𝐶𝑠𝑜́𝑘𝑜𝑙𝑗 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑚𝑖𝑘𝑜𝑟 𝑐𝑠𝑎𝑘 𝑎𝑘𝑎𝑟𝑠𝑧 //𝐶.𝐿. 𝑓𝑓.

𝑇𝑟𝑒

A birtokhoz érve, át megyek a nagykapun és elindulok a felhajtón melyet két oldalt magas ciprus fák vesznek körül. A mediterrán stílusú házunk a birtok közepén helyezkedik el. Körülötte pedig a kisebb szőlős, és ne feledkezzünk meg a gyönyörű tavacskáról a telek szélén, nem is kell mondanom, hogy az egy döntő pont volt a ház kiválasztásakor.

A kedvenceim mégis a kisebb eldugott zugok, ahova néha-napján elvonulhatok.

A ház előtt sorakozó autók között kiszúrom a húgom fehér Mini-ét.

Az az egy szerencsénk, hogy Mr. Norris nem egy luxusautóval érkezett, hanem apa hozta el őt a reptérről. Máskülönben egyből lőttek volna a meglepetésnek, és már az elején lebuktunk volna.

Kiszállok a kocsiból és elindulok Lorelly felé aki az ajtó előtt várakozik rám. Mosolyogva felszaladok a lépcsőn és belé karolok.

- Kicsit furcsa vagy ma nekem. -közli gyanakvón. -De be tudom ezt az egyetemi éveid utolsó-első napjának. - ~ilyet se hallottam még~.

-Nem tudom mire célzol. Minden a legnagyobb rendben van. -kacsintok rá, kinyitom az ajtót és magammal húzom őt is.

A házban síri csönd honol, semmi zajt nem hallok.

-MEGJÖTTÜNK!!! -kiáltom el magam a biztonság kedvéért.

A húgomat még mindig magam után vonva,  az utamat egyből az udvar felé veszem. ~Alig várom a reakcióját.~

-Hova viszel? El kell kezdenem pár beadandót. -panaszkodik nekem.

-Csak fogd be és kövess.

A konyhán keresztül átmegyünk a nappaliba. A kétszárnyas ajtó előtt megállok, és Lorelly felé fordulok.

-Mutatni szeretnék valamit. -mosolygok rá. Az értetlen arcát látva folytatom. -Nyugi, tetszeni fog...- hagyok egy kis szünetet. -...vagyis remélem. -emelem tekintetem az égre.

-O-ké. -mondja lassan. -De a te érdekedben remélem, hogy nem szivatni akarsz valamivel.

A szememet forgatva hátulról elkezdem lökdösni a kijárat felé. Megfogja a kilincset és kilép az ajtón, én pedig követem.

A teraszra kilépve egyből az előttünk levő asztalt pillantjuk meg, amely tele van stílusos virágokkal, koktélokkal és Lo kedvenc süteményeivel. A kert pedig csodásan fest. A nagy fán égők lógnak egyik ágról a másikra. Örülök, hogy apáéknak sikerült feltenniük, mert mesésen mutatnak.

A tekintetem a húgomra vándorol, aki döbbenten kémleli körbe a kertet. Megpillantom anyáékat akik a kisház takarásából sétálnak elő, mögöttük a fiúval.

Oda megyek a húgomhoz aki még mindig a díszítéseket nézi. Megfogom a kezét. Hirtelen rám emeli a tekintetét és így szól.

-Ezt te csináltad? -kérdezi, ~még mindig nem szúrta ki őket.~

-Nem, viszont tudom ki tette. -nézek a szemébe. A mosolyom már vigyorba megy át.

El állok az útjából és rálátást engedek a közeledő személyekre. Felpillant, előszőr a szüleinket veszi észre akik szeretetteljes tekintettel néznek ránk, visszamosolyog rájuk. Ám mikor tekintete tovább halad észre veszi a mögöttük érkező Landot.

Szemük egyből egymásra talál és Lorelly abban a pillanatban lefagy.

Azt hiszem nem is vesz levegőt. És ahogy elnézem Landot ő is ilyen állapotban van, félúton ő is megállt. Nem tudom, hogy ez a viszont látásnak tudható e be, vagy esetleg a húgom reakciójától fél annyira, hogy még mozdulni se mer.