Painful Memories

7 rész

A S.H.IE.L.D. bázis körül lévő hatalmas parkban loholok épp, Steve pedig lépésekkel előttem. Zúgott a fejem, mert már vagy fél órája futunk és az a cél, hogy megelőzzem Rogerst. Akár mennyire is próbálok összpontosítani az erőmre, nem megy. Össze fogok esni, érzem hogy elhagy az erőm így lelassítottam és a fűbe rogytam össze. Hanyatt dőlve bámultam a felettem lévő fának az ágait, ahogy a júniusi szellő fújja a zöld leveleket. Melegem volt piszkosul, mivel isten tudja hány kilométert lefutottam ma bemelegítés gyanánt és emellé már most reggel 8-kor tűz a nap. Lehunytam a szemeim és próbáltam a légzésemet rendezni. Ketyegőm minden dobbanását a fülemben hallottam és ez elnyomott minden más neszt körülöttem. Csak a langyos szellő simogatta az arcomat amin folytak végig az izzadságcseppek. Egy árnyék takarta ki a napot, mire kipattantak a szemeim.
-Nocsak-nocsak. Valaki elfáradt?
-Szedj össze, mert nem tudok felkelni.-pillantottam fel rá.
-Jobb szeretek partnerrel együtt futni és ilyen társam még nem volt.-pillantott végig rajtam.
-Ilyen béna?
-Ilyen csinos inkább.-lépkedett körbe körülöttem. Tekintetemmel követtem őt, mire leült mellém a fűbe.
A messzeségben ismét azt a szőke luvnyát pillantottam meg, akinek most már a nevét is tudom, mert addig agyaltam, hogy eszembe jutott. Sharon. Ő és a sleppje vonul végig a parkon, mikor megakad Steven a tekintete. Még most se értem mit keres itt ez a nő. Egyszer tuti rá fogok kérdezni, minek van ez itt.
Fogaimat összeszorítottam, mert tuti biztos vagyok benne, hogy produkálni fogja magát, csakhogy felkeltse Steve érdeklődését. -Hé.. minden rendben?-lökte meg finoman a vállával az enyémet.
-Nem akarok futni. Menjünk inkább be.-keltem fel mellőle.
-Állj!-kapott a karom után és húzott vissza maga mellé.-Mi a baj?
-Semmi.-néztem rá ingerülten.
-Látom rajtad.
-Szúr az oldalam, alig kapok levegőt és melegem van. Szerinted mi bajom?
-Akkor ne ugrálj, hanem ülj le egy kicsit. Sokat kell még azon dolgozni, hogy az állóképességedet feltornázzuk. -lerogyva mellé a térdeimet felhúztam a mellkasomhoz és rádőltem. -Mi a baj? Mond el én meghallgatlak. -ennek tényleg nem tűnt fel Sharon? Vagy lehet mivel már idős el se lát odáig?
-Mikor fogok küldetésre menni?-váltottam témát inkább, jobb ha a munkáról beszélgetünk.
-Amikor én azt nem mondom, hogy mehetsz.
-Francba.-dőltem hanyatt mire Steve felém pillantott.
-Ha minél hamarabb szeretnél menni akkor nagyon keményen kell hozzá edzened.-mért végig, majd a szemei megakadtak a melleimen. Figyeltem őt ahogy néz és vártam mikor esik le neki, hogy én is őt nézem. Percek elteltével mikor már kezdett ez piszkosul kínos lenni nekem megköszörültem a torkom, amire Steve felkapta a szemeit az enyémekre. Gondolkoztam, hogy fűzök ehhez pár mondatot, de ahogy az arcát figyeltem, már ettől zavarba jött, hogy láttam ahogyan ő néz engem.
-Fussunk egy kört, fejezzük be.-keltem fel a földről és nyújtani kezdtem.
-Biztos vagy benne?
-Ha minél hamarabb küldetésre akarok menni akkor igen.
-Ugye tudod, hogy lépésről lépésre tudunk csak haladni. Nem fog egyik napról a másikra változni minden.
-Hát pedig úgy tervezem.
-Nina..
-Indulok.-fordítottam neki hátat és otthagytam. Gyors sprinttel kilőttem és rohantam ahogy csak bírtam, hogy előnyben legyek. Egy ideig vezettem is , de mikor már éreztem, hogy lassul a kezdeti lendületem meghallottam, hogy valaki szalad utánam.
Hátra pillantva nem is kérdés ki volt mögöttem. Steve túl gyors hozzám képest így hamar beért és az előnyömnek lőttek. Egy kezet éreztem meg a derekamon ami elkapott és magával rántott. Steve mellkasának nyomódva kapkodtam levegő után. Nem értettem mért állított meg.
-Lépésről lépésre kell csinálni mindent. Ne fulladj ki a bemelegítéstől, mert még hátra van az edzés is. -egy kézzel tartott közel magához mikor Sharon és a "csapata", ez még három csajt jelentett a szőkeségen kívül megjelentek a sarkon. Gyorsan kiszabadultam Steve tartásából és próbáltam rendezni magam. Így is kínos volt, mert Sharon szúrós pillantásokkal illetett.
-Kapitány.-vigyorgott a szőkeség Stevere. Rogers csak egy bólintással köszönt Sharonnak, aki ezt nem vette jó néven. A lányok összesúgtak egymás közt ahogy elhaladtak mellettünk. Végig szemmel tartva őket figyeltem ahogy hátra-hátra pillantanak ránk, ettől pedig semennyire nem lettem nyugodtabb.
-Látom, hogy zavar.-csapta meg a fülemet Steve hangja.
-Micsoda?
-Sharon és a lányok.-köszörülte meg a torkát.
-Furcsák. De mindegy. -rántottam vállat.
-Ugye tudod, hogy csak a fontos dolgokra koncentrálj. Saját magadra elsősorban, azokra akiket szeretsz és a munkádra. Másra nem kell pazarolni a figyelmed.
-Te tudsz ilyet?-néztem fel rá.
-Csak a fontos dolgokra figyelek és azokra akik fontosak nekem.-pillantott fel a szemembe. Nem tudom mért, de mintha azt akarná éreztetni, hogy én is a fontos emberek közé tartozok, de nem tudom, hogy jutottunk el idáig onnan ,hogy egy helyen se bírtunk az elején meglenni.
Elkaptam róla a tekintetem és a távolodó csapat felé pillantottam. -Menjünk be, gyere. Az edzőteremben rajtunk kívül nem lesz senki se. -halványan bólintottam és követni kezdtem Rogerst. Csendben voltunk, én csak a lábaimat figyeltem amíg be nem értünk.
Steve telefonja amint beléptünk a terem ajtaján megszólalt. Illetlenség lett volna hallgatóznom így próbáltam nem arra figyelni amit beszél, de esélytelen volt nem meghallani azt, hogy:
-Azonnal megyek. -tette le a telefont. -Nina bocsáss meg, de dolog van. Mennem kell. Ne haragudj.
-Steve minden rendben?
-Nem tudom, de sietnem kell.-kapkodta össze a dolgait.
-Had menjek veled.-kaptam el a karját és néztem őt könyörögve.
-Biztos hogy nem jössz!-rázta sűrűn a fejét nemleges válsz gyanánt.
-Kérlek.-léptem közelebb hozzá.
-Nina nem! Biztos hogy nem. Nem állsz még készen erre. Meg nem akarom, hogy bajod essen.
-De én mit csináljak?
-Gyere el addig velem a toronyba, de ott maradsz! Nem mész semerre! Értetted!-emelte fel mutatóujját, nyomatékosítva a szavait.
-Igen értettem.
-És én vezetek, kérem a kulcsot.-nyújtotta ki felém a kezét.
Roham léptekkel a kocsim felé szaladtunk, majd Steve beült a vezető oldalra és kikanyarodtunk a parkolóból. A levegőben érezni lehetett, hogy feszült és ezt át is ragasztotta rám. Gyorsan vezetett, gyanítom nagy lehet a baj, de arra viszont egyikünk se számított, hogy elénk vágódik egy furgon aminek a hátsó ajtaja kinyílt és egy pisztolycsővel találtuk szembe magunkat.
-Bukj le.-rántott az ölébe és kitért a furgon mögül. Elöntött a forróság, hogy az ölébe dőltem és szorítja magához a fejem.
-Steve.- combját megszorítottam, hogy engedjen el, nagyon kellemetlen helyzet volt ez ismételten.
-Mássz hátra, gyerünk.-lökdösött a hátsó ülés felé. Próbáltam kiszabadulni a biztonsági övből, majd egy lövedék szelte át köztünk a levegőt ami az ablakba csapódott.
-A kocsim.-kiáltottam fel, teljesen ledöbbenve attól ami jelen pillanatban történik körülöttem.
-Az a legkevesebb, te neked ne essen bajod.-kapta rám a tekintetét Steve.
-És veled mi lesz?
-Semmi, de mássz hátra.-kapta el a karom és húzott a hátsó ülésre. Nagynehezen átmászva a két szék közt megakadt a csípőm így farkasszemet néztem a mögöttünk lévő furgonnal.
-Steve, beakadtam.-erre a kijelentésemre felém pillantott, majd a combomat megfogva közelebb rántott magához így hátra zuhantam fejjel előre.
-Maradj ott lent. -szólt hátra nekem.
-Steve és ha neked bajod esik?
-Nem lesz semmi baj. Nyugi.-akár mennyire is próbált nyugtatni látszott rajta, hogy ideges. Próbáltam inkább csendben maradni ezzel se idegesíteni őt, de ahogy a garázsba lehajtottunk feltápászkodtam a földről. Steve az első helyen leparkolt és kipattant a kocsiból. Feltépve az ajtóm aggódó tekintetével találtam szembe magam.
-Steve.
-Gyere ide, semmi baj.-lágy hangjától megnyugodtam, de amint a karjára tévedt a tekintetem elsápadtam. A fehér felsőt eláztatta a piros vére.
-Te vérzel.-másztam ki a kocsiból és fogtam meg a vállát.
-Semmi baj.-mosolygott rám.-Ez csak egy karcolás.-pillantott fel rám.
-Nem, nem karcolás. Gyere.-fogtam meg a kezét és húztam magam után a lift felé.
-Nyugodj meg Nina. Neked nem esett bajod igaz?
-Most kapok szívrohamot, hogy vérzik a vállad. Maximum ennyi.-nyomkodtam idegesen a lift hívógombját.
-Hé, volt már ennél rosszabb is.- fogta meg a kezem.
-Nem érdekel, de most itt vagy velem és vérzel. És nem tudok mit rátekerni a sebedre, hogy ellássam.
-Nina, nyugodj meg. Semmi baj. -húzott közelebb és amint kinyílt a lift ajtaja beljebb lökdösött.
-Mutasd. Had nézzem.
-Nem történt semmi.-mosolyodott el.- volt már ennél rosszabb.
-Csak had lássam, hogy horzsolta a golyó vagy benne is van. - elkapta az állam és magához húzott. Ledermedtem ettől, mert túl közel volt az arca az enyémhez.
-Nincs semmi baj. Hidd el.-simította meg az arcom hüvelykujjával. Kapkodtam a levegőt és másra se tudtam nézni csak a vállára.
-Csak kérlek ha kiszálltunk menjünk és nézesd meg valakivel.
-Ugye tudod, hogy azért jöttünk mert feladat van. Nem érek rá ilyenekre.
-Engem nem érdekel milyen feladat van ha elvérzel.-kiáltottam rá. Steve döbbenten nézett és ahogy az arcát figyeltem teljesen megváltoztak a vonásai. Én reszkettem mert másra se tudtam koncentrálni csak arra, hogy a pólóján egyre nagyobb lesz a vérfolt. Nem tudom mért ijedtem meg ennyire, de ez most nagyon mélyen érintett, hisz ő az egyetlen ember akivel nap mint nap beszélek. Talán ezért is borultam ki, mert kezdett helyre állni a kapcsolatunk, mármint nem azt mondom hogy barátok vagyunk, csak hogy hellyel-közzel normálisan tudunk egymással kommunikálni. Azért ez is már haladásnak bizonyul. Nem mondom, hogy minden titkom megosztom vele mert annyira nem vagyunk közeli kapcsolatban, de jelenleg ő az egyetlen biztos pont és ha ő nincs akkor elveszek.
-Nina.-kapta el a karom.- hozzád beszélek.- kinyílt a lift ajtó én pedig sprintelve indultam meg a folyosón bár azt se tudom merre. Kötszert akartam keresni, de nem tudom hol tartanak Tonyék ilyet.
-Sziasztok.-köszönt boldogan Bucky nekünk miközben én feléjük se pillantva rohantam isten tudja merre.
-Mi történt?-ment oda Stevehez Nat.
-Ránk lőttek.
-Nina jól van? -kérdezték egyből.
-Kiborult, hogy meglőttek.
-Hova ment?-szaladt utánam Bucky. Steve is megindult barátja után, majd a folyosó végén be is ért engem és a társát is.
Fejvesztve rohangálok és nyitogatom az ajtókat mikor az egyiken berontva meg is találtam azt ami nekem kellett. Rengeteg kötszer, fertőtlenítő, minden ami kell. Kirohanva az ajtón Bucky mellkasának csapódtam.
-Hé, hé óvatosan. Ne kapkodj.-kapta el a karom.
-Hol van Steve.-kérdeztem kétségbe esve tőle.
-Itt vagyok Nina, de semmi baj nincs.-lépett be mellettünk.
Egyből az ágyra löktem, hogy üljön le ami a két férfit megmosolyogtatta.
-Nagyon kapkodsz kislány.-hallottam meg Bucky hangját ahogy mosolyog.
-Csodálkozol? Itt vérzik te pedig tök nyugodtan állsz ott. Tudtommal a barátod.-intettem Stevere.
-Igen a barátom, de volt ennél már rosszabb.
-Mondtam neked Nina, feleslegesen aggódsz ennyire.-mosolyodott el Steve. Hogy a picsába tud ez a két férfi ennyire nyugodtan ülni és várni a csodát. Én pedig jelen pillanatban azt se tudom mit csinálok, de az tuti, hogy le kell fertőtlenítsem a sebét eddig biztos vagyok a dolgomba, de ahhoz le kell hogy vegye a felsőjét. Kezem megállt a levegőben ahogy pakoltam ki az asztalra a dolgokat.
-Steve, levennéd a felsőd? -köszörültem meg a torkom, leplezve hogy remeg a hangom. Az ágyon ülő katona egy mozdulattal kibújt a felsőjéből amit letett maga mellé az ágyra.
-Nem is vészes.-szólalt fel Bucky mögülem.
-Mért kellett amúgy sietnem? Mi történt?-kérdezte barátjától Steve. Én óvatosan felé pillantottam, de egyből lángolni kezdett az arcom amint megláttam fedetlen felsőtestét. Szívem ezerrel kezdett kalapálni a mellkasomban és a kezeim remegni kezdtek.
Össze kell szedd magad Nina mert nem lehetsz egy félénk kislány. Lökd odébb Buckyt és fertőtlenítsd le Steve sebét. Össz-visz ennyi. Az már másodlagos hogy olyan teste van amitől megvakulok. Azokon a kockákon sakkozni lehet.
A beáztatott vattával a kezembe Steve irányába fordultam, majd odaférkőztem a két férfi közé.
-Bocsánat, szólj ha útba vagyok.-lépett hátrébb Bucky.
-Csinálhatod te is.- tettem a sebre a vattát, majd elkezdtem körbeitatni. Steve tekintetét végig éreztem magamon.
-Neked jobban megy. -mosolyodott el Buck, majd Steve is.
-Nem fáj?-pillantottam fel rá, de nem kellett volna. Halványan megrázta a fejét, de nem mondott semmit, csak nézett. Zavarba ejtő volt, hogy közel voltam hozzá, az meg méginkább, hogy a haverja is figyelemmel kíséri a szerencsétlenkedésem. Biztos vagyok benne, hogy látszik az arcomon, hogy kipirult. Egy félmeztelen izmos pasinak a vállát fogdosom aki minden mozdulatomat figyelemmel kísér.
-Téves riasztás volt amúgy Steve. Tony azt hitte talált valamit aztán mégsem.
-Akkor azt a furgont kérlek nézessétek meg akik ránk lőttek.
-Rendben. -lépett hátrébb Bucky.- Nina kocsijában van kamera igaz?
-Szerintem kell hogy legyen.
-Rendben. Intézkedek. -hagyott magunkra és becsukta az ajtót. A szívem dobbanását hallottam csak a lélegzetvételeim mellett.
-Nina, nyugodj meg, semmi komoly baj nincs.
-Próbálok.
-Add ide a kezed. -kapta el a kézfejem és húzott magához, amivel nem is lett volna gond, csak a térdén átborulva az ölébe estem. Hát persze ennél nem is lehetne kellemetlenebb ez a helyzet. -Gyere, segítek.-húzott fel a karomnál fogva.
-Elnézést.-tűrtem odébb egy kósza tincset az arcomból.
-Tudom, hogy amióta itt ülök zavarba vagy.
-Ez nem igaz. -ráztam meg a fejem.
-Látom rajtad.
-Csak melegem van a nagy rohanástól. Nem vagyok zavarban. -Steve elmosolyodott és rám hagyta. Nem akart vitatkozni ezen. Én leragasztottam a sebét és elpakoltam az eszközöket.
-Köszönöm Nina.-simított végig a karomon. Ijedtségemben ettől az érintéstől pedig leejtettem a kezemben tartott dolgokat a földre. Steve elmosolyodott a bénaságomon, én már ennek kevésbé örültem, mert totálisan lejáratom magam előtte.
-Nem kell köszönnöd.
-De igen. -ült közelebb míg én felszedtem a széthullott vattapamacsokat a földről. -Nagyon jólesett amit a szemeidben láttam.
-Mit láttál?-néztem rá ijedten.
-Azt az önzetlen szeretetet ami idebent van.-mutatott a mellkasomra ahol a szívem van.
-Nem is ismersz.-ráztam meg a fejem.
-Mostmár még inkább megszeretnélek.
-Steve.-pillantottam fel rá. Nem engedhetek közel senkit se, így is már túlságosan is sokat beszélgettem vele, nem akarom átélni megint azt mint Peggynél. Elveszíteni egy barátot aki a szívemhez közel áll.
-Ne.. ne ijedj meg ettől.-fogta meg a kezem. -Csak beszélgetünk, ennyi az egész.-mosolyodott el.
-Akkor kérlek öltözz fel.-szorítottam össze a szemeim.
-Felöltözök, tudom, hogy zavarba hoz ahogy kinézek. Mindjárt jövök. Rendben?
-Nem hoz...-dünnyögtem az orrom alatt.
-Menj ki a nappaliba addig a többiekhez. Perceken belül ott leszek én is.
-Oké.-léptem ki az ajtó és gyors léptekkel a nappali felé vettem az irányt. Lassan kiigazodok a toronyba, hogy mi merre van. A folyosó végére érve ismét egy kemény mellkasnak csapódtam.
Srácok esküszöm nem direkt csinálom. Vagy valami mágnes van a képembe és ezért vágódok neki mindig egy pasinak vagy nem tudom, szimplán béna vagyok. Lehet a szérum miatt ennyire kontrolálatlan a mozgásom?
Felpillantva ismét Bucky vigyorgó fejével találom szembe magam.
-Szépségem, te ma nagyon sokszor kerülsz az utcámba.-vigyorgott szüntelenül.
-Elhiheted, hogy nem direkt csinálom.
-Már pedig kezdtem azt hinni, hogy tetszek neked.-harapta be az alsó ajkát. Kikerekedett szemekkel néztem őt, köpni-nyelni nem tudtam ezt a kijelentését hallva.
-Bucky mit csinálsz?-hallottam meg egy ismerős hangot mögülem.
-Csak beszélgetek a barátnőddel.-pillantott fel Stevere mosolyogva. Barátnő? Mi van?  Én nem vagyok a csaja! Lángba borult az arcom ahogy megpillantottam Rogerst mellettünk.
-Bucky. Fejezd be.-tette zsebre Steve a kezeit. Láttam az arcán hogy zavarba jött ő is a kijelentéstől, mivel felém se mert nézni.
Ellépve Bucky elől beljebb mentem a többiekhez, akik a konyhában és a nappaliban foglaltak helyet. Wanda a konyhában főzött épp valamit a robot csávóval. Fuuu basszus mi is volt a neve. Ajjj a nevekkel bajba leszek még. Egyszer találkoztam velük, de a csapat felének nem jut eszembe a neve.
-Üdvözlöm kisasszony. Hogy van ?-lépett elém a szőke istenség. Thor, igen ő az. Vele söröztem múltkor. Ő jófej.
-Hát most hogy kihordtam lábon egy perc alatt nyolc szívrohamot, már jól.
-Láttuk nagyon sietősre vetted a lépteid mikor megjöttetek.
-Hát igen.
-Netalán aggódott kiskegye a Kapitányért?-mosolyodott el az istenség. Mire megy ki itt a játék? Steve felé pillantottam aki nagy beszélgetésben volt Buckyval. Nem tudom min vitatkozhattak, de mikor mind a ketten felém néztek, nem kicsit jöttem zavarba. Mi van ha rólam van szó? -Nina.-hallottam meg Thor mély hangját.
-Igen?-kaptam felé a tekintetem.
-Minden rendben?
-Lehet iszok egy kis vizet, ha nem gond.-intettem a konyha irányába.
-Jaj ne butáskodj, menj persze. -elsiettem mellette, majd a konyhában kezdtem keresni a szekrényekben egy poharat. Egy baj volt, én alacsony vagyok ,a szekrények meg nálam jóval magasabb férfiakhoz lett tervezve. Nyújtózkodva próbáltam a felső polcról levarázsolni egy poharat, mikor egy furcsa érzés kerített hatalmába. Hozzá se érve a poharakhoz egyszer csak az egyik szépen lassan leereszkedett elém a pultra úgy hogy össze se tört. A mellettem tüsténkedő vörös hajú nőre kaptam a tekintetem akinek az arcán egy játékos mosoly jelent meg.
-Ezt hogy?-nyögtem ki csodálkozva.
-A boszik sok mindent tudnak.-kacsintott rám vigyorogva. Nem tudom, hogy most arra gondolt-e hogy kéz nélkül levett a szerkényből egy poharat vagy arra amit első találkozásnál látott a fejemben. Felnyújtózva a szekrény ajtaját behajtottam ,majd megfordultam, hogy a csapból töltsek bele egy kis vizet, csak azzal nem számoltam, hogy amint felpillantottam három férfi is engem bámul. Hátrébb Steve Bucky páros és egy kicsivel odébb Thor. Nagyot nyeltem és próbáltam elsüllyedni a pult alá.
Hogy lehet ennyire feltűnően nézni? Még a vizet is bénán ittam mert végig csorgott a nyakamon pár csepp, annyira remegett a kezem az idegességtől.
Nem tudom hova bújhatnék, de el kellett tűnnöm a szemük elől.
-Kis bogár, hát szia.-lépett mellém a milliárdos hatalmas vigyorral az arcán.-De jó hogy újra látlak.
-Szia Tony.-mosolyogtam rá zavartan.
-Ne másszatok már rá szegény lányra.-lépett mellém Nat. Hálás vagyok érte, hogy mindig a segítségemre siet, mintha egy őrangyal lenne. -Gyere, menjünk odébb ezektől a nyálcsorgató férfiaktól. -karolt belém és odébb terelgetett a konyhából.
-Köszi a segítséget. -néztem fel rá hálásan.
-Ugyan, ne köszönd. Hogy érzed magad?-simított meg a karom.
-Hát nem is tudom. Legszívesebben otthon bezárkóznék napokra, vagy hetekre.
-Nem.. nem, nem. Nem zárkózol be sehova. Ugye tudod, hogy nagyon kedves dolog volt tőled, ahogy Stevvel bántál.
-Megijedtem.
-Elhiszem, de Tony azon van, hogy kiderítse kik voltak azok. Steve pedig túléli. Volt ennél már ezerszer rosszabb helyzetben.
-Mért mondja mindenki ezt?-néztem rá kérdőn.
-Mert ez az igazság. Ő katona, rengetegszer érte őt ütés, lövés. Kemény fickó, nem kell aggódnod miatta.-mosolyodott el kedvesen. Remélem ő nem tud a gondolataimba olvasni, mert akkor nagy bajban vagyok.
-Te is tudsz a gondolataimban turkálni?
-Nem.-nevetett fel.-Azt csak Wanda tud.
-Azt tudom, hogy ő tud. -hajtottam le a fejem és a kezeimet néztem amik az ölemben pihentek.
-Belenézett a fejedbe igaz?- halványan bólintottam.-Meg akart bizonyosodni arról, hogy nem vagy ránk veszélyes. De amit ma tettél, mostmár mindenki biztosra tudja, hogy egyáltalán nem vagy az.-veregette meg finoman a kézfejem. -És Stevere is jó hatással vagy. -vigyorodott el. Felkaptam a tekintetemet rá, mire Nat Rogers irányába intett a fejével. Steve felé pillantva ismét elöntött az a furcsa érzés, amint találkozott a tekintetünk. Bucky valamit odasúgott Stevnek és felém pillantott ő is. Ebből pedig egyből tudtam rólam van szó. Elpillantva róluk kényelmetlenül éreztem magam, már megint ez a sugdolózás.
-Natasha ne haragudj, de lehet lassan mennem kellene.-keltem fel a kanapéról.
-Ne siess. Kérlek. Itt biztonságban vagy. Nem bánt senki sem. Meg mi van ha rád találnak azok akik lövöldöztek? Egyedül nem vagy ott biztonságban.- erre basszus nem is gondoltam. Egyből rám tört a pánik.
-Akkor most én hova megyek?-kérdeztem kétségbe esve.
-Valamelyikünk elkísérhet a cuccaidért, de szerintem az lenne a legjobb megoldás, ha egy kis időre itt maradnál.  Nem szeretném, hogy egy ilyen profi S.H.I.E.L.D- es ügynöknek baja essen.
-Inkább annak a Sharon luvnyának. Mért nem arra támadtak rá.-morogtam magamnak, mintsem Natnek.
-Ő kicsoda? -pillantott fel rám kíváncsian.
-Egy nő a bázison. De azt se tudom ő mióta lett S.H.I.E.L.D.-es.-rántottam meg a vállam.
-Csinos?-hajolt közelebb.
-Hát nem tudom. Szőke haj, mindig azt igazgatja és dobálja, mintha muszáj lenne neki. A kapitánynál próbálkozik. Fura egy nő.
-Nem is tudtam, hogy Rogers csajozik.-sandított Steve felé vigyorogva. -Két katona ott beszélget és figyel minket, lehet, hogy erről a Sharonról tárgyalhatnak ennyire?-nézett fel rám kérdőn.
-Nem tudom Nat. Lehet. Bár nekem Steve nem mesélt róla. Mondjuk nem vagyok én senki, hogy ezt megbeszélje velem, de lehet Bucky tud valamit. Ha infókra vagy kíváncsi szerintem nála kérdezősködj.- vontam vállat. Bele se gondoltam még ebbe, mi van ha tényleg erről a picsáról beszélgetnek. Peggy rokona, illik is Stevehez, bár furcsa a modora a nőnek. Nem tudom mért, de csalódottságot éreztem. Elkeseredtem. Nat mellé lépett Tony így míg nem figyelt a nő én elkeseredve fel se pillantva odébb álltam. Nem tudom merre tartok, de el akartam vonulni a többiek közül. Bolyongtam a torony folyosóin ,azt se tudom már hol járok, majd megunva a sétálgatást az egyik ablaknál leültem a földre. Térdeimet felhúzva magamhoz döntöttem rá a fejem.
Magányosan nem volt ennyi minden történés körülöttem. Fél órája ülhettem ott csendben az ablakon kibámulva mikor megpillantottam az üvegen egy alakot. Széles váll, keskeny csípő.
Halk léptek közeledtek felém, majd az oldalamhoz simult, ahogy leült mellém. Összébb húztam magam, nem akartam felé fordulni. Beszélgetni se akartam, mivel magam se tudom mi is igazából a bajom. Egy kéz karolt át és húzott közelebb.
-Mi a baj?-suttogta halkan Steve, majd a hajam odébb simította, hogy lássa az arcom.
-Magam sem tudom.-suttogtam. Nem akartam bárki hallja a beszélgetésünket.
-Tudok neked bárhogy is segíteni? -csak megráztam a fejem. Egyedül akartam lenni és nézni ki a fejemből. Sok volt ez a mai nap. Majdnem lelőttek, Stevet meg is sérült. Furcsán viselkednek, haza meg nem mehetek így lehet itt kell aludnom isten tudja meddig. Hogy fogok így aludni? Teljesen ismeretlen hely, alig ismert emberekkel. -Gyere, kelj fel innen. Fel fogsz fázni.
-Maradni szeretnék.-pillantottam irányába, majd lehajtottam a fejem.
-Rossz így látni. Megbántott valaki vagy a mai nap sok volt?
-Az utóbbi.-fontam össze a karom magam előtt és néztem a szemben lévő fehér falat amit a város fényei megvilágítottak, így érdekes minta rajzolódott ki rajta.
-A többiekkel megbeszéltük amit Natasha felvetett. Pár napra itt kellene maradnod, amíg ki nem derül kik voltak azok a furgonnal.
-Mondta nekem is.-tördeltem idegesen az ujjaim. Steve lepillantott a kezemre, majd a tenyerét rásimította a kézfejemre, de a karját a vállamról nem vette el még mindig.  Nem tudtam arra gondolni, hogy zavarba legyek. Csak azon járt az agyam hogy ha hazamegyek nem leszek biztonságban. Nem tudok a saját kis lakásomban elbújni így itt kell töltenem pár estét alvás nélkül.
-Nem szeretnénk hogy bajod essen. Van itt még mindig külön szoba ahol tudnál aludni.
-Nem fogok aludni Steve.
-Mért nem?
-Mert nem tudok.
-Akkor beszélgetsz velem.
-Nem, biztos hogy nem foglak fenntartani.
-Nina. Figyelj rám egy picit.-hajolt közelebb hozzám és maga felé húzott. - Ne lökj el magadtól olyan embereket akik meg szeretnének ismerni. Segíteni szeretnének. Nyisd ki azt a csodálatos szíved és engedj be másokat. Peggyt nem fogja onnan senki se kitúrni, ahogy nekem sem. De engedj másokat is oda. -felé pillantottam és összetörve a térdeimre borultam. Halkan sírtam, mire Steve a tenyerét végigsimította a hátamon, majd a hajamat félre simította.- Gyere ide, sírd ki magad.
-De én nem tudok barátkozni.
-Dehogy nem tudsz. Szerinted mi mit csinálunk?
-Nem tudom.-töröltem meg a szemeim a kezemmel.
-Barátkozunk. Istenem, gyere ide.-húzott magához és átölelt. Lágy hangjától, attól, hogy a karjait körém fonta még jobban felszakadt belőlem a sírás így a pólójába szorosan kapaszkodva bújtam közelebb és a vállára döntöttem a fejem.
-Semmi baj nincs, sírd ki magad. Utána meg felmegyünk a szobádba. Oké?
-És a cuccaim?-szipogtam halkan.
-Mindent adok neked amit csak kérsz, holnap meg átmegyünk a dolgaidért. Jó lesz így?
-Mért vagy velem kedves Steve? -húzódtam el tőle.
-Mert te szeretetet érdemelsz. -finoman a két kezével közrefogta az arcom és a lecsorduló könnycseppeket törölgette le az ujjaival.
-Mr. Rogers, Stark beszélni szeretne önnel és Nina kisasszonnyal. -hallottam meg ismét azt a fura robot hangot.
-Ezt ti hogy tudjátok megszokni?-néztem fel rémülten a plafonra.
-Hidd el, te is megfogod.-mosolyodott el halványan.
-Alvás közbe is lát ez a valami minket?
-Ne gondolkozz ilyeneken, gyere.-kelt fel mellőlem és felhúzott magához.
Csendben lépkedtem Steve mellett a folyosón, amíg a nappalihoz nem értünk.
-De szép pár vagytok Rogers.-jött közelebb Tony hatalmas vigyorral az arcán. Mögötte kipillantva Bucky  arcát figyeltem aki gyanítom Stevenek akart jelezni a szemöldöke húzogatásával. Én félve Stevere pillantottam akinek az állkapcsa megfeszült kollegái idétlen viselkedésétől. -Kisbogár, itt alszol pár napra, hogy ne történjen semmi baj veled. Bármit használhatsz, akárkit megkérdezhetsz ha valamire szükséged lenne. Rogers pedig elkísér a szobádhoz. Rendben? -halványan bólintottam, majd Steve tenyere simult a hátamra. Fellépkedtünk a lépcsőkön, de nem szóltunk egymáshoz. Én próbáltam hallgatózni, hogy a csapat mit beszélgethetnek, de ahogy távolodtunk egyre inkább mosódott össze a hangjuk.
-Sajnálom az előbbi kellemetlenséget. Tony ilyen sajnos.-köszörülte meg a torkát Steve.
-Semmi baj, meg kell még szokjam.-rántottam vállat.- De Bucky is furcsa nekem.
-Ne foglalkozz velük. -vágta rá gyorsan.-Ha van egy csinos nő a közelben ők nem tudnak normálisan gondolkozni.-torpant meg egy ajtó előtt.
-És te tudsz?-pillantottam fel rá, bár meglepődtem magam is a kérdésemen. Gondolom ő is, mivel ledermedt. Itt állunk az ajtó előtt és némán bámuljuk a fehérre festett fa lapot.
-Én mindig próbálok úriember maradni, de van hogy nagyon nehéz.-köszörülte meg a torkát, majd a zsebéből előhúzta az ajtóm kulcsát. -Tessék, fáradj beljebb. -nyitotta ki előttem a szobaajtót, mire óvatosan beljebb lépkedtem. Nem gondoltam, hogy kapok választ a kérdésemre, de az tény, hogy illedelmes egy pasi. Bár vannak nála is bökkenők, mint például mikor a melleimet bámulta, de hát ez van. Ő is pasiból van. -Két ajtóval odébb az én szobám van, ha bármi baj van nyugodtan gyere.
-Nem akarlak zavarni téged. Nem lesz baj.
-Ha csak beszélgetni szeretnél akkor is nyitva áll az ajtóm.
-Köszönöm Steve.-pillantottam fel rá hálásan.
-Hozok neked pár dolgot, hogy kényelmes ruhába is legyél ne csak az egyenruhádban.-lépkedett hátrébb, majd kifordult a szobámból.
Csendben sétálgattam és néztem meg tüzetesebben a lakosztályom. Nem mondom nem néz ki rosszul, de nagyon idegen. Bágyadtan lerogytam az ágy szélére és bambultam ki a fejemből a velem szemben lévő hatalmas ablakon keresztül.
Mit keresek én itt? Felfordult az életem fenekestül amióta bekerültem a S.H.I.E.L.D.-hez. Onnantól kezdve lavinaként indult meg minden. A szérum, a bosszúállókkal való találkozás és nem utolsó sorba Steve. Nem tudom őt hova tenni. Az elején nagyon rosszul indult a kapcsolatunk, de aztán szempillantás alatt változott ez. Az ő vállán sírtam ki a szemem az imént, pedig nem lenne szabad közel engedjem. De mi van, ha ő is ugyan abba a helyzetben van mint én? Mi van ha ő szeretne valakit magához közel engedni, nem úgy mint én. Hhhh Peggy nem mondtad soha, hogy ez ennyire nehéz lesz. Mért nem maradtál velem? Akkor minden annyira jó volt. Most meg bénázok minden alkalommal, lejáratom magam Steve és az összes többi bosszúálló előtt. Kérlek, csak egy kicsit segíts rajtam, hogy erősebb legyek, olyan mint amilyen te voltál.
Egyre több könnycsepp hullott az ölemben pihenő kezemre. Fel se tűnt hogy az ablakon keresztül a várost könnyfátyol takarja a szemem elől. Csendben sírtam a nyomorúságom miatt. Fájt elveszteni azt a személyt akiben mindvégig bíztam. Nem tudom, hogy valaha is megfogok-e bízni valakiben ennyire, mint Peggyben. Steve nem rossz alapanyag erre, de nem tudom. Ő pasi, én lány vagyok. Az én legfőbb problémám az, hogy teljesen tanácstalan vagyok. Elvesztem a világban ,ahogy Peggy meghalt.
Valahogy össze kellene szednem magam, mert így a munkám se fogom tudni végezni, ha ezen lamentálok folyamatosan. A sebeimet nyalogatva nem leszek előrébb. Talán Rogersnek igaza volt, Peggyt nem fogja kitaszítani a szívemből soha senki, de lehet másnak is teret kéne adjak benne.
Halk kopogás zökkentet ki a gondolataim világából. Vállam felett hátra pillantva Steve jég kék szemei villantak az enyémekbe.
-Minden rendben?
-Igen.-hajtottam le a fejem, majd gyorsan megtöröltem a szemeim.
-Hoztam neked pólót, törölközőt meg még egy pár dolgot.-tette le az ágy szélére ezeket, majd óvatosan mellém ült.
-Köszönöm Steve.
-Ugyan, nem tudom hogy hálálhatnám meg azt, hogy elláttad a sebem.
-Nem kell meghálálni. Én nem tudom hogyan köszönjem meg, hogy pár napra itt maradhatok.-pillantottam körbe a szobában.
-Talán azzal, ha kitárod a szíved és közelebb engedsz valakit.
-Nem tudom, hogy képes lennék-e rá.
-Kemény csaj vagy. Tudom, hogy menni fog. Fel kell állnod, Peggy is ezt akarná. -szorította meg finoman a vállam.
-Szerinted ezt akarná?-pillantottam fel rám.
-Azt szeretné, hogy ne szomorkodj. Hogy boldog legyél.-hajolt közelebb, mire Bucky lépett be hozzánk.
-Ohh, bocsánat. Megzavartam valamit?-kapkodta köztünk a tekintetét. Én elfordultam mert lángba borult az arcom. Azt hitte, hogy megcsókol Steve? Az lehetetlen, ez biztos nem fog megtörténni köztünk ha a föld az éggel egybeér se! -Csak meg akartam győződni, hogy minden rendben.-vakarta meg idegesen Bucky a tarkóját.-De akkor azt hiszem én megyek is. Ha bármi van Nina, nyugodtan szólj.
-Köszönöm.-bólintottam halványan, majd felpillantottam Stevere. Ő idegesen rágta a szája szélét, majd felkelt mellőlem.
-Ha kell bármi, tudod hol találsz.-lépett az ajtóhoz.
-Igen, tudom.
-Próbálj meg pihenni Nina. Holnap korán kelünk. -becsukta rám az ajtót és magamra hagytak. Megrázva a fejem, próbáltam felfogni mégis mi volt ez az előbb, de inkább hagyom. Lezuhanyozok és befekszek ebbe a pihe-puha hatalmas ágyba. Hátha jön álom a szememre.