Painful Memories

6 rész

Fáradtan kikászálódtam az ágyból. Nem mondom, hogy sokat aludtam, mert egész este nem hagytak nyugodni a gondolataim. Nem csak a csapaton, vagy Wanda szavain agyaltam, hanem még Steve is beférkőzött a gondolataim közé.
A zuhany alatt állva próbáltam rendbe szedni magam. Ahogy a csempén támasztottam a kezeim arra lettem figyelmes, hogy begyógyultak a tegnap szerzett sebeim. Egy halvány vigyor ült az arcomra, hogy tényleg hatásos a szérum. Ahogy pedig Steve mondta gyorsabban regenerálódok.
Kilépve a víz alól egy fehér toppot kaptam magamra és a szokásos egyenruhámat. Ma is edzéssel fogom kezdeni a napot természetesen a Kapitánnyal, utána meg nem tudom még mi lesz a feladatom, de a teendőim közé bekellene sűrítenem a lakás rendberakását is, mert elkeserítő ha körbenézek és csak a dobozokat látom.
Hajamat megszárítottam és most kivételesen csak kettő kisebb tincset tűrtem háta két oldalt és gumiztam  őket össze, a többit pedig kiengedve hagytam. Fő a változatosság.
Reggeli kávémat gyorsan megittam és egy műzliszeletet kaptam fel ,míg beérek a bázisra gondoltam megeszem. Csoda, hogy valamit eszek, mert reggel aztán nekem a kávén kívül semmi nem megy le a torkomon.
A parkolóban megállva, bezártam a kocsit és gyors léptekkel az edzőterem felé vettem az irányt. Amint megpillantottam a terem ajtaját egyből tudtam, jó helyen járok, majd azzal a nagy lendülettel amivel érkeztem benyitottam. Egy dologgal nem számoltam, hogy a Kapitány épp a boxzsákokat püföli egy fehér pólóba és egy barna nadrágban. Beljebb lépkedve halkan lepakoltam, de a szemeim nem tudtak elszakadni róla. A fehér anyag a testére feszült, minden izmát engedte láttatni. A vékony anyag alatt az izmok táncoltak minden egyes mozdulatánál. Lesütöttem a szemem és próbáltam rendezni a lélegzetvételeim, mielőtt odamegyek hozzá.
Kibújtam a pulcsimból és letettem a cuccaim mellé, addig se őt bámulom. Steve abba hagyta a zsák püfölését így én ledermedve fordultam meg, remélve hogy nem vett még észre.
Tökéletesre fejlesztettem azt a képességem, hogy ne tűnjön fel senkinek hogy ott vagyok, de nála nem jött be.
-Időben érkeztél.-mosolyodott el ahogy felém sétált.
-Pedig csendben voltam.-egyenesedtem fel ahogy őt néztem.
-A parfümöd illata elárulta, hogy itt vagy.-dőlt neki a mellettem lévő oszlopnak.
-Pedig azt hittem sikerül észrevétlen maradjak.-hajtottam le a fejem elkeseredve.
-Te nem tudsz észrevétlen lenni. Vonzod a tekinteteket.-mosolyodott el újból, majd a vizes palackját felkapva ledöntötte a benne levő kevés folyadékot. Ledermedve néztem őt, ahogy csillog a bőre az izzadságtól és ráfeszül a póló a mellkasára, hasára.
Peggy most csapj tarkón, mert ez így nem mehet tovább. Faszért stírölöm a pasid? Megdörzsölve a szemem odébb lépkedtem és döbbenten vettem tudomásul, hogy Tyler nincs itt.
-Tylert keresed?
-Ő hol van? -fordultam vissza irányába.
-Bucky képzi őt ki. Én leszek a te kiképződ, szóval ha minden rendben és készen állsz, kezdhetünk. -akkor most ha jól értem csak vele kettesben leszek minden nap? Hát ez szép baleset lesz. Még visszatérve a parfümöm illatára és a vonzom a tekinteteket részre. Mi az isten van? Most ő flörtöl velem? -Nina.-érintette meg a karom. Fel se tűnt, hogy itt áll velem szemben.-Minden rendben?
-Igen, csak... bocsánat.-ráztam meg a fejem, hogy a kósza gondolatokat elhesegessem onnan.
-Gyere, kezdjünk bemelegíteni.
-Rendben.-sóhajtottam egy nagyot. Próbáltam arra koncentrálni amit mond és nem arra ahogy kinéz. Egymás után mondta a feladatokat amiket szépen sorjában meg is csináltam.
-Fekvőtámasz.
-Hhh rendben.-sóhajtottam, majd a térdeimre rogytam.
-Rendes fekvőtámaszt kérek tőled. -kínkeservesen de eljutottam a huszadik fekvőtámaszig, mire Steve körbesétált körülöttem.
-Ne nyomd ki ennyire a feneked. Lejjebb.-nyomta le a csípőm.
-Örülök, hogy meg tudom tartani magam.
-Gyerünk Nina, menni fog.- fájtak a kezeim és már a hasfalam is. Még öt fekvőtámaszt megpróbáltam úgy, hogy lejjebb van a csípőm, de a hatodiknál a földre zuhantam. Steve leguggolt velem szemben míg én kapkodtam levegő után. -Hova lett az erőd?-simította ki a hajam az arcomból.
-Elhagyott Steve.
-Azt én nem hagyom, gyerünk kelj fel. Egy kis futás jót fog tenni.-megpróbáltam feltornázni magam a földről és a futópadhoz lépkedtem. A pólóm alját felhajtottam a mellem alá, mert már most szakadt rólam a víz.
-Amúgy te mióta vagy itt?
-Korán keltem, de Nina a munkát és a magánéletet nem keverjük. Összpontosíts a feladatra kérlek. -elindítottam a futópadot, nem akartam vele vitatkozni azon, hogy ez csak egy szimpla kérdés volt. Jobban belegondolva az első kérdést követné a másik és nem haladnánk semmivel se akkor, így inkább hagytam a kérdéseimet és koncentráltam a levegővételeimre. Rogers körbe sétált körülöttem, véletlen el is kaptam a pillantását így kénytelen voltam megkapaszkodni a futópad oldalába, mert rohadt nagyot estem volna perceken belül ha tovább nézem őt.
-Figyelj oda kérlek.
-De így nem tudok.-lihegtem.
-Muszály figyeljelek, ha valamit rosszul csinálsz akkor szólnom kell.
-Tudom.-nyögtem. -Szúr az oldalam.
-Még 10 perc. Utána lejöhetsz.
-Akkor majd összekaparsz. -erre a kijelentésemre Steve elmosolyodott és megállt közvetlen a futópaddal szemben. Karjait összefonta a mellkasa előtt amire egyből lesiklott a tekintetem. Felpillantottam a szemeibe amik azt hiszem nem a nyakláncomat figyelték jelen pillanatban, hanem ami lejjebb volt. Egyből elöntött a forróság és megbicsaklott a lábam így leborultam a padról. Steve utánam rohant és a karom után kapott.
-Hé.. minden rendben? -húzott fel óvatosan.
-Nem éppen.-szorítottam össze a fogaim, mivel piszkosul fájt az oldalam,amit lehorzsoltam.
-Mutasd.-érintette meg finoman az oldalam.
-Nem fogok levetkőzni.-fújtam ki idegesen a levegőt.
-Gyere, itt van egy krém, ezzel kend be.-húzott maga után a csuklómnál fogva. Kezeinkre lepillantva azon méláztam, mennyire erős karja van és az én kis törékeny csuklóm ahogy közre foglya a hatalmas tenyere el is törhetne ha jobban rászorít. -Nina. Gyere , fogd meg.-tette a kezembe a krémet.
-Hogy?-néztem rá értetlenül.
-Engedd akkor, hogy bekenjem? -pillantott fel rám. Lenéztem az oldalamra és lassan lehajtottam a nadrágom szélét, hogy be tudjam kenni. Steve kinyitotta a krémet amiből én kivettem egy kisebb adagot és a fájó pontot kezdtem lassan bekenni. Lassan masszíroztam, hogy minél hamarabb hasson. Zavarban voltam a közelségétől és hogy éget a tekintete. Felpillantva a kékségein megakadt a szemem. Nagyot nyeltem és gyorsan elpillantottam inkább róla.
-Tartunk egy kis szünetet, aztán meglátjuk hogyan leszel, rendben?-érintette meg a vállam.
-Igen. -fújtam ki lassan a levegőt, majd megtöröltem a kezem egy nedves kendővel.
-Közelharcot gyakoroltál igaz?
-Igen.
-Szuper. Ha jobban vagy megmutathatod mit tudsz.-intett a ring irányába. Nagyot nyeltem, mivel egy bosszúállóval se verekedtem még és a képességem se használtam még semennyire se, így nem tudom mire számítsak.
Egy korty vizet ittam, majd elindultam a ring felé. Nem gondolhatja azt rólam, hogy egy kis horzsolástól feladom és sírdogálok a sarokban. Ennél én többre vagyok képes és meg is mutatom Amerika legjobb seggének. Bemászva a korlátok közt körbepillantottam, hogy mik a lehetőségeim. Honnan tudnék a legjobban támadni, vagy mi lesz a segítségemre.
-Biztos akarod? Nem fáj?
-Meg se érzem. Kezdjük.-álltam be alapállásba.
-A lábfejed felém nézzen. És jobban rogyaszd be a lábaid. -lépett be ő is a ringbe.
-Gyerünk Steve.
-Nina, figyelj arra amit mondok.
-Nem tudod a taktikáim. -vigyorodtam el huncutul.
-Nem, ez tény. Ezért van ez az óra, hogy kiismerjem és csiszoljunk rajtuk.
-Hm.-mosolyom le se lehetett vakarni az arcomról. Gyors léptekkel mögé kerültem és kirúgtam a lábát. Steve a földre esett de elkapta a combom így maga fölé rántott.
-Ne ilyen hevesen.
-Én így szoktam.-Rogers maga mellé lökött és a combjai közé szorította a lábaim.
-Hamar ki fogsz fáradni.-emelkedett felém.
-Nem hinném. Akár egész nap is bírnám.-mosolyodtam el.
-Mondtam már, hogy ne lopd a szövegem.-szorította a kezeimet a padlóra. Ujjai szorosan fonódtak a csuklómra. Lábaim nagynehezen kiszabadítottam a combjai közül és a csípője köré szorítottam. Steve lepillantott az ölébe, majd vissza rám. Nagyot rántva rajta oldalra fordítottam és felé kerültem.
-Ez így nem lesz jó.- lökte le magáról a kezem így a mellkasára borultam. -Nina, kezdjük az elejéről.
-Azért mondod mert vesztésre állsz?-motyogtam a mellkasába.
-Nem, nem azért. Hanem azért mert rengeteg hiba volt ebbe.
-Hiba?-támaszkodtam meg a feje mellett, majd csak ekkor eszméltem fel, hogy felette támaszkodok és centik választanak el attól, hogy az ölébe essek.
-Kezdjük újból. -emelkedett fel a földről, így én legurultam róla.-Gyere.-nyújtotta ki felém a kezét. Nem fogadtam el, inkább magam felkeltem és szembe álltam vele.
-Mit rontottam el?
-Az alap állás. Mondtam, hogy a lábfejeid felém nézzenek. -igazította meg a lábam, majd lassan mögém sétált. -A karod ne tartsd ennyire feszesen, mert nem fogsz tudni ütést mérni az ellenfeledre, hanem előbb el fog törni a kezed.-érintette meg a könyököm. -Állj stabilan, hogy ne tudjalak kibillenteni.-rántott hátrébb, de szerencsétlenségemre a mellkasának csapódott a hátam és neki estem. Steve a karomnál fogva tartott és visszaállított a kezdő pozícióba.
-Bocsánat.-suttogtam halkan.
-Tartsd meg magad.-csúszott a keze a csípőmre. Egyre jobban zavarba jöttem a forró érintéseitől. Biztos vagyok benne, hogy semmi hátsó szándék nincs a tettei mögött, de nagyon zavarba hozott ezzel. -Most pedig boxolj egyet a levegőbe. Had lássam mit tudsz.-amint ezt kimondta teljesítettem is a parancsot, de mikor húztam vissza a kezem Steve elkapta a karom.- Nem jó.-hajolt a fülemhez. Ettől a cselekedetétől még jobban lefagytam. A forró lehelete hozzáért a bőrömhöz, ettől pedig a szó a torkomon akadt. -Csípődet mozdítsd bele, ha ütsz.-rántott magához. -Veled fogok mozogni, így érezni fogod mit és hogyan kell csinálj. Jobb lábaddal lépj majd előre és üss. Világos?
-Igen.-nyögtem ki halkan.
-Nem hallottam.-hajolt közelebb így az arcomhoz simult az övé.
-Igen, értettem.-kapkodtam levegő után. A fenekem az ölének van nyomódva, a keze szorosan a csípőm fogja, itt liheg a nyakamba és hallom minden egyes szívdobbanását. Sose voltam még ennyire zavarban mint most. Csoda, hogy nem gyulladt fel még a testem vagy nem kapott lángra rajtam a ruha. Steve finoman megszorította a csípőm ezzel jelezve, hogy kezdjük a feladatot. Próbáltam őt figyelmen kívül hagyni, de igen nehéz volt úgy, hogy érzem ahogy hozzámér mindenhol.
Az ötödik próbálkozásra elnyerte a tetszését amit csináltam így ellépett mögülem és szembeállt velem.
-Üss meg.-tartotta fel a kezét.
-Nem ütlek meg.-néztem rá kikerekedett szemekkel ahogy realizáltam a kérését.
-De üss meg, ez a feladat.
-De nem akarlak.-engedtem le a vállaim.
-Nina, gondold azt, hogy egy arrogáns pasi vagyok aki ki akar használni téged minden téren.-villantak fel kék kozmoszai a szemembe.
-Te nem vagy olyan.
-Most az vagyok. Gyerünk. Üss meg.
-Nem tudlak.- engedtem le a karjaim is. Steve közelebb lépett, olyannyira, hogy a mellkasa az enyémhez ért.
-Fel foglak bőszíteni. Ez borzasztó távol áll tőlem, amit tenni és mondani fogok, de látni akarom a szemedben, hogy mire vagy képes.
-Kérlek ne csináld.-néztem fel rá.
-Gyere ide szépségem.-lépett még előrébb, amitől hátrálni kezdtem.
-Steve fejezd be, kérlek.
-Nem amíg nem látom a szemedben.
-Mit akarsz látni?
-Azt az apró szikrát, hogy megüss.
-Steve én nem tudlak megütni.
-Gondolj vissza a kapcsolatunk elejére, akkor mennyire meg akartál ütni. Biztos vagyok benne hogy felbosszantottalak. Sőt még lehet most is utálsz, szóval hozd magadból elő és gyerünk. -nyomott neki a korlátnak. Összepréselődött a testünk. Akár mennyire is próbáltam elhúzódni, nem tudtam.
-Kérlek. -szorítottam össze a szemeim.
-Hhhhh... Nina. Szépségem. -simított el egy kósza tincset az arcomból, majd az állam alá nyúlt és felemelte a fejem.
-Ne mond ezt.-sziszegtem halkan.
-Zavar?-pillantott fel a szemembe.
-Zavar igen. Az is hogy közel vagy, meg hogy ilyen furán viselkedsz.
-Hidd el nekem se jó érzés, de el akarom érni azt amit mondtam.
-Menj hátrébb.-löktem meg finoman.
-Ennél te erősebb vagy.-jött közelebb. A torkomon akadt a szó ahogy felpillantottam, mert vészesen közel volt az arca az enyémhez.
-Azt mondtam fejezd be. Kimegyek az óráról.-léptem volna odébb de vissza rántott és nekipréselt újra a korlátnak.
-Látni akarom, mit tudsz.-idegesen lecsaptam a kezét a karomról, majd a térdemet felrántva gyomron vágtam. Rogers összegörnyedt, de engem nem hatott meg ezzel, kirúgtam az egyik lábát így hanyatt esett, de sajnos túl fürge ahhoz, hogy sokáig a földön maradjon, így mintha meg se történt volna az előbbi újból előttem állt.-Gyerünk szépségem. Mutasd mit tudsz.
-Nem vagyok szépség.-kiáltottam rá és az öklömet összeszorítva ahogy az imént tanultam a mellkasát megcéloztam és ütöttem egyet. Steve próbálta hárítani az ütéseim, de azzal nem számolt, én is hogy gyors vagyok. Mögé kerülve felmásztam a ring korlátjára és onnan ráugrottam a hátára. Karjaim szorosan a nyaka körül voltak.
-Gyerünk.-kapkodott levegő után, mire felmásztam a nyakába és a lábaim szorosan köré fontam. Steve a derekam tartotta, nehogy véletlen leessek és kárt tegyek magamban.
-Nem tudom ismered-e ezt a módszert, de én nagyon szeretem.-átpördülve a nyaka körül a földre rántottam. Feltápászkodva onnan gyorsan rámásztam és a vállaira térdeltem, remélve nem kel fel.
-Ugye tudod, hogy le tudlak lökni.-mosolyodott el.
-Nem hinném.-térdeltem bele a bicepszébe, mire összeszorította a fogait és lelökte magáról a lábam, így rá estem. A derekam köré fonta a karjait, majd átfordított, így a lábaim közt mászott fel hozzám és szorította le a kezeim, mivel látta, hogy még bennem tombolt a vágy, hogy kicsináljam őt.
-Ügyes voltál.-zihált fölém hajolva, majd elengedte a kezeim. Lábaimmal a csípőjénél hanyatt löktem így a hasára ülve fölé hajoltam.
-Nyertem, ismét. Legközelebb ne ezt a taktikát válassza Rogers mert nem tetszett.- másztam le róla, majd a ring mellett lévő székről felkaptam egy törölközőt és megtöröltem az arcom. Steve komótos léptekkel jött oda hozzám és finoman megérintette a karom.
-Hé.. nem akartam ilyen lenni, de valahogy ki kellett hoznom belőled.
-Nem tetszett ez a változat.
-Volt más ötletem is, de akkor biztos kaptam volna. -vakarta meg a tarkóját.
-Még is micsoda?-néztem rá döbbenten.
-Inkább hagyjuk. -sütötte le a szemeit.
-Steve.-emeltem fel a hangom.
-Nem, lényegtelen tényleg.-rázta meg a fejét. Zavarban volt. Most attól amire gondolt? Hát basszus, minek gondolkozik, meg én már tényleg nem értem mi történik itt.
-Más tanítványaiddal is ezt csinálod?
-Nem! Nő még nem volt a tanítványom.
-Dejó, akkor most rajtam gyakorolsz?
-Nem, nem gyakorlok. Nina sajnálom, hogy így történt, de sikerült, mert láttam amit akartam.
-Igen?-mértem végig. -Tetszett?-húztam fel a szemöldököm kíváncsian.
-Most mire akarsz kilyukadni? -tette csípőre a kezeit, majd végig mért ő is a tekintetével.
-Ott a futópadon, mielőtt elestem.-lépkedtem közelebb hozzá.
-Nina én..
-Állj, most én beszélek. -emeltem fel a kezem, majd folytattam.-Láttad akkor amit akartál?-Steve összébb húzta magát és félve pillantott fel rám. Zavarban volt ismét amitől visszahőköltem. Túl durván viselkedek vele.
-Én nem ..
-Mond ki, még most. Nem vagyok vak.
-Én se vagyok vak. Mért vonjam meg magamtól ami szép? -hátrébb lépve teljesen ledöbbentem.
-Nekem mennem kell.-kaptam fel a cuccaim.
-Nina, várj már kérlek.- kapta el a karom.
-Steve engedj ki.-próbáltam szabadulni, de mindig elém lépett így esélytelen volt , hogy kijussak.
-Nem! Kérlek hallgass meg.
-Ne most.
-De most. Mert tudnod kell, hogy szép vagy. Biztos vagyok benne hogy zavarba hoztalak és ezt nagyon sajnálom, de én egyenes ember vagyok. De abba is biztos vagyok, hogy rengetegen mondták ezt már neked...
-Képzeld soha senki.-néztem fel rá könnyes szemmel.
-Nina, kérlek.-lépett közelebb.
-Nem, Steve. Most kérlek hagyd, hogy kimenjek azon az ajtón.-intettem a nyílászáróra.
-Nem szeretném, hogy elmenj. Nem akarom, hogy sírj...
-Hát pedig most olyan sokminden történt, hogy sírni szeretnék.
-Zavarba hoztalak igaz?
-Nem egyszer.
-Sajnálom. Úgy sajnálom Nina.-jött közelebb, de én hátráltam inkább.
-Kérlek..-csordult le egy könnycsepp az arcomon.
-Hé, nem kell sírni, ha bókolnak neked. Nem akartalak megijeszteni ezzel.-simította meg a karom.
-Steve, te az oktatóm vagy. -szorítottam magamhoz a cuccaim. Ki akartam menni a teremből és elkerülni a szeme elől. Túl sok volt ez a mai edzés nekem vele. Nem is az edzés része, bár kifáradtam, hanem inkább az, ahogy néz, figyel. Hozzám ért. Olyanokat mondott, amit tudom, hogy azért tette, hogy felbosszantson és megmutassam mit tudok, de az hogy szép vagyok, nem hiszem hogy még abba a szerepbe lenne, amibe az előbb volt és azért mondta volna. Vagy talán mégis?
-És nem mondhatom azt a tanítványomnak, hogy csinos vagy szép vagy? Azt hittem a nők szeretik, ha megdicsérik?
-Nekem nem kell mondani.
-Mért nem? Mért nem mondta eddig senki neked?
-Nem tudom!-kiabáltam el magam és vágtam le a cuccaim. -Sose pasiztam, nem volt ilyenre időm. Volt ennél fontosabb dolgom.
-El se fogadod, hogy bókolnak?
-Nekem nem kell.. nem jár nekem.
-Már mért ne járna? Ne mond ezt. - lépett közelebb.
-Ez van. Most menni szeretnék ha nincs több feladatom.
-Gyere, menjünk együnk valamit. El szabad hívjalak?
-Ezt most te se ...
-De komolyan gondolom. Te mint nő eljössz egy férfivel enni. Össz-visz ennyi. Nem randi, se nem lánykérés, semmi ilyen. Csak gyere és együnk.
-Nem tudom.-hajtottam le a fejem és éreztem ahogy meg kordul a gyomrom.
-Sajnálom, hogy megijesztettelek.
-Nekem sose bókolt senki Steve. Sajnálom, hogy hülyén reagáltam, de nem tudom hova tenni ezt az órát. Össze vagyok zavarodva...
-És éhes vagy, szóval gyere.-nyújtotta ki irányomba a kezét. Szipogva felpillantottam rá, majd finoman megsimította a karom. -Nina, te egy okos, értelmes, ügyes nő vagy. Emellett pedig csinos és szép. Rengetegen megnéznek és megtudom érteni mért. Mert a szép dolgokat szeretik az emberek.-összefogtam magam körül a karjaim. Furán éreztem magam, nem vagyok az ilyenekhez hozzászokva, pláne tőle. -Gyere, mert gyanítom nem ettél ma se semmit.-fonta össze a karjait a mellkasa előtt.
-Dehogynem.
-Nem versz át.-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Nem verlek át, mert egy műzliszeletet ettem.
-Hát az nem sok.-nevette fel halkan, majd összeszedte a cuccait. -Na de gyere. -felkaptam a felsőm magamra és utána mentem.
A folyosón sétálva mindenki akivel csak szembe találkoztunk a kapitányt hatalmas mosollyal üdvözölték míg engem pedig csak méregettek. Frusztrált piszkosul ez az egész helyzet. Nem elég, hogy az órán történt ami történt, még ezek is bámulnak és méregetnek.
-Nem lehetne kevésbé forgalmas folyosón közlekedni?-morogtam magam elé, ahogy lesütött szemekkel sétáltam Rogers mellett.
-Mi a baj?-állt meg hirtelen a liftnél így én neki koccantam a vállának.
-Semmi.-léptem hátrébb tőle.
-Nina! Mond el!-amint kinyílt a lift ajtó szembetaláltam magam azzal a szőkeséggel aki még a vizsgán tette magát a kapitánynak. Mi is volt a neve? Stacy vagy Sharlott?
-Üdvözlöm Kapitány.-nyújtotta el a nevét, ahogy affektált és vigyorgott Stevere.
-Üdvözlöm.-köszörülte meg Steve a torkát, majd maga elé engedett. Ahogy elindultam a lift felé, hogy beszálljak, a szőke némber megindult kifele a felvonóból és levállalt. Felé pillantottam, hogy ezt most mért is kaptam, de ő rám se nézett, átnézett rajtam és csak a kapitányt méregette. Csorgatja a nyálát utána, valami igen gusztustalan egy nő ez basszus. Szegény Rogers megvárta hogy kiszálljon a szőkeség és belépett mellém.
-Valaki nagyon oda van magáért. -pillantottam fel Stevere ahogy a falnak voltam dőlve.
-Ezt hogy érted?-dörzsölte meg a nyakát idegesen.
-Szemmel látható, hogy ez a picsa elélvez a látványodtól.
-Vigyázz a szádra.-húzta össze a szemöldökét. Én csak vállat rántottam és inkább kibámultam a lift ablakán. -Mért gondolod, hogy oda van értem? -törte meg a csendet.
-Nyisd ki a szemed Rogers. Meg ő amúgy is Peggy rokona...
-Mire akarsz kilyukadni?-lépett hozzám közelebb.
-Ja, semmire.- a liftajtó ebben a pillanatban nyílt ki, így én kisiettem a felvonóból és a kocsim felé vettem az irányt. Nem akarok több kínos szituációt a Kapitánnyal. Elég volt ez a nap.
-Nina, állj már meg. Hova rohansz?-kapta el a karom.
-Muszály ennyire feltűnően a nyomomba lenned?
-Ebédelni megyünk tudtommal, meg mivel elrohantál így futnom kellett utánad.
-Mindenki minket bámul!-pillantottam körbe idegesen. Zavart az összes kíváncsiskodó tekintet.
-Ne foglalkozz velük, inkább gyere.-lépett hátrébb. Kérdőn figyeltem, hogy hova is megy most. A kocsim itt áll a parkolóba.
-Kapitány! Hova megy?-kiáltottam utána ,mire Steve a kezével intett, hogy kövessem. Kell nekem is kiabálnom, így még jobban magunkra vontam mások figyelmét. Szaporán szedtem a lépteimet, és biztos voltam benne, ha nem lesz senki a közelünkben megmondom Stevenek, hogy az órán kívül nem szeretnék találkozgatni és egyéb programokra menni vele, mert nagyon zavaró, hogy összesúgnak a hátam mögött.
Steve a motorjának dőlve, karba tett kézzel várt engem. Dühös lépteim visszhangoztak a garázsban, ahogy felé tartottam. Gyorsan körbepillantottam, reménykedve, hogy nem tartózkodik itt senki, majd ahogy közelebb értem rá is kezdtem a mondókámra.
-Többször nem megyek semmi féle külön programra veled.
-Mért?
-Mert mindenki bámul és összesúg mögöttem.-tettem keresztbe a karom én is a mellkasom előtt.
-Mért érdekel? Ne foglalkozz velük. -rántotta meg a vállát.
-Már hogy ne foglalkoznék! Mindenki kedvesen köszönget neked, engem meg lenéznek, méregetnek, vagy a kis szöszke például átnéz rajtam és vállba vág. Az is mit keres itt? Hisz nem is jutott be, vagy protekciója van Peggy miatt? Mindenki te veled van elfoglalva. A tökéletes Amerika kapitánnyal és nicsak ki ez a kis fruska vele? Mért mennek együtt bárhova is, hisz Rogers kapitánynak eddig csak férfi diákjai voltak. Érdekes!-húztam össze a szemeim és szúrósan néztem a kékségeibe.-Mért változott most ez meg? Mért vagyok én az egyetlen női diákod?
-Nina..
-Választ várok! És a kocsimmal megyek haza!
-A motorommal megyünk.
-Már nem vagyok éhes.
-Ne csináld. Légyszíves. -lökte el magát a fekete járműtől és közelebb lépkedett irányomba.
-Mért vagyok az egyetlen Nő tanítványod?
-Mert ezt akartam. Ennyi! Én kértem, hogy te legyél és Tyler menjen Buckyhoz. Kész. Mit akarsz még választ erre?
-Mért?
-Mert úgy éreztem, hogy többet kell veled lennem. Meg kell ismerjelek, ennyi.. -lépett odébb idegesen és a motort kezdte el piszkálni. Csendben figyeltem, teljesen összezavart. Rogers felült a motorra, majd felém nyújtotta a bukósisakot.
-Neked nem kell?-néztem végig a motoron, keresve nincs-e még egy bukósisak, de nem láttam.
-Téged jobban féltelek, mint magam. -indította be a járművet ami felmordult. Ijedten összerezzentem a hangjától. -Nem jössz?-pillantott fel rám.
-Én még nem ültem ilyenen.-húztam össze magamon a pulcsim jobban. Remegtek a térdeim, nem csak attól, hogy erre a motorra fel kell ülnöm, hanem attól is, hogy ismét Stevehez közel kell lennem.
Lassú léptekkel közelebb mentem, majd a remegő kezeim közt lévő sisakra pillantottam amin megláttam a tükörképem. Egy kétségbeesett lány nézett vissza rám, aki össze van zavarodva. Teljesen felfordult az élete és semmi biztos pont nincs benne. Senkije és semmije nincs.
-Gyere ide. Segítek felvenni.-fogta meg a kezem és húzott oda magához közelebb. Félve felpillantottam rá miközben a fejemre tette a sisakot. -Emeld fel a fejed.-hajolt közelebb. Lassan bíbelődött a csattal miközben az arcomat tanulmányozta. Én a mellkasát néztem, mivel nem mertem felnézni rá. -Nina, Peggy azért küldött, hogy segíts nekem. Azért akartam, hogy nálam tanulj, mert én is akartam segíteni neked. Emlékszel, múltkor megbeszéltük, segítünk egymásnak. Semmi hátsó szándékom nincs, mert nem vagyok olyan. Segíteni szeretnék.-simította meg az állam hüvelykujjával, amire felkaptam a tekintetem a kékségeire.
-Őszintén mondod Steve?
-Igen.-lágyult el az arca.- Nem tennék soha olyat amit nem akarnál. Nem vagyok olyan Nina.-csúszott le a keze az államról és az ölébe ejtette a tagjait.
-Félek.-némultam el, nem akartam hangosan felsírni.
-Vigyázok rád. Nem esik bajod, ha velem vagy.
-Nem csak a motorra értem.-pillantottam fel rá könnyektől duzzadó szemekkel.
-Mástól se kell félned, mert akkor is melletted leszek.-mosolyodott el. Ettől a mondatától és az ajkai görbületétől nagyot dobbant a ketyegőm.-Kapaszkodj meg a vállamban és tedd át a lábad.-nyújtotta ki a kezét felém.
-Leállítod addig kérlek?-haraptam be idegesen az ajkam.
-Persze.-elfordította a kulcsot és elnémult a motor. Síri csend volt. Steve csak figyelt míg én felmértem a motort amire készülök felülni. Nem siettetett, megvárta míg eljön az idő, hogy felüljek mögé. Hosszas tanakodást követően éreztem magamon, hogy figyelnek, így felkaptam a tekintetem és szembetaláltam magam az ismerős jég kék szempárral. Ezer közül felismerem az övét, mert senkinek se csillog így a szeme mint az övé. Nagyot nyeltem, majd kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt.
Átlendítettem a lábam a motoron, majd megkapaszkodtam Steve vállában és leültem mögé.
-Gyere közelebb, mert le fogsz esni.-pillantott hátra a válla felett. Közelebb csúsztam félve , mire Steve a térdeimet a combjához húzta. -Szorosan tartsd itt a lábad és kapaszkodj belém.
-Kérlek menjünk a kocsimmal.-suttogtam halkan.
-Lassan megyek Nina. Semmi baj nem lesz.-tette a tenyerét a térdemre. -Add a kezed- nyújtotta hátra a kezét, mire reszkető tagom előre nyújtottam. Steve megfogta a kezem és előre húzta, így közelebb húzott magához. A hátának simult a mellkasom, ettől pedig még gyorsabban kezdett verdesni a szívem.
-Kapaszkodj erősen.-ez volt az utolsó mondat, majd beindította a motort. Ahogy felmordult alattam Steve mellkasára csúszott a kezem. Lassan kitolatott, de mielőtt elindultunk volna a visszapillantóba rám nézett. Reszkettem, féltem, de ebben a pillanatban ő volt az egyetlen biztos pont. Csak belé tudtam kapaszkodni.
-Készen állsz?
-Nem tudom Steve.
-Szoríts erősen, nem lesz baj, ígérem. Csak bízz bennem.
-Jelen helyzetben csak te vagy a biztos pont, mert ez itt alattam baromira nem biztonságos.- félve de közelebb csúsztam hozzá és a térdeimet szorosan a combjának nyomtam.
-Bízhatsz bennem Nina. -mosolyodott el bátorítóan, majd elindultunk. A hirtelen gyorsulástól két kézzel markoltam Steve mellkasán a pólót és a háta mögé bújtam. Szemeimet összeszorítottam, nem mertem kinyitni, csakis majd akkor ha megállt ez a szörnyeteg alattam.
Hűvös szellő fújt be a pulcsim alá amitől kipattantak a szemeim. A fák és az utcalámpák suhantak el mellettünk ahogy szeltük az utat. Kezeim elernyedtek és lejjebb csúszott Steve derekára. Ahogy felgyorsult a motor visszazökkentem és közelebb szorítottam magamhoz. Reszkettem és biztos vagyok benne, hogy ezt ő is érezte. Félve kipillantottam a válla felett, majd a visszapillantóban megpillantottam kékjeit. Lelassult a szívverésem ahogy álltam a tekintetét, majd egy erős fény villant fel szemben az úton.
-Steve.-szorítottam magamhoz erősen. Talán túlságosan is, mert egyik keze rácsúszott az enyémre. Finoman megsimította a kézfejem, érintésétől pedig leblokkolt az agyam. Sose érintette meg senki a bőröm ennyire finoman.
Elsuhant mellettünk a kamion amitől ennyire megijedtem, de lehet nem is attól, hanem az érzéstől amit kiváltott belőlem az a két kék szempár.
-Hé .. gyere. Itt vagyunk.-még mindig szorítottam Steve derekát, pedig állt a motor.
-Itt vagyunk?-suttogtam halkan.
-Igen. Most már nem kell szorítanod.-hallottam a hangján, hogy mosolyog. Elkaptam róla a kezem és hátrább csúsztam. Ügyetlenkedve próbáltam leszállni a járműről, de Steve hátának dőltem véletlen, mert megakadt a lábam a motor egyik kiálló valamijébe. Gyanítom ez a motort kitámasztó fém rúd lehet amibe belegabalyodott a csizmám díszlánca.
-Bocsánat.-toltam el magam tőle.
-Segítek, csak ne ficeregj. Dőlj vissza rám. -félve rádőltem a hátára, mire ő egyik kezét hátra vezette a lábamra és kiakasztotta a csizmám láncát a motor kitámasztóról. Leszállva mögüle próbáltam minél hamarabb leszedni a fejemről a sisakot, mert úgy éreztem megfulladok, ha tovább rajtam van.
-Nem jön le.-kezdtem pánikolni. Steve odalépett velem szembe és elkezdte kicsatolni a csattot.
-Ne izgulj. Túlélted az utat is.
-Csoda, de majdnem karamboloztunk. -kapkodtam a levegőt, ahogy újra tudtam rendesen lélegezni.
-Messze volt az.-mosolyodott el. Arca nyugodtságot sugallt, próbált hatni ezzel is rám, hátha sikerül lehiggadjak ezután az út után.
-Ez azért volt mert nem előre nézel.-fontam össze a karom magam előtt.
-Meg akartam bizonyosodni, hogy minden rendben van veled.
-Tudod mennyire hangos ebben a sisakban ha kiabál valaki?
-Tudom, hogy reszketsz, de együnk inkább. Gyere. Attól megnyugszol.-háta mögé pillantottam ahol az étterem volt.
-Itt is ismernek?-néztem vissza rá.
-Gyanítom igen.
-Hhhh...
-Gyere, nem lessz semmi baj.
-De megint úgy fog rám nézni mindenki.
-Ne foglalkozz velük. Bemegyünk, leülünk és kikérjük az ebédet. -felpillantottam rá és a szemei közt váltogattam a tekintetem. Steve közelebb jött hozzám és a fülemhez hajolt.
-Tudom, hogy kemény vagy, hisz felültél mögém a motorra is.
-Nem tudom feltűnt-e mennyire reszkettem. -fordítottam irányába a fejem, de leblokkoltam mert túl közel volt hozzám. A parfümjének az illata megcsapta az orrom. Nyakán végigvezettem a tekintetem, majd megpillantottam, hogy megfeszülnek az erek és kiduzzadnak. Nagyot nyeltem, mert ismét azon kapom magam, hogy centikről nézem őt.
-Azt hittem a motor az.-mosolyodott el halványan.
-Nagyon vicces.-léptem hátrébb, mire lágyan megfogta a karom.
-Éreztem, hogy reszketsz és azt is hogy szorosan fogsz.
-Azt mondtad kapaszkodjak.
-Jól is csináltad.-pillantott le rám.- Most viszont gyere, mert össze fogsz esni. -Lassú léptekkel sétáltam mellette.
Belépve az étteremben döbbentem rá, hogy ez egy gyorsétterem. Az ablakok mellett boxokban ülnek a vendégek és fogyasztják az ebédjüket. Mindenki boldogan falatozik, míg én reménykedni tudok csak abban senki se ismeri fel a Kapitányt.
Steve háta mögött álltam meg, nem akartam kíváncsi szemekkel találkozni, de megéreztem egy kezet a kézfejemen, amitől ismét mintha villámcsapás ért volna végigfutott egy furcsa bizsergés az egész testemen a gerincem vonalán át. Rogers hátrapillantott rám, majd egyből el is engedte a kezem.
-Bocsáss meg.-pillantott fel a szemembe.
-Menjünk valamerre, mert itt szem előtt vagyunk.-hadartam el gyorsan. Érzetem az arcomon, hogy forró. Pusztán egy érintéstől.