𝐶𝑠𝑜́𝑘𝑜𝑙𝑗 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑚𝑖𝑘𝑜𝑟 𝑐𝑠𝑎𝑘 𝑎𝑘𝑎𝑟𝑠𝑧 //𝐶.𝐿. 𝑓𝑓.

𝑁𝑜𝑣𝑒

"Boldog vagyok.
Ott ülök vele a szobámban. Nevetünk, és a kedvenc filmét nézzük. Minden héten váltogatjuk kié a megtiszteltetés, hogy választhasson egy filmet. Ezen a héten ő volt a soron.

Az ágyamon ülve, egy halom nasi között figyeljük a történéseket. De igazából az évek során annyiszor megnéztük, hogy már csak emlékezetből -mint két szinkronhang- mondjuk a film szövegét.

-Malcolm egy f@sz! -mondja undorodva.

-Tudom!! És ez a tény minden egyes alkalommal erősödik. -válaszolom.

A stáblistát látva, elkezdek kutatni a távirányító után. Esküszöm, hogy magam mellé raktam le, és most nincs itt. Hogy tud mindig így eltűnni?

A mellettem ülő felé fordulok, aki éppen egy adag epres gumicukrot töm a szájába. Mikor meglátja, hogy őt figyelem megáll a mozdulatban és kérdőn felvonja a szemöldökét.

-Mi az? -kérdi.

-A távirányítón ülsz! -jelentem ki bizonyosan, mivel már mindenhol kerestem az említett tárgyat és sehol sem találtam.

-Biztosan nem! -szól magabiztosan. -Ha rajta ülnék érezném! -mondja

-Ezt már máskor is mondtad. -rakom keresztbe a kezem. -Csak emeld fel a csinos kis fenekedet, hogy megnézhessem. -mosolyodom el.

-Azt mondod, hogy csinos a fenekem? -néz rám ámulva. -Ahh M. köszönöm a bókot! -emeli az egyik kezét drámaian a mellkasához.

Megforgatom a szemem és meglököm egy picit.

-A kicsit kihagytad. -nevetek. -Na! Menj arrébb, hogy megnézhessem tényleg ott van-e.

Sóhajtva felemelkedik egy kicsit, én pedig egyből meglátom a fekete távirányítót.

-Na látod! -nyúlok az eszközért, és meglebegtetem a szeme előtt.

-Az vajon, hogy került oda? -néz rám csodálkozva.

-Én honnan tudhatnám?! -válaszolom. -Te mocorogtad végig az egész filmet. Csoda, hogy nem estél le az ágyról.

-Nem is igaz! -tiltakozik.

-De igen! -kontrázok. -Nem tudsz megülni egy helyben! -jelentem ki.

-Igen? -kezd el sunyin mosolyogni. -Úgy látom te sem tudsz egy helyben ülni.

-Miről besz-

Nem tudom befejezni a kérdést, mert felém veti magát és elkezd csikizni ahol csak ér. Én pedig hirtelen fel sem fogom hol vagyok, csak nevetek és vergődök a kezei alatt. Pár pillanat után viszont felfogom, hogy mi folyik körülöttem, és én sem hagyom magam. Elkezdem csikizni őt, így ketten már hisztérikusan nevetünk és szenvedünk.

Mikor végeztünk egymás "kínzásával" lihegve, kifogyva az energiából, hátradőlünk az ágyon egymás mellé. Nagy levegőt veszek majd kifújom azt. A pulzusom még mindig az egekben.

-Hé? -szól nekem. Felé fordulok és látom, hogy már engem néz.

-Igen?