volna annyi eszem, hogy veled megyek...-ahogy felültem a törölköző után kapott ami lecsúszott a mellemről így a mellkasát az enyémnek nyomta, nehogy kínos legyen a helyzet, bár már az se érdekelt. Teljesen magam alatt voltam már ahhoz, hogy ez érdekeljen.
Óvatosan belebújtam a felsőjébe, majd a vállának dőltem.
-Megijedtem.- szipogtam halkan, majd folytattam.-Mert amit az előbb mondtál azt nem tudom hogyan értelmezzem.
-Úgy, ahogy mondtam. Gondold meg kivel teszed meg, mert ez csak egyetlen pillanat. Nincs mégegyszer ilyen. Olyannal kell lenned akit szeret és bízol benne.
-Maradj velem. -szorítottam meg a kezét.
-Nem megyek sehova, csak összepakolok és kidobom a véres vattákat. -kelt fel mellőlem és elpakolt a dobozba. Óvatosan felkeltem az ágyból ahogy eltűnt a szobából és megindultam a fürdő irányába, mivel egy dolog hiányzott, még pedig a bugyim ami kint volt a ruhámnál.
-Mért nem vagy az ágyba?
-Itt hagytam valamit.
-Mért nem szóltál! Ide hoztam volna neked.
-Nem kell, csak fordulj el.
-Nina, ne csináld ezt..
-Steve, had vegyem fel a bugyim, mert már így is kurva kínos ez a nap.-kiáltottam el magam már idegesen, hisztérikusan.
-El fogsz esni.-kapott el a derekamnál miközben én próbáltam felvenni a falatnyi anyagot.
-Ez már nagyon kínos.-nevettem el magam kínomban, ahogy a tükörbe pillantottam magunkra. Steve kérdés nélkül a csipkés anyag szélét megfogta és felhúzta a combjaimon. A hátamra döntötte a fejét miközben tartott és lehunyta a szemeit. Kezem a kézfejére simítottam és összekulcsoltam az ujjaim.
-Nina?
-Tessék Steve?
-Menj be az ágyba kérlek.
-Csak ha bekísérsz.
-Én most ha nem muszáj nem mozdulok meg.
-Beállt a derekad? Vagy mi a baj?
-Bárcsak az lenne a baj.-köszörülte meg a torkát.
-Akkor?
-Nem szeretnék erről beszélni.-a tükörbe pillantva figyeltem őt, de szigorúan csak nekem volt döntve a homloka és összeszorította a szemeit. Addig néztem őt míg véletlen a tenyerem alól lecsúszott a kéztörlő a földre így lehajoltam érte. Kezem megállt a levegőbe mert a fenekem Steve ölébe nyomódott és olyat éreztem amitől elöntött a forróság. Steve teste is megfeszült, mert finoman szorított a tartásomon, de nem mozdult.
-Steve?
-Ne .. mondj.. semmit. Kérlek!-suttogta halkan.
-Menjünk be..-nagy levegőt vett, amit lassan kifújt. Próbálta magát lenyugtatni több-kevesebb sikerrel. Karomnál fogva segített bemennem az ágyig, majd óvatosan lefektetett.
-Takarózz be, hozom a vacsorát. -takarta el az összekulcsolt kezeivel a férfiasságát.
-Steve.
-Hozom.-fordított hátat nekem.
-Steve!-kiáltottam utána,de eltűnt a konyhába. Fáradtan és kimerülve feküdtem az ágyba, piszkosul fájt a sebem amit összevarrt. Rogers eközben kettő tálcával egyensúlyozva lépkedett be hozzám, majd letette mellém az egyiket. -Steve kérhetek fájdalomcsillapítót? Nagyon fáj.-néztem fel rá könyörögve.
-Hozok igen, csak előtte egyél egy kicsit.
-Köszönöm.-suttogtam halkan. Hálás voltam neki mindenért és elhatároztam magamban, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy megháláljam azt a sok mindent amit értem tett.
Csendben falatoztunk, egyikünk se szólalt meg, gyanítom ő még az előbb történtek hatása alatt volt, csak úgy ahogy én is.
Nem is tudtam, hogy ennyire ügyesen főz. Isteni finom omlettet csinált. Remélem lesz még lehetőségem megkóstolni más főztjét is. -Nagyon finom lett.-pillantottam fel rá félénken.
-Örülök, hogy ízlik. Igyekeztem.- mosolyodott el halványan, majd kivitte a már üres tányérokat. Csendben bámultam a plafont és hallgattam ahogy mosogat a konyhában,majd percekkel később visszasétált hozzám. - Itt van a fájdalomcsillapító.
-Köszönöm.-vettem el a kezéből a gyógyszert, majd egyből be is vettem, hogy minél hamarabb elmulassza a fájdalmam.
-Figyelj, gyorsan lezuhanyozok és jövök. Ha bármi baj van kiálts és szaladok. Rendben?
-Igen.-húzódott egy halvány mosoly az ajkaimra, majd ismét eltűnt a szobából. A hátamon feküdve nézelődtem ki az apró ablakon és figyeltem ahogy az utcalámpa előtt álló fa ágai érdekes árnyékot vet a szoba falára. Hosszas várakozás után csak arra lettem figyelmes, hogy besüpped mellettem az ágy.
-Itt vagyok.-suttogta halkan. -Minden rendben?
-Igen, de mostmár ne hagyj egyedül.-fordítottam felé a fejem.
-Nem hagylak. Itt leszek veled végig. -mosolyodott el, majd az oldalára fordult az irányomba.
-Hogy vagy?
-Gyere ide.-nyújtotta ki felém a kezét. Óvatosan odacsúsztam mellé és átöleltem.
-Sajnálom, hogy ennyi kellemetlen helyzetbe hoztalak a mai nap.-simította el a hajamat a vállamról, majd a kezemet a mellkasára húzta és lágyan cirógatni kezdte.
-Nem történt semmi se Steve-pillantottam fel rá.
-De igen. Olyan dolgok amiket egy nővel se éltem még át..-nyelt egyet, majd közel hajolt hozzám és lágyan megpuszilta az arcom. Amíg az ajkai az arcomat súrolták én is felé fordítottam az arcom és lágyan megpusziltam az övét.-Bújj ide, gyere.-húzott magához közel, majd az egyik keze a hátamra simult.
-Nekem is új volt elhiheted.-piszkálgattam a pólója ujját. -De nem ijesztett meg. Sőt inkább felkeltette a kíváncsiságom.-bújtam jobban a vállába. Féltem a válaszától, de már kimondtam amit gondoltam így lesz ami lesz.
-A te döntésed mit szeretnél. Én nem fogok semmit se rád erőltetni.
-Te akarnád?-pillantottam fel rá, de a szívem ezerrel verdesett a mellkasomba így alig tudtam rá figyelni. Komolyan megkérdeztem, hogy lefeküdne-e velem? Jesszus! Ez tuti a gyógyszer miatt van. -Amúgy mennyit szabad abból a gyógyszerből bevenni? -néztem őt vigyorogva.
-Ne mond azt, hogy azon kívül bevettél még.-emelkedett fel mellettem hirtelen így én eldőltem az ágyon a helyén.
-Lehet vettem még be egy kis fájdalomcsillapítót. Tudod nagyon fájt.
-Nina, ilyet nem csinálhatsz.-mordult rám, de a szemében ijedtséget láttam.
-Gyere vissza.-nyújtottam ki a kezem irányába és a pólójánál fogva visszahúztam magamhoz.
-Bajod lehet attól, ha többet veszel be. Ilyet nem csinálunk.
-Csak jó kedvem van Steve.-nevetgéltem.- Meg azt hiszem kívánlak.-haraptam meg az ajkaim ahogy végigmértem őt és megsimítottam a mellkasát.