Oneshots /Kérést elfogadok/ ÁTMENETILEG ZÁRVA!

Kol Mikaelson💑

- Niklaus - pillantottam a férfi felé, résnyire összehúzott szemekkel, majd húgára vezettem tekintetem -, és Rebekah, milyen rég is volt már az a bizonyos Mystic Fallsi találkozás.

- Nem elég rég - felelt Rebekah.

- Való igaz - válaszoltam, majd Hayley felé fordultam. - Szeretném átadni Hope-nak az ajándékát, merre találom?

- Az emeleten, balra a második ajtó - biccentett a lépcső felé húgom, én pedig kezembe véve a csomagot siettem Hope szobája felé.

- Bejöhetek? - lestem be a résnyire nyitva hagyott ajtón.

- Igen - nézett fel a rajzolásból Hope.

- Ez a tied - adtam át a csomagot és letelepedtem mellé. - Tudom, hogy édesanyád megtiltotta, de abban bízva, hogy ez a mi titkunk marad megvettem neked.

- Köszönöm - ölelt meg és vidáman szemlélte új szerzeményeit. - Apa tudhat erről?

- Hát...öhm, persze hiszen Ő tanít festeni - feleltem elgondolkodva.

- Oké, akkor ha anya nem lesz itthon megmutatom - vette újra kézbe a ceruzát és folytatta megkezdett művét.

- Mit rajzolsz? - hajoltam közelebb kíváncsian.

- Az álmom - színezete a nő haját H/Sz színűre.

- Az kicsoda? - böktem a női alakra annak ellenére, hogy sejtettem.

- Az te vagy, a másik alak pedig Kol bácsi.

- Mi is volt az álmod? - érdeklődtem tartva a választól ahogy a fehér ruhás énem néztem és csak remélni tudtam, hogy az a ruha színt is kap.

- Egy esküvő - hagyták el könnyedén a szavak Hope száját én pedig úgy éreztem valaki kihúzta lábam alól a talajt.

- Kinek lesz esküvője? - kérdezte Hope-tól Klaus.

- Titok - mosolygott rám Hope.

🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛🩸🧛

#10 évvel később#

Idegesen figyeltem a saját tükörképem amikor Rebekah lépett be a szobába Hayley és Hope társaságában.

- Mese szép vagy - karolt át Hayley.

- Köszönöm - mosolyogtam húgomra.

- Kol szerencsésnek érezheti magát amiért igent mondtál neki - lépett a másik oldalamra Bex, ami hatalmas boldogsággal töltött el ugyanis az elmúlt 10 év nagy meglepetést vont maga után, Bex lett az egyik támaszom Hayley és Kol mellett.

- Nem lesz hosszú életű házasság - jegyezte meg élesen Hope.

- Ezt hogy érted? - fordulunk mind a lány felé, de a kérdés Hayley-től hangzott el.

- Kol másnak csapja a szelet? - szaladt fel szemöldököm.

- Nem - rázta meg a fejét Hope -, én nem mondtam el mindent.

- Ezt nem értem - lépett közelebb unokahúgához Bex. - Mi a fenéről beszélsz Hope?

- Amikor több mint 10 éve megláttad a rajzot nem mondtam el az egész álmom - nézett mélyen a szemembe Hope, én pedig úgy éreztem forog a szoba.

- Mi fog történni? - súgtam félve a kérdést.

- Mikael - roskadt a székre könnyezve Hope.

- El fog jönni - fejezte be a mondatot Rebekah.

- És téged akar - tette hozzá sajnálkozva Hope.

- Ki akar kit? - nyitott be Klaus.

- A mániákus apátok a nővérem - csattant fel Hayley.

- Normál esetben nem kérném ezt, de - pillantottam félve körbe a szobába -, szükségem lenne valakinek a vérére.

- Vámpír szeretnél lenni? - szökött néhány oktávval feljebb Hope hangja.

- Inkább mint halott - vágtam rá csípőből. - Gondolkodjunk logikusan, nem számít arra, hogy sejtésünk van az érkezéséről, és nem számít arra sem, hogy vámpír vér lesz a szervezetemben valamint az is lehet, hogy Hope álmának ez a fele nem valósul meg.

- Igazad van - lépett el mellettem Bex, hogy a poharak felé vegye az irányt és a tenyerét megvágva töltött meg félig egy poharat. - De ha Mikael nem jön kérlek próbáld meg elkerülni az átváltozást.

- Úgy lesz - bólintottam, majd ijedten kaptam tekintetem az ajtóra mikor valaki kopogni kezdett.

- Ideje lenne kezdeni - kiáltott be Freya és a sietős léptek alapján tovább is állt, én pedig a pohár után nyúltam és nagyot kortyoltam belőle.

- Ismerős íze van - töprengtem, de Hayley egy szalvéta nyomott az arcomhoz és miután kiélhette anyai ösztöneit rám mosolygott.

- Ne várasd meg a jövendőbelidet - lépett az ajtóhoz és Bex-el együtt kiment.

- Én megyek előttetek, készen álltok? - kérdezte Hope.

- Igen - vettem magamhoz a csokrot és Klaus mellé léptem.

A lépcsőn menetelve arcomra költözött egy hatalmas mosoly, miközben a meseszépen feldíszített házat és udvart figyeltem ahol a nem túl nagy társaság összegyűlt azért, hogy részese legyen az életem, és Kol életének egyik legszebb napján. Majd pillantásom megállapodott a vőlegényemen és ha lehetséges szélesebb lett a mosolyom.

- Tedd boldoggá - adott át öccsének Klaus és odalépett Hayley mellé.

- Gyönyörű vagy - mért végig Kol.

- Köszönöm - feleltem és mielőtt mást is mondhattam volna az eskető szerepét elvállaló Freya elkezdte a mondandóját. Csillogó szemekkel hallgattam a nő minden szavát és alig vártam, hogy feltegye a mindent eldöntő kérdést.

- Igen - hallatszott Kol határozott válasza, majd minden szempár rám szegeződött.

- Igen - mondtam mélyen Kol szemeibe nézve, a férfi pedig tovább nem is habozva megcsókolt amit családja éljenzése és Freya "Igen, csókold meg a menyasszonyt!" dünnyögése kísért.

- Szeretlek - döntötte homlokát az enyémek Kol.

- Szeretlek - feleltem halkan és lassan elfordulva tekintetem a velünk együtt örülő család felé fordítottam, miközben hálát adtam a sorsnak, hogy Hope életében talán először tévedett.